Kinevezték a Tower első női őrét
2007. január 5. 13:15
522 év után először került nő a híres londoni Tower őreinek elit testületébe. Az azonban még kérdés, hogy a híres madarak miként fogadják az új jövevényt.
Korábban
A hagyomány szerint a vörös-arany egyenruhát viselő őrök vigyázzák a koronaékszereket, és az ő feladatuk a híres hollók gondozása is. Érdekességnek számít, hogy az épületben korábban nem csak madarakat őriztek, hanem a középkorban oroszlánok laktak a falak között.
A Yeoman Warders (kisbirtokos börtönőr) vagy más néven Beefeaters (marhahúsevők) nevet viselő testületet VII. Henrik király alapította 1485-ben, miután trónra lépett. A Tower őrei eredetileg rabokat és a koronaékszereket őrizték, így ők felügyelték például a kivégzése előtt Boleyn Annát, Stuart Máriát, Morus Tamást és I. Károly királyt is.
A Beefeater elnevezés valószínűleg a katonák egykori járandóságára utal, mivel a 19. században a teljes testület naponta 11 kilogramm marha-, 8 kilogramm birka- és 7 kilogramm borjúhúst kapott. Mások szerint a szó a királyi étekfogó fegyveres testületének elnevezéséből ered.
Az ismeretlen nő fizetése évi 36 ezer euró (9 millió forint) lesz.
Támogasd a
szerkesztőségét!

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.

tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Több mint háromezer sírt rejtett az ősi kínai birtokközpont tegnap
- A textilgyártásra fókuszált a viking ipari központ tegnap
- Neandervölgyi migrációs központ volt az őskori Közép-Európa tegnap
- Érintetlen ókori maja várost tártak fel Mexikóban tegnap
- Nem voltak ritkák a drasztikus aszályok az újkori Magyarországon tegnap
- Kiterjesztett valósággal mutatják be a francia kulturális örökséget tegnap
- Új kötet elemzi V. Károly birodalmának ellentmondásait tegnap
- Sziklarajzok tárják fel a szibériai sámánok rituális portáljait 2026.06.27.













