Mozart titokzatos halála

Egy zeneszerző búcsúja: a Don Giovanni

`Soha még ennyi élménnyel megjutalmazva nem jöttem ki operaházból, mint ma, soha ennyi - különböző rangú - nevezetes személyiséget nem láthattam egy teremben. A császár és családja ma operába ment, és a várból a színházig vezető út szélén hatalmas tömeg gyűlt össze. Az emberek kíváncsiak voltak, milyen egy császár, amint éppen színházba hajtat. A színház összes páholyát és a zsöllye minden ülését megtöltötte a közönség, és amikor végre megérkezett a császár, a közönség tapssal és háromszoros viváttal fogadta...Ám mit nekem ezek az emberek, mikor sokkal szebb megjegyzésekre csábít az a zöld kabátos, kistermetű ember, akinek szeme elárulja, amit szerény illemtudása elleplez. Mozart az, akinek operáját, a Don Juant ma játsszák.

Micsoda öröm lehet saját szemével látnia az elragadtatást, amelyet szép harmóniái a nézők szívében keltettek. Ki lehet büszkébb és boldogabb nála ebben a teremben? Ki lehetne nálánál elégedettebb önmagával? Mit ér az uralkodók minden kincse, mit érnek a büszke ősök és a gazdagság. Pénzért egy szikrányi sem kapható abból az érzésből, amellyel a művészet megjutalmazza szeretteit!... A haláltól mindenki fél, ám a művésznek nem kell tartania tőle. Reménye, bizonysága a halhatatlanság... Földi maradványai már régen az enyészeté lesznek, mikor még mindig hat majd az eljövendő nemzedékekre. Ez a meggyőződés tölthette el Mozartot, midőn ezernyi fül hallgatta a húrok minden rezdülését, a fuvolák halk suttogását, midőn a pihegő keblek és a szaporán verő szívek mind-mind arról árulkodtak, hogy harmóniái szent érzeményeket keltettek. ... Egyre megy, hogy rajongásnak tetszik, vagy valóságos emberi érzésnek, elég, ott, abban a pillanatban, én inkább cseréltem volna Mozarttal, mint Lipót császárral..." - írja visszaemlékezéseiben Franz Alexander von Kleist, az 1791-es prágai koronázási ünnepségek Don Giovanni előadásáról. Mozart életének utolsó évében járunk, a szerző olyan lázasan dolgozik - ekkor születik a La clemenza di Tito, A varázsfuvola és a Requiem -, mintha érezné, hogy összegeznie kell, és hamarosan búcsúznia is.

A Don Giovanni kézirata

35 év, mindössze ennyi adatott e kiváló muzsikusnak, aki több mint hatszáz alkotásával olyan zenei örökséget hagyott a világra, amely ma is ugyanazzal a fénnyel ragyog, mint a 18. század utolsó éveiben.

1. Egy zeneszerző búcsúja: a Don Giovanni
2. Az utolsó mű: a Requiem
3. A zeneszerző titokzatos halála