Torpedók süllyesztették el a Monarchia büszkeségét
2008. június 10. 15:12
Kilencven éve, 1918. június 10-én süllyesztették el az Osztrák-Magyar Monarchia hadiflottájának büszkeségét, a Szent István-csatahajót.
Korábban
A Szent István csatahajó építése annak idején nemzeti ügy volt, a sajtó rendszeresen nyomon követte a magyar hajóépítés legnagyobb alkotásának minden mozzanatát. A Siegfried Popper hadmérnök tervei alapján készült Tegethoff osztályú óriást 1914. január 17-én Fiuméban bocsátották vízre, a Ganz és Társa Danubius Gép-, Waggon- és Hajógyár Rt. telepén.
A 151 méter hosszú, 27,3 méter széles csatahajó tűzerejével a maga korában a legnagyobbak közé tartozott, egyszerre 5400 kiló gránátot tudott 20 kilométeres távolságra kilőni. A korabeli újságíró lelkesen kommentálta az eseményeket: "A Szent István az első nagy csatahajó, mely magyar földön, magyar szakértelemmel, a magyar ipar igénybevételével épült. Reméljük, hogy ez közelebb fogja hozni haditengerészetünket a nemzet szívéhez..."
Hamarosan megkezdődtek a próbajáratok, az ágyúk belövése. Egyik gyakorlat a másikat követte, a Szent István részt vett Pula légvédelmében is, de az első (és utolsó) éles bevetésére csak 1918. június 9-én indult. Akkor az osztrák-magyar hajóhad parancsnoka, Horthy Miklós ellentengernagy úgy döntött, feltörik az Otrantói-szorosban létesített antant tengerzárat.
Az egyik csoport vezetője a Szent Istvánon Seith Henrik sorhajókapitány, a másiké a Viribus Unitis zászlóshajón maga Horthy volt. A Szent Istvánt a Tegethoff csatahajó, a Velebit romboló és hat torpedónaszád kísérte, a húszezer tonnás óriáson több mint ezerfős személyzet teljesített szolgálatot.
A hajóraj Premuda szigetétől délnyugatra, 14 csomós sebességgel haladt, amikor hajnali fél négykor a Szent Istvánt két torpedótalálat érte. A lövéseket két olasz, MAS típusú motoros naszád adta le, amelyek ezután elmenekültek. (Erős a gyanú, hogy a hadművelet híre kiszivárgott, de a hajó pusztulásában stabilitási gondok és tervezési hiányosságok is szerepet játszottak.)
A torpedók két kazánházat találtak el és átszakították a válaszfalat is. A kísérő Tegethoff megpróbálta elvontatni a Szent Istvánt, de a kötél elszakadt, s a hajó a legénység elszánt küzdelme dacára megtelt vízzel. A mindössze 937 napig csatarendben álló hajó 6 óra 5 perckor felborult és öt perc alatt elsüllyedt, vele pusztult 4 tiszt és 85 tengerész. A Szent István volt az első csatahajó, amelyet torpedók süllyesztettek el, pusztulásáról film is készült, amelyet ma Franciaországban őriznek.
A magyar ipar- és hadtörténet kiemelkedő alkotása a nyílt tengeren, 65 méter mélyen, fedélzetével lefelé fordulva fekszik a hullámsírban. Felkutatására több expedíció is indult, 1994-ben magyar búvárok kutatták át a hajóroncsot, de állapota és a kiemelés költségei miatt alig van rá remény, hogy valaha is a felszínre kerüljön.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap