A vörösterror 133 napja

Kalandozások Pannóniában: szír istenség védte az adonyi zsoldosokat

2007. július 10. 13:00

Míg Intercisa maradványai viszonylag épségben vészelték át az elmúlt közel 1500 évet, addig a következő erőd és település, Vetus Salina nem volt ilyen szerencsés.

Dunaújvárostól észak felé haladva érjük el Adonyt, ahol a helyiek a település központjában állítottak emléket Vetus Salina katonáinak és polgárainak. A 6-os út a település környékén a környezetéből kiemelkedő töltésen halad, jelezve, hogy a Duna bizony egészen idáig is feljöhet. Az ókori állapotokhoz képest a folyó meder és ezáltal vízszintje jelentősen megemelkedett, minek következtében az erőd nagy része a víz áldozatává vált, és csak egy háromszög alakú terület maradt belőle.

Légifotók Adonyról a Civertan oldalán

Egykor a település északi részén található MOL kúttal szemben fekvő árterületen, a vörös kereszt (talán egy későbbi, a települést érintő tűzvész emléke) környékén feküdt Vetus Salina castelluma. Maga a 6-os út nyomvonala is áthalad az erőd megmaradt részén, ezért nyílt lehetősége Barkóczi Lászlónak 1949-ben komolyabb feltárásokat végezni a területen. Nagyrészt ennek köszönhető mindazon információ, amit jelenleg Adony római kori történéseiből ismerünk.

A limes szinte összes erődítményére jellemző, hogy a katonai foglalás utáni időkben nem mindjárt kőerődöket építettek, hanem rövidebb-hosszabb ideig használatban lévő palánktáborokat. Később, mikor a védelmi stratégia ezt indokolta, vagy a palánktáborok helyén, vagy annak közelében került sor a kőerődök kialakítására. Több esetben még az erődök helyzete is változhatott az idők folyamán. A régészek  az egyes erődítmények építéstörténetét időbeli periódusokra osztják, melynek segítségével kapcsolatba hozhatók egymással a Pannóniában, vagy a birodalomban lejátszódó események. Így esetünkben Vetus Salina három palánkperiódussal is rendelkezik. A kőerőd csak Antoninus Pius korában épült, és bizonyos átépítésekkel a 3. század második feléig állt. Adony területén egy további, a kőerődtől délre fekvő palánkerődítmény maradványai is előkerültek.

Katonai diplomák és további fennmaradt információk alapján Vetus Salinában az 5. század elejéig állomásozott római csapat. Az erődhöz tartozó vicus (kiszolgáló település) és a temetők alig ismertek, mindkettő feltehetően az erőd nyugati és a déli oldalán keresendő. 1975-ben onnan alig 30 méterre nyugatra bukkantak egy szentélyre, az ott tisztelt Dolichenus kultuszát szíriai katonák és kereskedők terjesztették el a Rómában és a Birodalom tartományaiban. A rómaiak Jupiterrel azonosították, erőssége és hatalma végett elsősorban a katonák között vált népszerűvé. Az ábrázolásokon bika hátán, teljes fegyverzetben álló katonaként látható, aki jobb kezében kétélű kalapácsot, baljában pedig villámot tart. Mivel a pannóniai erődök védelmét sok esetben szír eredetű íjász segédcsapatok látták el, ezért Dolichenus kultuszának emléke a magyarországi limes mentén több helyen is előbukkant, legszebb ábrázolása a Lussoniumból származó bronztábla.

Adony a pannóniai limes fontos állomása volt, éppen ezért örömteli lenne, ha az elkövetkezendő években az előkerült leletekből helyi kiállítás, vagy a kutatások folytatásával az erőd megmaradt területén régészeti park jöhetne létre. Erre minden lehetőség adott, hiszen a fejlődő településen rengeteg civil szervezet működik - sugallják a térség történetével foglalkozók.

Web: www.lugio.hu, www.ripapannonica.hu
Blog: romaikor.blogter.hu, romanage.blogter.hu

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!