2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Történészek kritizálják az I. Erzsébet-filmet

2007. július 13. 09:00

Bár csak novemberben kerül a mozikba, a történészek máris éles kritikával illették az indiai Shekhar Kapur rendező következő filmjét, az Elizabeth folytatásaként elkészített Aranykort (The Golden Age).

A komoly kritikai dicséretben részesült Elizabeth folytatásának egyelőre még csak az előzetesét láthatjuk, ám abban már most is felfedezhetjük a mozifilm főbb eseményeit: a spanyol Armada támadását, Stuart Mária kivégzését és Sir Walter Raleigh megjelenését. A történészek ez utóbbiban látják az alkotás legnagyobb hibáját, mert szerintük Erzsébet (Cate Blanchett) Raleigh-vel (Clive Owen) folytatott kapcsolata a valóságban nem létezhetett, ahogy az is csak a fantázia terméke, hogy a királynő ezt azzal próbálta eltitkolni, hogy a férfit hozzáadta udvarhölgyéhez, Elizabeth Thockmortonhoz.



William Nicholson forgatókönyvíró szerint "kettejük kapcsolata így titokban folytatódhatott, mert a királynő tudja, hogy a viszony nyílt elvállalásával akár koronáját is elveszítheti". A valóságban azonban ez nem pont így történt - figyelmeztetnek a szakértők, mert Raleigh és Thokmorton titokban házasodtak össze, majd emiatt börtönbe kerültek. Anna Berre irodalomtörténész szerint lehet valami a film állításaiban, ám nincs semmilyen bizonyíték, amely alátámasztaná azokat. Szerinte elképzelhető, hogy hasonló dolgok történtek, hiszen Erzsébet apjának szabados életvitele nem múlt el nyom nélkül.

VIII. Henrik fiatalkorának történetét nemrég egy tévésorozatban is láthatták az amerikai nézők. A Showtime csatornán futó VIII. Henrik modern értelmezésben mutatta be a király vívódását Aragóniai Katalinnal kötött gyermektelen házasságán, majd a Vatikánnal való szakításon. Jövőre a széria második évadában a Boleyn Annával kötött házasságát láthatjuk, ám a sorozat a történelmi személyeken végzett kisebb-nagyobb változtatások miatt szintén kivívta a történészek ellenszenvét.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár