85 éve született Nasszer

Gamal Abd El-Nasser (1918-1970)

Nasszer 1918. január 15-én egy alexandriai postamester fiaként született s a brit birodalomhoz tartozó államban nőtt fel. Tizenhét évesen csatlakozott az Ifjú Egyiptom nevű szervezethez, mely az olasz fasizmussal rokonszenvezett és a britek távozását hirdette. Felvételt nyert a Katonai Akadémiára, ahonnan rögtön az egy évtizeddel később létrejött Szabad Tisztek mozgalmának számos meghatározó figurájával együtt a második világháború frontján találta magát századosként.

1949 nyarán megszervezte a Szabad Tisztek mozgalmát, mely 1952. július 23-án elfoglalta a hadsereg főhadiszállását és a kairói rádiót, majd vérontás nélkül átvette a hatalmat Faruk királytól. Az 1936 óta uralkodó Faruk király lemondott a trónról fia, Fuád javára, és száműzetésbe kényszerült.
Naguib vezetésével létrejön a Forradalmi Parancsnoki Tanács (FPT), mely 1953 januárjában betilt minden politikai pártot, június 18-án kikiáltja a köztársaságot, s első elnökévé Naguibot választja. A miniszterelnök-helyettes és egyben a belügyminiszter Gamal Abdel Nasszer, az FPT tagja lesz. 1954 januárjában az iszlámista Muszlim Testvériséget betiltják, februárban kormányfővé és az FPT elnökévé választják Nasszert, aki Naguib november 14-ei lemondását követően ügyvezető államfő lesz.

A Nílus első kataraktájánál felépítendő 110 méteresre tervezett Nagy Gát a nasszeri politika első számú prioritásává vált, hiszen az öntözés kiterjesztése, a népesség élelemmel való ellátása, a vízi erőműben termelt villamos energiára épülő ipari beruházások révén a gazdasági függetlenség legfőbb záloga volt. Az amerikaiak a szovjet fegyverszállítások leállításához kívánták kötni a gát építéséhez szükséges hitelek folyósítását, amit Nasszer Egyiptom védelmi szükségletei miatt sem fogadhatott el. Amikor 1956. július 19-én az amerikai kormány jegyzékben közölte Nasszerral, hogy eláll a gát finanszírozásától, Nasszer váratlan válaszlépésként elhatározta a Szuezi-csatorna Társaság államosítását. A bejelentést július 26-ára, Faruk király lemondatásának évfordulójára időzítette. Nasszer lépése közvetlenül a szuezi válságba torkollott, amelyből az egyiptomi elnök – a kétségtelen katonai vereség ellenére – komoly presztízsnyereséggel, politikai győztesként került ki: rövid időn belül mindhárom ellenfelének ki kellett vonulnia Egyiptomból. Decemberben az összes brit és francia bankot, céget - mintegy 15 ezer vállalatot - államosították.

Innentől kezdve a pánarabizmus és az antikolonializmus bajnokaként végképp Nasszer maradt Moszkva első számú arab partnere; ez persze nem zavarta, hogy az egyiptomi kommunistákat sivatagi börtönökbe zárassa. A “nasszerizmus” egyedülálló módon elegyítette a muzulmán közösségi szellemet, az arabság egészével kapcsolatos érzületeket, a regionális összetartozás tudatát és a patriotizmust. Az asszuáni gát felépítéséhez azonban már Moszkvában adták a támogatást.

1958-ban Nasszer Egyiptom és Szíria uniójával létrehozza az Egyesült Arab Köztársaságot, amelyhez Jemen is csatlakozik, létrehozva az Egyesült Arab Államok szövetségét (három évvel később Szíria és Jemen kilépett). 1964-ben a nasszeri Egyiptom vezetésével januárban arab, júliusban afrikai, októberben el nem kötelezett csúcsértekezletet tartanak Kairóban.

1967 június 5-én hatnapos háború kezdődik, melyben Izrael elfoglalja a Sínai-félszigetet, a Gázai övezetet, Ciszjordániát és a Golán-fennsíkot. Az izraeli támadás következtében az egyiptomi haderő összeomlik. Június 9-én Nasszer bejelenti, majd tömegnyomásra visszavonja lemondását.

A pánarab törekvéseiben fokozatosan megtört Nasszerre mi sem jellemzőbb mint a nyugati lapok tudósítóinak tett nyilatkozta 1969 januárjában, melyben gyakorlatilag visszautasította a Nyugat gazdasági segítségét: „Szentimentális nép vagyunk. Jobban szeretjük a kedves szavakat mint a megalázó módon nekünk adott dollármilliókat.”

Az élete utolsó percéig aktív egyiptomi elnök, aki az előző napokon még a jordániai polgárháború megfékezésén, a Husszein jordán király csapatai és Arafat palesztin gerillái közti fegyverszünet megteremtésén fáradozott – eredményesen – az arab államfők kairói csúcskonferenciáján 1970. szeptember 28-án szívinfarktusban meghalt. Az egyiptomiak nemzeti hősként búcsúztatták és gyászolták Nasszert.

Régi harcostársa, 1969-től helyettese, Anvar Szadat egy olyan ország élére léphetett, amely másfél évtized alatt belefásult az Izraellel szembeni folyamatos hadiállapotba és háborús kudarcokba, a pánarab törekvések sikertelenségébe, az alig enyhülő szegénységbe, amelyhez a népszaporodás is hozzájárult. 1981-ben Szadatot szélsőségesek megölték, és Hoszni Mubarakot választották elnökké.