135 éve jött létre az egységes Olaszország

"Olaszország csak egy földrajzi fogalom"
(Metternich)Az olasz félsziget hosszú évszázadokig egymással is marakodó államok, fejedelemségek sokasága, a nagyhatalmak küzdelmének terepe volt. Itália térképét Napóleon rajzolta újjá, aki a meghódított területeket 1805-ben Olasz Királyság néven egyesítette, elfoglalta Rómát, Nápolyban pedig testvérét segítette a trónra. Bukása után az 1815-ös bécsi kongresszus ugyan visszahelyezte az elűzött pápát és a fejedelmeket, de a változások emlékeit nem tudta eltörölni. Ettől számíthatjuk az olasz nemzeti egységmozgalom, a Risorgimento (szó szerint feltámadás) kezdetét.

Alapító atyák: Mazzini, Cavour, Garibaldi és Viktor Emánuel

Az 1815-ös restauráció után sorra keletkeztek a titkos társaságok, amelyek közül a karbonárik (szénégetők) tettek szert legnagyobb ismertségre. A mozgalmat minden eszközzel igyekeztek elnyomni, a karbonárik 1820-21-ben mégis felkelést robbantottak ki Nápolyban és Torinóban, de ezeket gyorsan leverték, miként az 1830-ban a francia forradalom hatására Modenában és a pápai állam több városában indult mozgalmakat is. Giuseppe Mazzini  1831-ben száműzetésében megszervezte az Ifjú Olaszország mozgalmat, amely az idegen uralkodók elűzését, a szabad és független olasz köztársaság megteremtését hirdette. Az olasz hazafiak azonban csak az egység megteremtésében értettek egyet, abban már nem, hogy a majdani olasz állam királyság avagy köztársaság, központosított avagy föderális berendezkedésű legyen-e és ki álljon élén. A piemonti Cavour gróf 1847-ben indította Il Risorgimento című lapját, amelyről később az egész mozgalmat elnevezték.

Az 1848-as forradalmak végigsöpörtek Itálián, hiába fogadtak el az uralkodók sorra alkotmányokat, néhány hét alatt az egész félsziget lángba borult. Károly Albert szárd-piemonti király hadat üzent Ausztriának, de a custozzai csatában vereséget szenvedett, Milánóban, Rómában és Nápolyban is leverték a forradalmat. 1849 tavaszán újabb forradalmak törtek ki, Rómában Mazzini és Garibaldi állt a felkelők élére. A túlerő azonban ismét győzedelmeskedett, az Ausztriának újra hadat üzenő Károly Albert a novarai vereség után lemondott, a trónon fia, Viktor Emánuel követte. A forradalmak bukásával véget ért a Risorgimento első, hősies szakasza. A nemzeti egység megteremtésén kevésbé látványosan, de szívósan és eredményesen a szárd-piemonti miniszterelnök, Cavour gróf kezdett munkálkodni. Az országot modernizáló és a nemzetközi diplomáciában kiválóan lavírozó Cavour megszerezte Franciaország támogatását - dolgát könnyítette, hogy III. Napóleon császár fiatalon maga is tagja volt a karbonárik társaságának.

A franciákkal szövetségben Magentánál és Solferinónál megverték a Ferenc József által személyesen vezetett osztrák hadakat, de a rendkívül véres csata után a felek azonnal békét kötöttek Villafrancában. Ausztria lemondott Lombardiáról és végleg kiszorult Észak-Itáliából, de megkapta Velencét, a határok egyébként változatlanok maradtak volna. Az egyesülés folyamatát azonban már nem lehetett megállítani: az alkudozáson felháborodott tömegek Toscanában, Modenában, Pármában és a pápai állam több városában elűzték a fejedelmeket. Ezek a közép-itáliai államok 1860-ban népszavazás révén egyesültek Viktor Emánuel királyságával - az egység fejében azonban Savoyát és Nizzát át kellett engedni a franciáknak.

A Nápolyi Királyság váratlanul, Garibaldi merész akciója révén hullott Cavour ölébe. A diplomáciai finomságokra nem sokat adó, szülőhazája, Nizza elvesztésén feldühödött szabadsághős ezer emberrel kikötött Szicíliában, néhány győzelme után hólabdaként gyarapodó seregével előbb a szigetet, majd Nápolyt is elfoglalta és felajánlotta Viktor Emánuelnek. Cavour azonban attól félt, hogy a kezelhetetlen Garibaldi a római francia helyőrség ellen fordulhat, ezért a szárd-piemonti seregek lóhalálában vonultak a pápai államon át dél felé, mígnem összetalálkoztak a felkelőkkel.

Viktor Emánuel 1861-ben felvette az Olaszország királya címet, de országából még hiányzott Velence és a pápai birtok Róma. A volt francia szövetséges támogatására Olaszország már nem számíthatott, megszerezte azonban a poroszokét. 1866-ban közösen indítottak háborút Ausztria ellen, és bár az olaszok szárazföldön és tengeren is kudarcot vallottak, Ferenc József mégis átengedte Velencét, hogy ottani seregeit a poroszok ellen küldhesse.

Keményebb dió volt Róma, hiszen a pápa megtámadása az egész katolikus világ felháborodását váltotta volna ki. A minden reformot elutasító IX. Pius azonban 1869-ben a pápai csalhatatlanság dogmájának kimondatásával a katolikus országok jó részét is maga ellen fordította, ezért Olaszország az 1870-es porosz-francia háború kitörése után különösebb diplomáciai bonyodalmak nélkül vehette birtokba a franciák által kiürített "természetes fővárost". (A Szentszékkel azonban fennmaradt a feszült viszony, amelynek csak az 1924-es konkordátum vetett véget.) Ezzel gyakorlatilag befejeződött a Risorgimento, noha néhány olaszok lakta terület, így Trieszt és Trento csak az első világháborút lezáró Saint Germain-i békék után kerültek az Olasz Királysághoz.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma- Vladár Tamás, Sajtóadatbank)