A mélység titka és a Ki mit tud dobogósai
2007. március 30. 11:05
93 év elteltével még mindig tartogat meglepetéseket az elsüllyesztett Szent István csatahajó - részletek március 30-án, pénteken az m1-en. Mellette: nem csak a győztesek nyertek - avagy, volna miért emlékeznünk az egykori dobogósokra is - mindez a Múlt-kor 1. évfolyamának 23. adásában.
A Monarchia első és egyben utolsó magyar csatahajójának szebb jövőt jósoltak a kor szakemberei, mint amit kapott végül is a sorstól. Amikor 1914. június 9-én kifutott első bevetésére a pulai kikötőből a Szent István csatahajó, senki nem gondolta volna, hogy röpke 24 óra múlva a tenger mélyére kerül. Köztudott, hogy a Szent István két torpedótalálatot kapott, de a legújabb víz alatti kutatások szerint más is közrejátszhatott elsüllyedésében.
Koncz Zsuzsa, Kern András és Koós János. Ők azon sztárok közé tartoznak, akikről mindenki tudja, hogy egyszer nyertek a Ki mit tud-on. Vajon miként alakult volna az életük, ha nem jelentkeznek a Magyar Televízió egykori vetélkedőjére, és nem nyerik meg? Ezúttal mégsem rájuk voltunk kíváncsiak, hanem azokra a mára már ugyancsak sztárrá lett kollégáikra, akik a 60-as, 70-es években szintén indultak a Ki mit tud-on, de csak dobogósak lettek. Hogy kik ők, azt megtudhatjuk március 30-án pénteken este.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. A középkori város és a céhes ipar
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- A felnőttek több mint tizede szenvedhetett rákos megbetegedésben a középkori Angliában
- Valóban annyira mocskosak voltak a középkori emberek?
- Miért hordtak röhejesen hosszú orrú cipőket a középkorban?
- A légszennyezés már a középkorban is fenyegette az emberek egészségét
- A római maradványoktól a sártengerekig – milyen volt a középkor útjain közlekedni?
- Valóban nem ittak vizet a középkorban?
- Az EU középkori elődje: a Hanza-szövetség
- Többet dolgozunk, mint a középkori jobbágyok
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap