Villámháború hat nap alatt

Negyven évvel ezelőtt, 1967. június 5-én nagyszabású, gondosan előkészített, de mégis váratlan izraeli katonai akcióval kezdődött a múlt évszázad harmadik közel-keleti háborúja.

Elfoglalták a stratégiai pontokat

1967-ben `félidejénél` tartott a vietnami háború, polgárháborúk, függetlenségi háborúk folytak Angolában, Kongóban, Észak-Jemenben, Cipruson, Eritreában, Namíbiában, Nigériában és a `harmadik világ` számos más országában.

Az arab vádak szerint Izrael a milliárdos nagyságrendű amerikai, angol, francia és nyugatnémet fegyverszállítmányokra támaszkodva a Nílustól az Eufráteszig terjedő birodalom tervét dédelgette. Amikor 1966-ban világossá vált, hogy sem Szíria, sem az Egyesült Arab Köztársaság (az Arab Liga egyes államainak váltakozó összetételű csoportosulása) nem mond le a szocialista orientációról, Izrael minden lehetőségre felkészült, 50 ezres haderőt vont össze Szíria szomszédságában és 1967. május 11-én kormányfőjén keresztül jelezte: kész bármely pillanatban csapást mérni észak-keleti szomszédjára.

Az EAK Szíria megsegítését szem előtt tartva katonai erőket vezényelt a Sínai-félszigetre és követelte az ENSZ-erők kivonását a térségből.  A világszervezet főtitkára azonnal teljesítette a követelést, minthogy ideiglenes állomásoztatásról volt szó. Május 22-én Egyiptom felől lezárták az izraeli hajóforgalom elől az Akabai-öblöt, amelynek északi végén izraeli kikötő volt: Eilat. Ezt a fejleményt használta fel Izrael a háború elindítására. Miközben Washington teljes támogatásáról biztosította Tel-Avivot, meghívta tárgyalásokra az EAK alelnökét, megígérve neki, hogy a tárgyalások alatt nem lesz izraeli katonai akció.

1967 június 5-én Izrael megkezdte a "Sion Csapása" fedőnevű műveletet. Három óra alatt, nagyrészt a repülőtereken megsemmisítette az egyiptomi légierőt. Három izraeli ék nyomult előre a Gázai-övezet déli része, a Szuezi-csatorna, a Sínai-félsziget védelmi övezetei felé, ahol állítólag a harcok során megsemmisült az Egyiptomnak juttatott szovjet haditechnikai eszközök háromnegyede. (Az izraeli csapatok június 8-án érték el a Szuezi-csatorna keleti partját.)

Június 9-én reggel Dajan izraeli hadügyminiszter parancsot adott Szíria megtámadására, főképp a Golán-fennsík elfoglalása érdekében. Damaszkusz a háború első napjaiban nem támogatta Egyiptomot és Jordániát. Június 10-én estére a fennsík izraeli kézen volt. Ezen a napon szakította meg Moszkva diplomáciai viszonyát Tel-Avívval. 1967. június 10-11-én életbe lépett az Egyesült Államok által határozottan támogatott ENSZ-fegyverszünet.

Vízválasztó a Közel-Kelet történelmében

Hat nap alatt az izraeli hadsereg mintegy 70 ezer négyzetkilométernyi területet hódított el arab országoktól, több mint egymillió lakossal. De Gaulle francia elnök figyelmeztető felhívása ellenére Izrael megelőző csapásokkal a földön megsemmisítette Egyiptom, Jordánia, Szíria és Irak légierejét, hihetetlen gyorsasággal elfoglalta a szíriai Golán-fennsíkot, Ciszjordániát, Jeruzsálem óvárosát, valamint a Sínai-félszigetet egészen a Szuezi-csatornáig. Az Izrael által ellenőrzött terület egy hét alatt a háromszorosára nőtt.

Egy legendás fotó 1967-ből, és a résztvevők 2007-ben

A "hatnapos háború" bizonyos értelemben vízválasztónak bizonyult a közel-keleti események menetében. Egyfelől az arab országok belátták, hogy eredeti célkitűzésüket, Izrael állam megsemmisítését nem érhetik el, így maradt a kompromisszumos megoldás keresése, amelynek keretében rendezni kellett (volna) a palesztin kérdést, és összefüggést kellett (volna) találni a területi kérdések és a békefolyamat között.

Az 1967. szeptember 1-jén Kartúmban megtartott negyedik arab csúcsértekezlet deklarálta: "Szó sem lehet Izrael elismeréséről, nem lesz sem tárgyalás, sem béke Izraellel." 1967. november 22-én hozta meg az ENSZ nevezetes 242-es határozatát, amely hosszú időre sarkköve lett minden közel-keleti békerendezési kísérletnek: felszólította Izraelt, hogy vonuljon ki a háborúban elfoglalt területekről, feltétel nélkül adjon fel minden területi igényt, ugyanakkor elismerte Izraelnek azt a jogát, hogy "biztonságos határok között éljen".

Ma már ismeretes, hogy a "szuperhatalmaknak" az 1967-es közel-keleti háborúba való belesodródását eredményesen elhárították azok a bizalmas véleménycserék, amelyeket a Moszkva és Washington közötti "forró dróton" Alekszej Koszigin szovjet kormányfő folytatott Lyndon Johnson amerikai elnökkel.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)