100 éves az amerikai régészet

Az amerikai örökségvédelmi törvény centenáriumán a régészet társadalmi szerepvállalásáról, az őslakosok és a szaktudomány viszonyáról,valamint a technológia szerepéről is megemlékeztek.

Amerikai régészek saját múltjukról

Az El Morro (Új-Mexikó) és a Montezuma Castle (Arizona) emlékműveknél egyszerű megemlékezés keretében ünnepelték az amerikai örökségvédelmi törvény (Antiquities Act) aláírásának 100. évfordulóját. Az ünneplés jó alkalmat adott arra, hogy az amerikai régészek végigondolják, szaktudományuk miképpen fogalmazta újjá és terjesztette ki a múlt kutatásának kérdéseit és módszereit.

"Az Örökségvédelmi törvény nagy lépés volt az amerikai régészet történetében. A törvény révén a régészet fontossá vált a közvélemény szemében, különösen azután, hogy az 1906. június 8-án történt aláírás után két hónappal már fel is állították a Régészeti Intézetet" - állítja Jane Waldbaum régész, az amerikai Régészeti Intézet vezetője. Teddy Roosevelt nem vesztegette az időt, mivel rögtön 18 történeti emlékhelyet nevezett meg, köztük a Wyomingban található Ördögtornyot (Devils Tower), majd két évvel később az arizonai Grand Canyon is felkerült a listára.

Teddy Roosevelt akcióban

A kétoldalas törvény az újonnan létrehozott történeti emlékhelyeknél csak a "tekintélyes múzeumoknak, egyetemeknek, főiskoláknak és más elismert tudományos vagy oktatási intézményeknek" adott engedélyt a régészeti emlékek felkutatására és vizsgálatára. Roosevelt elnök egy tollvonással elősegítette a régészet fejlődését, és keresletet teremtett a hivatásos régészek iránt. Erre komoly szükség volt, hiszen az aláírást megelőző évtizedekben a telepesek kincsvadászata és a puebló emlékek lerombolása egyre nagyobb méreteket öltött.

A törvény lehetővé tette az elnökök számára hatalmas szövetségi területek védetté nyilvánítását is. A gyakorlat ma is él: idén júniusban Bush elnök a 124. történeti emlékhelyet hozta létre a Hawaii-szigetek északnyugati részén: ez az 56 ezer hektár kiterjedésű ún. Tengeri műemlék.

National Register of Historic Places

A hetvenes években egy időre megszakadtak az ásatások, mivel az amerikai őslakosok is beleszólást követeltek az ottani munkába. "A régészet állandóan változik. Még mindig folynak ásatások a történelmi parkon kívül, de a parkokban már ritkábban"- mondja Stephen Plog, a Virginia Egyetem régésze. "A régészetnek ugyanis olyan dolgokkal kellett megbirkóznia, amelyeket sokáig figyelmen kívül hagyott: az emberi tényezővel" - mondja Plog.

A még mindig folyó ásatásokon így ma már modern technológiával dolgoznak. Olyan radart használnak, amely a leleteket a föld alatt vizsgálja, így nem kell megbolygatni a romokat. "De azért ne aggódjunk, még mindig vannak új régészeti lelőhelyek és új régészeti kérdések. Az Örökségvédelmi törvénynek köszönhető, hogy 100 év múlva is lesznek olyan régészek, akik ezekre a kérdésekre válaszolni tudnak majd."

A magyar tudományos régészet kezdetei

Móra Ferenc ásatáson

A tudományos értelemben vehető magyarországi régészet első szakasza az "igazi" hazai archeológia megszületésétől, Schoenwiesner István (1738-1818) 1778. évi budai ásatásától 1876-ig tartott - áll a Magyarország a XX. században című kötetben. Ez még a kincskeresők, gyűjtők és polihisztorok korszaka volt.

Előzményének a reneszánsz ember "múltkereső", az antikvitást és emlékeit eszményítő és gyűjtő tevékenysége - Hunyadi Mátyás, majd a példáját követő főpapok (pl. Bakócz Tamás, Oláh Miklós) és főurak (pl. a Zrínyiek, Nádasdyak, Rákócziak) gyűjteményei, a bennük található görög-római és középkori érmék, ékszerek, fegyverek stb. - tekinthető. A 18. század második felétől {V-354.} megindult a tudatos műgyűjtés, s már nemcsak a főúri családok (pl. az Apponyiak, Esterházyak, Nyáriak, Pálfyak) által, hanem a felvilágosodás eszméinek hatására a református főiskolákon (Debrecen, Sárospatak, Pápa) is.

Az 1799. július 3-án, egy szerb paraszt által a bánáti Nagyszentmiklóson talált aranykincs kalandos úton még a Habsburgok bécsi Régiségtárába került, a Magyar Nemzeti Múzeum létrejötte (1802), majd az 1807. évi XXIV. tc.-kel történő nemzeti birtokba vétele új helyzetet teremtett; a régészkedő Jankovich Miklós (1772-1846) magángyűjteményét, benne az első - és általa jól keltezett - honfoglalás kori sírlelettel már ide hagyatékozta. Az intézmény alkalmazottaként Érdy-Luczenbacher János (1796-1881) 1846-ban megkezdte a rendszeres ásatásokat. Közben a tiszaszőlősi rézkori "fejedelmi" aranykincset 1839. június 13-án ismételten laikusok találták meg, kótyavetyélték el, s csak töredéke jutott a bécsi Régiségtárba, illetve a Magyar Nemzeti Múzeumba.

Az 1848-1849. évi forradalom és szabadságharc leverését követően új folyamatok indultak el, részben a bécsi udvar politikájával szembeni ellenakcióként. Egyrészt - társadalmi kezdeményezésre - közgyűjtemények alakultak: elsőként az Erdélyi Múzeum és Múzeum Egyesület (1859), amelyet további vidéki intézmények követtek (Gyula, 1865; Nyíregyháza, Sopron, 1867; Székesfehérvár, 1873; Kassa, 1876; Mosonmagyaróvár, 1887; Pécs, Keszthely, 1898; Békéscsaba, Miskolc, 1899).

Másrészt megjelentek a régészetet valóságos tudománynak tekintő, tudományos módszerekkel munkálkodó szakemberek: Érdy Jánost a Nemzeti Múzeum Régiségtára élén követő bencés paptanár, Rómer Flóris (1815-1889), a magyar régészet atyja, Pulszky Ferenc (1814-1897), a Nemzeti Múzeum igazgatója, valamint Hampel József (1849-1913), Rómer tanítványa és beosztásaiban is utóda, a hazai bronzkori és honfoglaláskori leletek első monografikus összegzője. Ebben az időszakban kerültek napvilágra a Maros középső folyásánál fekvő Tordoson talált edénytöredékeken és pecséthengereken a legkorábbi (az újkőkori Vinča-kultúrához sorolható) Kárpát-medencei írásjelek is.

Az 1862/63. tanévtől a pesti egyetemen megindult az igazi régészképzés. Ipolyi Arnold szerkesztésében megjelent az Archaeologiai Közlemények (1860), majd az Archaeologiai Értesítő első száma (1868). A magyar régészettudomány első korszakát egy jelentős nemzetközi elismerés zárta le: 1876. szeptember 9-étől Budapesten rendezték meg a VIII. Nemzetközi Embertani és Ősrégészeti Kongresszust. Ismerje meg a magyar régészet 20. századi történetét is!