Angolos távozás Szuezből

Ötven évvel ezelőtt, 1954. október 19-én Kairóban írták alá Egyiptom és Nagy-Britannia között azt az egyezményt, amely előírta, hogy a brit haderőnek húsz hónap alatt, tehát 1956. június 19-ig el kell hagynia az egymillió négyzetkilométeres afroázsiai ország területét. Az egyezmény hatálytalanította az Egyiptomra nézve sok tekintetben hátrányos 1936. augusztus 26-i londoni brit-egyiptomi szövetségi szerződést és annak kísérő okmányait, amelyek sérthetetlenséget és előjogokat biztosítottak az állomásoztatott brit csapatoknak.

 

A Szuezi-csatorna építése

A tizenhárom cikket és két mellékletet tartalmazó 1954-es kairói megállapodás 8. cikkében rögzítette: "Mindkét szerződő kormány elismeri, hogy az Egyiptom integráns részét képező tengeri Szuezi-csatorna gazdasági, közlekedéstechnikai és stratégiai tekintetben nemzetközi jelentőségű hajózási út, és kifejezést ad annak az eltökéltségének, hogy betartja a csatornán való szabad hajózás szavatolására Konstantinápolyban 1888. október 29-én aláírt egyezményt." A fél évszázada kötött kairói egyezmény egyebekben úgy rendelkezett, hogy az egyiptomi brit "csatorna-támaszpont" külön felsorolt elemeinek "üzemképes és bevetésképes" állapotban kell maradniuk. Ha egy kívülálló hatalom részéről fegyveres támadás érné az Arab Liga Kairóban 1950. április 13-án aláírt (pontosabban: parafált) közös védelmi szerződésének bármely részesét vagy Törökországot, Egyiptom köteles mindazon könnyítéseket megadni az Egyesült Királyságnak, amelyek "a csatorna-támaszpont hadiállapotba helyezéséhez és működőképessé tételéhez szükségesek". E könnyítések magukban foglalják az említett vonatkozásban feltétlenül szükségessé váló egyiptomi kikötők használhatóságát is. A brit erőknek joguk lesz a támaszpontra visszatérni, de a feltételezett ellenségeskedések befejeződése után ki kell vonulniuk.

 

London a támaszponttal kapcsolatban teljes "hurcolkodási" jogot kapott, a Királyi Légierő használhatta az egyiptomi légteret és az érintett repülőtéri berendezéseket. A kairói egyezmény az aláírás napján hatályba lépett, eredetileg hét évre kötötték, de Egyiptom 1957. január elsején felmondta, miután az angol fegyveres erők agresszívan léptek fel az 1956-os "szuezi válságban". Ami a jubiláló egyezmény történelmi előzményeit illeti, a Szuezi-csatorna még a XIX. század második felében épült, 1859-69 között, hajózócsatornaként a Földközi- és a Vörös-tenger között.

 

Az építési költségek Egyiptomot a pénzügyi összeomlás szélére sodorták, 1876-ban az államcsőd bejelentése után az ország brit-francia pénzügyi ellenőrzés alá került. 1882-ben az angolok elvonultak Kairóba, a névlegesen az Oszmán Birodalom autonóm tartományaként szerepeltetett Egyiptom brit protektortus lett. Protektorátusként 1914 végén vált ki hivatalosan is a török birodalomból. Felkelések után a brit kormány 1922. február 28-án hirdette ki Egyiptom formális függetlenségét.

Nasser a Szuezi-csatorna államosításakor

A második világháborúban az ország területén súlyos harcok folytak, Kairó 1945 elején hadat üzent a hitleri Németországnak, majd kezdeményezte az Arab Liga megalapítását, amelynek főtitkársága 1979-ig az egyiptomi fővárosban működött. A Szabad Tisztek csoportja, élén Nágib tábornokkal és Nasszer ezredessel 1952. július 23-án magához ragadta a hatalmat, majd 1954 októberében rákényszerítette Angliát a szuezi övezet kiürítését - igaz, fenntartásokkal - elrendelő egyezmény megkötésére. A Szuezi-csatorna 1956-ban - államosítását követően - világpolitikai konfliktus gyújtópontja lett, az utolsó intervenciós brit és francia csapatok 1956. december 22-én hagyták el Port Szaidot.

 

Nem érdektelen a tengeri csatornákra, így egyebek között a Szuezi-csatornára vonatkozó nemzetközi jogi megfontolások és rendelkezések áttekintése. A tengeri csatornák, mint tengereket összekötő mesterségesen készített vízi utak, annak az államnak a területéhez tartoznak, amelyen fekszenek. Ennek magyarázata az, hogy az a terület, amelyen a csatorna áthalad, eredetileg az illető állam szárazföldi területe volt, ez a terület mesterséges úton bizonyos átalakításon ment keresztül, a szárazföld helyét vízi terület foglalta el, de ez a körülmény nem változtathatott a terület jogi hovatartozásán. Nem elfogadható egy olyan érvelés, hogy a tengeri csatorna a tenger vagy az óceán része, tehát a tengerekre vonatkozó jogszabályokat kell alkalmazni rá. A csatorna létesítőjének koncessziót kellett kérnie az illető államtól, az állam területi felségjoga változatlanul fennmaradt.

 

 Van a nemzetközi jognak egy olyan általános szabálya, hogy az állam nem zárhatja el területét idegen állam polgárai előtt. Ebből következik, hogy a területén áthaladó tengeri csatorna felett sem rendelkezhet korlátlanul; megteheti a szükséges intézkedéseket saját biztonságának, jogos gazdasági és kincstári érdekeinek védelmére, de a csatornát nem zárhatja el külföldi hajók előtt. Ha az illető állam háborút visel, maga a tengeri csatorna is hadszíntér lehet. Mivel ilyen helyzet a csatornát használó semleges államok érdekeit is veszélyezteti, külön nemzetközi egyezményekben szokás a tengeri csatornák semlegességét biztosítani, ahogy ez például a Szuezi-, a Panama- és a Kieli-csatorna esetében meg is történt.  Végül nem jogos egy olyan igény, hogy ha egy állam saját területén tengeri csatornát akar létesíteni, akkor más államok hozzájárulását kelljen kérnie. Ami konkrétan a Szuezi-csatornát illeti, az tehát az egyiptomi terület integráns része.

 

Már a hadiállapot esetén követendő szabályokat rögzítő 1873. évi nemzetközi nyilatkozat (tizenhárom ország adata ki, közöttük az Osztrák-Magyar Monarchia) deklarálta, hogy a tengeri csatornán való áthaladás jogát nem befolyásolja, ha valamelyik fél háborúban áll. A kilenchatalmi konstantinápolyi egyezmény (1888), amely Nagy-Britanniának a hosszú távú rendezésre irányuló törekvését tükrözte (ennek is részese lett az Osztrák-Magyar Monarchia), 1. cikke 1. pontjában rögzítette: "A Szuezi-csatorna háborúban és békében mindig szabad és nyitott marad mind a kereskedelmi, mind a hadihajók előtt, lobogóra való tekintet nélkül." Az egyezmény előírta az egyenlő elbánást, a szabad bejutást, az áthaladás biztosítását; leszögezte, hogy a Szuezi-csatornán hajók harci cselekményeket nem végezhetnek, a szárazföldi környezet pedig "semlegesített". Az 1904-es antant-egyezményben Franciaország elismerte, hogy a Szuezi-csatornán a hajózás biztonságát Nagy-Britannia garantálja, az 1936-os megállapodásokban pedig Egyiptom elismerte, hogy angol csapatok állomásozhatnak a csatornaövezetben.

 

(Panoráma - Pirityi Sándor)