2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

A hajójuk tette hódítóvá a vikingeket

2005. október 18. 12:03

Drakkar és knörr

Hogyan lehet megismerni ezt a civilizációt, amely annyira kevés emléket hagyott maga után?

Régis Boyer

Először is a régészetet kell segítségül hívni. A tudomány alkalmazásával fel lehet térképezni öltözködési szokásaikat, fegyverzetüket, váltópénzeiket, természetesen nem szabad megfeledkezni hajóikról sem. Mindenek előtt a vikingek a hajóik révén váltak vikingekké. Nem a drakkar miatt, ami a maga formájában hatalmas mérettel rendelkezett, és páratlan találmány volt, hanem a knörr által, amivel gyakorlatilag mindent végre tudtak hajtani: ezzel kereskedtek, és hajóztak a part mentén. Ez egy könnyű és rugalmas szerkezet, egy valóságos technikai csoda volt, amely szinte siklott a vízen, és minden irányban követni tudta az áramlatokat.

A drakkar egy tökéletes találmány lett volna?

Egy 19. századi újságíró dobta be a köztudatba ezt a megállapítást a drakkar-ról. Ugyanakkor a kifejezés pontos magyarázata messzire vezetne minket, mivel a vikingeknek megvolt az a szokása, hogy a hajóikat olyan félelmet és ijedtséget keltő állatokról nevezték el, mint a sárkány vagy a kígyó. Ugyanakkor a viking nem a knörr-jén utazott, hanem a dragon-ján. A dragon-t ónorvég néven dreki-nek nevezték. A knörr nélkül a viking nem létezett többet. Ez egyszer csak eltűnt, vele együtt a viking csoda is. Abbahagyták a rablásokat és asszimilálódtak. Angolokká, oroszokká, normannokká váltak, de ez már egy másik történet lenne.

Beolvadtak, ugyanakkor teremtettek is. Nem ők alapították az orosz államot?

Ez azért összetettebb kérdés. A Bizáncig tartó területtel már az i.sz. V. században élénk kereskedelmet folytattak. A Svédország területéről érkezett varégoknak már voltak kereskedelmi lerakataik ezen a vidéken. Egy XII. századi krónikás, Nestor szerzetes írta, hogy a 'szlávok képtelenek voltak magukat kormányozni, ezért megkérték a varégokat, hogy ők adjanak nekik vezetőket'. Természetesen a varégoknak nem kellett ezt kétszer mondani. Egy bizonyos Rurik irányítása alatt beilleszkedtek a szláv társadalmi keretekbe. Kijev és Novgorod fejedelemségeiben, akárcsak Normandiában inkább felolvadtak az ott élő élő népességben, minthogy gyarmatosítottak volna. Manapság gondolhatunk arra, hogy a 'rus' szó svéd 'rhos' vagy 'rhus' kifejezésből származik, ami vöröset jelent, de ezt egyértelműen kijelenteni problematikus lenne. Ugyanakkor az sem felelne meg teljesen az igazságnak, ha nem azt mondanánk, hogy ők oroszország alapítói.

Franciaországban egészen Párizsig nyomultak előre. Ki állította meg őket?

Bizonyos értelemben hozzájárultak ahhoz, hogy Párizs fővárossá váljon. Előttük a legjelentősebb város Lyon (Lugdunum) volt. Az ő támadásaik tették egyértelművé a franciák számára, hogy Párizs stratégiai szempontból mennyire fontos. Ha Párizs elesik, akkor Franciaországot is elözönlötték volna. Ezért Odó 885-ben nagy részük felett győzelmet aratott, és megállította előrenyomulásukat. Így hozzájárultak a Capeting állam kialakításhoz. 912-ben III. (Együgyű) Károly aláírta a Saint-Claire-sur-Epte-i megállapodást. Ennek értelmében Rollo Normandia első fejedelme lett, és így a vikingek Normandiában telepedhettek le. Hódító Vilmos 1066-os győzelme pedig már a vikingek nyugati kalandozásainak a végét jelezte.

(Forrás: Le Figaro)

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár