2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Lovasbalesetben halhatott meg Tutanhamon

2006. november 29. 13:15

Leesett a lóról, valószínűleg emiatt halt meg Tutanhamon egyiptomi fáraó - erre a következtetésre jutott egy nemzetközi kutatócsoport.

A több mint háromezer éves rejtélyt megoldani vélő csapat úgy jutott erre a következtetésre, hogy Asraf Szelim egyiptomi radiológus vezetésével csaknem kétezer háromdimenziós CT-felvételt készítettek a múmiáról, és kiderítették, hogy az uralkodó bal combcsontja törött volt, amit legvalószínűbben az okozhatott, hogy az ifjú fáraó leesett a lováról, az így keletkezett nyílt törés miatt vérmérgezést kapott, és ebbe halt bele.

Zahi Hawass és Tutanhamon rekonstruált képmása

Tutanhamon korai halálának oka csaknem egy évszázada foglalkoztatja a kutatókat. Az ugyanis ismert volt, hogy i. e. 1319-1309-ig uralkodott, halálakor mindössze 19 éves volt, tehát nem lehetett kizárni, hogy gyilkosság áldozata lett. Sírját 1922-ben fedezte fel az egyiptomi Királyok völgyében végzett ásatások során a brit Howard Carter.

A felvételek révén derült ki, hogy az uralkodó - verseny vagy vadászat közben - valószínűleg leesett a lováról, és többszörös, igen bonyolult combcsonttörést szenvedett. "Véleményem szerint halálos törés volt" - mondta Frank Rühli, a Zürichi Egyetem anatómiai intézetének munkatársa, aki részt vett a kutatócsoport munkájában. "A törés miatt elszakadt egy fontos ér, és nyílt seb keletkezett. Lovasoknál gyakoriak az ilyen balesetek. Antibiotikumok és műtét hiányában néhány nap alatt vérmérgezés, majd halál következhet be."

Az Egyiptomi Régiségek Főtanácsának egyik munkatársa, aki szintén részt vett a vizsgálatokban, csupán annyit mondott: Tutanhamon fáraó halálának oka továbbra sem állapítható meg teljes biztonsággal, de meglehetősen kézenfekvő lovas balesetre gyanakodni, ha térd- vagy medencecsonttöréseket találnak.

(Múlt-kor/MTI)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár