85 éve született Bokassa császár, afrikai diktátor

Nyolcvanöt éve, 1921. február 21-én született Jean-Bédel Bokassa, Fekete-Afrika leghírhedtebb diktátora, a Közép-afrikai Köztársaság császára.

Példaképe Napóleon: az afrikai katonacsászár

Francia Egyenlítői Afrika Bobangi nevű kis falujában látta meg a napvilágot, családja szoros kapcsolatban állt a helyi függetlenségi mozgalommal. Szakács apját hatéves korában gyilkolták meg a gyarmatosítók, anyja egy héttel később öngyilkos lett, az árva fiút misszionáriusok vették gondjaikba. 1939-ben beállt a francia hadseregbe, végigharcolta a második világháborút, Indokínát és Algériát, 1961-ben századosként, és a Becsületrend tulajdonosaként szerelt le.

Hazája 1964-es függetlenné válásakor az új elnök, David Dacko (egyben Bokassa unokaöccse) hazahívta, ezredessé léptette elő és kinevezte a hadsereg vezérkari főnökének. 1966. január 1-jén Bokassa megdöntötte a gazdasági nehézségek miatt megrendült helyzetű Dacko uralmát és saját magát nyilvánította államfővé. A következő években kiszámíthatatlan kül- és belpolitikai húzásaival tűnt ki, miközben egyre erősítette elnöki hatalmát. Bevezette az egypártrendszert, egy 1969-es elvetélt puccskísérlet után hatályon kívül helyezte az alkotmányt és rendeleti úton kezdett kormányozni. 1972-ben örökös elnöknek, két évvel később a köztársaság marsalljának nyilvánította magát. Szoros kapcsolatot épített ki Moammer el-Kadhafi líbiai vezetővel, a tőle kapott (anyagi) támogatás reményében áttért az iszlám hitre és felvette a Salah Eddine Ahmed Bokassa nevet.

Bokassa 1976 végén feloszlatta a kormányt, majd a köztársaságot monarchiává nyilvánította. Példaképét, Napóleont utánozva birodalmi alkotmányt léptetett életbe, visszatért a katolikus hitre, majd 1977. december 4-én I. Bokassa néven a "Közép-afrikai Birodalom" császárává koronázta magát. A fényűző beiktatási ünnepély - amelyen a meghívások ellenére egyetlen külföldi vezető sem jelent meg - végképp kiseperte az amúgy is elszegényedett, kifosztott ország kincstárát - egyedül a korona ötmillió dollárba került, a teljes ceremónia pedig az exportbevételek negyedét vitte el.

Az emberevő diktátor

Bokassa azt állította, hogy a monarchia kitűnik majd a kontinens köztársaságai közül és nemzetközi tekintélyre tesz szert. Az elgondolás részben meg is valósult: valóban általános feltűnést keltett, csak nem a kívánt módon. A beígért demokratikus reformok elmaradtak, a világsajtó az emberi jogi visszaélésekről és Bokassa abszurd döntéseiről cikkezett. Sokan keresetlen módon őrültnek nevezték, amikor például 1971-ben anyák napi ajándékként szabadon engedte az összes női foglyot, de kivégeztette az összes férfit, aki nőt bántalmazott. Birodalmában tolvajlásért füllevágás, visszaesőként akár kivégzés járt.

Egyedül Franciaország tartott ki mellette, támogatta pénzügyileg és katonailag - persze nem a császár személye, hanem a gyémántokban és uránban gazdag ország stratégiai jelentősége miatt. A türelem azonban elfogyott, amikor 1979 januárjában Bokassa az ellene tüntetők közé lövetett, majd iskolásokat tartóztattak le, akik nem akarták a császár cége által gyártott és egy másik cége által csillagászati áron forgalmazott, kötelező iskolai ruhát viselni, s közülük száz meghalt a börtönben. A felháborodás még magasabbra csapott, amikor szárnyra kapott a hír, hogy Bokassa személyesen is részt vett a kínzásokban, sőt néhány áldozatából evett is. (Később az ellene felhozott vádak között a kannibalizmus is szerepelt, mert a palotáját elfoglaló francia katonák néhány politikai ellenfelének hulláját a mélyhűtőben találták meg.)

1979. szeptember 20-án, amikor Bokassa éppen Líbiában tartózkodott, egy franciák által szervezett és levezényelt puccs eltávolította a hatalomból és távollétében halálra ítélték. Bokassa Elefántcsontparton, majd franciaországi kastélyában élt, mígnem 1986-ban váratlanul hazatért. Azonnal letartóztatták és árulás, gyilkosság, kannibalizmus és sikkasztás miatt perbe fogták. Hosszú és szenvedélyes tárgyalás után 1987-ben a kannibalizmus vádja alól felmentették, a többiben viszont bűnösnek találták és újfent halálra ítélték. Végül megúszta életfogytiglannal, amelyet idővel 12 évre enyhítettek, s egy 1993-as amnesztiával kiszabadult. Élete hátralevő részét palotája romjai között töltötte, s bár szándékában állt, hogy induljon az 1999-es elnökválasztáson, 1996. november 3-án egy szívroham megmentette ettől országát. Ha népe nem is, de népes családja: 17 felesége és 55 gyermeke gyászolta.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Vladár Tamás, Sajtóadatbank)