50 éve robbant ki a szuezi válság

Nagyhatalmak buktak bele

A védekezésre kényszerülő egyiptomi csapatoknak sikerült megnehezíteniük az izraeli hadsereg dolgát, a több frontról meginduló támadást azonban már nem tudták feltartóztatni és fokozatos hátrálásra kényszerültek. November 2-ára az izraeli hadsereg 15 kilométerre megközelítette a csatornát, egy nap múlva a teljes Gázai övezetet ellenőrzésük alá vonták. Az angol és a francia csapatok október 31-én kapcsolódtak be a harcokba, Kairót és a csatorna-övezet kezdték el bombázni.

A Biztonsági Tanács tűzszüneti felhívása süket fülekre talált. Izrael gyakorlatilag teljesíthetetlen feltételeket szabott Egyiptom számára, amelynek nem volt más lehetősége, mint visszautasítani az ultimátumokat. November 5-én összehangolt szövetséges támadásra került sor, brit erők szálltak partra Port-Szaidnál és Port-Fuádnál. A katonai sikert azonban már nem tudták kiaknázni, a november 7-re tervezett újabb támadás viszont elmaradt. A kormányok az ENSZ újabb tűzszüneti felhívásának elfogadására kényszerültek, november 6-án éjfélkor tűzszünet lépett életbe. A világszervezetben a két szuperhatalom érdekei kivételesen egybeestek: Washington az addigi brit és francia vezető szerepet akarta átvenni a gyarmati világban, Moszkva pedig közel-keleti befolyásának erősítésére törekedett.

A tűzszüneti megállapodás betartására hét zászlóaljból álló békefenntartó erőt jelöltek ki, Izrael a nemzetközi nyomás következtében kivonult a Sínai-félszigetről, 1956 decemberéig pedig az angol és a brit csapatok is elhagyták a csatorna-övezetet. (A béketeremtésért tett erőfeszítéseiért Lester B. Pearson kanadai külügyminisztert Nobel-békedíjjal tüntették ki.)

A hidegháborús sakkjátszma végén Anglia és Franciaország végleg elvesztette nagyhatalmi státuszát, a térségben keletkezett vákuumot a Szovjetunió töltötte be. A konfliktus másik háttérszereplője, az éppen választási évben járó Egyesült Államok és Eisenhower elnök nagy nyomást gyakorolt a brit-francia politikai vezetésre, aminek következménye nem csak a konfliktus lezárása volt. A szuezi válság következtében távozott Anthony Eden brit kormányfő, Franciaországban pedig felgyorsult a belpolitikai válság, amely 1958-ban a IV. köztársaság bukásával ért véget.

Emlékirataiban Eisenhower később úgy fogalmazott, hogy legnagyobb külpolitikai baklövését akkor követte el, amikor meggyengítette két európai szövetségesét, Nasszerből pedig egy olyan elnököt kreált, aki képes volt irányítani az egész arab világot. A konfliktusból győztesként a Szovjetunió került ki, amely egy ősz alatt két konfliktust is számára kedvezően oldott meg - a szuezi válság elterelte a világ figyelmét az éppen akkor zajló magyar forradalomról és szabadságharcról.

A Szuezi-csatorna végül továbbra is nemzetközi használatban maradt, bár a hajózás csak 1957 áprilisában indulhatott el újra, miután kiemelték az elsüllyedt hajókat.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma - Pietsch Judit, Sajtóadatbank)

1. Muskétások az arab nacionalizmus ellen
2. Nagyhatalmak buktak bele