Évtizedes iratmegsemmisítés nehezíti a holokauszt kutatását
2006. december 19. 10:15
Gecsényi Lajos azt hangsúlyozta, hogy évek óta zavartalanul folyik a dokumentumok átadása, amit csak az évtizedekkel ezelőtti iratmegsemmisítések nehezítenek.
Korábban
Nem létező iratokat keresnek
Sem a levéltárosszakma, sem a politika nem akadályozza a magyarországi holokausztra vonatkozó iratok feltárását, hozzáférhetővé tételét, ez senkinek sem érdeke - mondta Gecsényi Lajos, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója.Karsai László történész és munkatársai az izraeli kormányzati szervként működő Jad Vasem Intézet megbízásából már az 1990-es évek közepe óta kutatják ezeket az iratokat. 2001-ben a magyar kormány és az izraeli intézet egyezményt kötött, melynek értelmében a magyar fél az adatvédelmi szabályok betartásával el is küldi az újonnan feltárt holokausztiratokról készült mikrofilm-másolatokat. Hasonló egyezmény született 2003-ban a washingtoni, szintén kormányzati szervként működő holokausztintézettel is, melynek eddig több mint 30 ezer mikrofilmet adtunk át - mondta a főigazgató.
A főigazgató az origo információját megerősítve elmondta: Szilvásy György kancelláriaminiszter megbízásából létre is jött a vegyes bizottság, amelynek tagja Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal külkapcsolatokért felelős szakállamtitkár, továbbá a Külügyminisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, a kulturális tárca levéltári osztályainak képviselői, valamint az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára, a Magyar Országos Levéltár, a Hadtörténeti Levéltár, illetve a Fővárosi Levéltár szakemberei. A november 21-i alakuló ülésen részt vett a washingtoni múzeum nemzetközi projektigazgatója és levéltárosa, továbbá az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének második embere.
Arra a felvetésre, hogy Lengyelországban, Németországban, Romániában sokkal több holokausztiratot találtak mint Magyarországon, Gecsényi Lajos megjegyezte: ennek sok különféle oka lehet. A még fellelhető iratok mennyisége függhet az ország méretétől, a titkosszolgálatok egykori pozíciójától, de attól is, hogy hol milyen károkat okozott a világháború.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![II. Népesség, település, életmód / 9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től](/ih0Ax/label/.cut-640x400/761.jpg)
9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)