Római kori kutya lábnyoma Aquincumban
2006. április 13. 11:30
A budapesti régészeti ásatásokon előkerült legszebb és legértékesebb leletek is láthatók Óbudán, az Aquincumi Múzeum új kiállításán. A polgárváros hétköznapjainak történetét idén lócsontok, csonteszközök és egy római kori kutya tappancsának nyoma eleveníti fel.
Korábban
A tavalyi budapesti régészeti ásatásokon előkerült legszebb és legértékesebb leletek között változatos formájú kerámiák, üvegek és viseleti tárgyak, mint például ruhakapcsoló tű, mellette három őskori és római kori sír rekonstrukciója is látható. A térképen is bemutatott ásatási helyek közül 2005-ben a múzeum régészei Budaújlak, Víziváros és Albertfalva területén, valamint az M6-os és az M0-ás autópálya nyomvonalán folytattak leletmentő ásatásokat.
Az Állatok az emberek világában című időszaki kiállítás a budapesti ásatásokon előkerült sok ezer állatcsontból válogat: a főként lovak csontjából készült eszközök, tárgyak, ruha maradványok mellett egy kutyától származó tappancs nyom is megtekinthető. A csontokat vizsgáló archeozoológusok megpróbálnak fényt deríteni arra, hogy milyen volt a kapcsolat állat és ember között a római korban.
A május 6-7-én zajló kétnapos Pompa Romana rendezvény során római kori ruhákban vonulnak föl felnőttek és gyerekek a Nagyszombat utcai amfiteátrumtól a Flórián térig, ahol ünnepi őrségváltás is lesz, illetve a Római Fürdőtől, a mai strandtól az Aquincumi Múzeum romkertjéig.
(Múlt-kor/MTI-Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- Tétlenül szemlélte Etiópia lerohanását a Nemzetek Szövetsége
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására
- Még a Mussolini-szobrokat is kidobálták az ablakon a Duce letartóztatásának hírére
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 20:20
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 18:05
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 16:05
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg 15:05
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben 11:20
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait 09:05
- Csaknem fél évszázadot kellett várni a két Németország újraegyesítéséhez tegnap
- Már nem kell sokat várni az ikonikus Magyar népmesék folytatására tegnap