Legendás apák és fiúk
Murányi Gábor

Pergőtüzek krónikája

„Egész éjjel verdesték az árokban. Leszakították róla a ruhát, de nem tudtak semmit kezdeni vele – igen erős nő volt –, és nem hagyta magát. A háború a nőkből is vagy a nagy bátorságot hozza ki, vagy a nagy gyávaságot… hirtelen szerelem lett, én nem birkóztam vele, mint a többi magyar katona… szépen bántam vele… s így, azt hiszem, megszeretett… Pedig nekem kellett volna agyonlőnöm, mert később megtudtam, hogy partizánnő… Sokat jelentett az én életemben, akkor is úgy mondtam, hogy ez a háború csak azért volt, hogy mi ketten találkozzunk.” 1983 januárjában, nem tévedés, több millió tévénéző látta, hallotta a II. magyar hadsereg tizedesének, a később költőként is jegyzett Gellért Sándornak meglepően nosztalgikus – ám közvetve a magyar sereg erőszakoskodását is beismerő – vallomását.

Másnap vagy harmadnap csengett a K-telefon a Magyar Televízió elnökének, Nagy Richárdnak az asztalán. „Kádár János kérdőre vont, hogyan engedhettem el ezt a műsort, és megrökönyödött, amikor megtudta, nem is láttam” – emlékezett vissza már bőven a rendszerváltás után a volt tévéelnök, akit az állítása szerint éppen a Krónika – A 2. magyar hadsereg a Donnál című dokumentumfilm-sorozat miatt menesztettek. Az persze aligha hihető, hogy az általa irányított tévé grandiózus vállalkozásáról, Sára Sándor filmopusáról a sugárzás előtt semmit ne tudott volna, de a legcélravezetőbbnek az tűnhetett a szemében, ha tájékozatlannak mutatja magát.

„A Don mellett megszállók voltunk, nem turisták!”

Az ügy kiemelt fontosságát ugyanis a maga idején mindennél pontosabban jelezte az, hogy a kommunista pártvezér – akiről köztudomású volt, hogy sosem néz tévét – a szokásával ellentétben maga vette fel a telefont. Merthogy előtte őt is hívták. Hogy pontosan ki vagy kik, a Bajza utcai szovjet nagykövetségről, vagy már netán Moszkvából, a magyar ügyekben igen járatos új pártfőtitkár, Jurij Andropov környezetéből valaki, máig nem tudni pontosan. A szóbeszéd szerint az igazi, a legfőbb skandalum (vagy legalábbis elhallgatandó állítás) az volt, hogy a náci megszállók szövetséges hadseregének egyik katonája és egy partizánnő között románc szövődött. Merthogy egy hazáját védő hős szovjet tiszt felesége önszántából biztos, hogy nem hűtlenkedett.

A kádári kérdőre vonásra a moszkvai politikai és a budapesti katonai akadémián pallérozódott pártfunkcionárius tévéelnök a szokásos módon reagált: azonnal meg- vagy újranézte a 24 részből álló sorozatot, az alkotókat megdorgálta, hogy tudhatnák, „a Don mellett megszállók voltunk, nem turisták!”, majd jelentette Kádárnak, hogy azonnal „beszüntetjük a sorozatot”. Az előzmények ismeretében inkább a párt első titkárának a válasza volt meglepő: „Dehogy szüntetik be!” – mondta Kádár, aki a kínos afférra megoldást is javasolt: „ha ilyesmit talál benne, azt vegyék ki.”

„Esküszöm, két-három mondatnál többet egyik részből sem húztam ki” – cáfolta 1995-ben a film rendezőjének korábbi nyilatkozatait Nagy Richárd. Akit azonban, úgy tűnik, alaposan megcsalt a memóriája. 1983. február 9-én a soron következő Hídfőcsaták című részből – a fennmaradt feljegyzés utasítása szerint – hosszú perceket vágatott ki, merthogy négy évtizeddel az események után is hadititoknak minősítette például azt, hogy egy harcoló szovjet egység megadja magát, vagy hogy egy szorult helyzetbe került szovjet katona az életét mentendő a fegyverét átengedte az ellenségnek, majd eliszkolt.

A teljes cikk a Múlt-kor történelmi magazin 2018. tavasz számában olvasható.

Előfizetési lehetőségek

Digitális

Digitális formában
szeretnék előfizetni
a magazinra vagy korábbi
lapszámot vásárolni

vásárolok

Nyomtatott

A magazin nyomtatott
verziójára szeretnék
előfizetni vagy már korábban
megjelent lapszámot vásárolni

vásárolok