Az Arab-félsziget egyik legrégebbi sziklarajz-együttesét tárták fel Ománban
2026. május 21. 06:41 Múlt-kor
Omán örökségvédelmi és idegenforgalmi minisztériuma bejelentette: El-Bátina régió területén ritka feliratokat és sziklarajzokat dokumentáltak a régészek. A motívumok között állatfigurák, emberszerű alakok és geometriai formák is találhatók.

Illusztráció a feltárt sziklarajzokról
Korábban
El-Bátina a Hajar-hegység és az Ománi-öböl területén fekszik. Az ősi régió piacai, történelmi városai és tengeri kereskedelme miatt vált ismertté, az új régészeti felfedezés azonban bebizonyította: már jóval ezelőtt is fontos szerepe lehetett a térségnek az emberi civilizáció alakulásában.
A felfedezés középpontjában egy olyan sziklafelület állt, amelyet ritka vésési módszerrel készített képek borítanak. A csipkelődős technikával kőbe vésett állatformák a helyi állatállományra vagy vadászati ismeretekre utalhatnak, míg az emberi és geometriai motívumok a helyi identitással, illetve különböző rituálékkal állhatnak kapcsolatban. Bár a kutatások még jelenleg is zajlanak, a rajzok sűrű elhelyezkedése alapján feltételezhető, hogy a szikla nagy jelentőséggel bírt a korabeli emberek számára.
A minisztérium közleménye szerint a feltárt sziklarajzok különböző történelmi korszakokban keletkezhettek, így részletes elemzésre és konzerválásra lesz szükség a pontos datáláshoz. Ugyanakkor kiemelték: ezek az ősi alkotások különösen is érzékenyek az erózióra, ezért a vizsgálatok mellett a dokumentálás lesz a legfontosabb teendője a kutatóknak.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Izrael örökségrombolással vádolta a Hezbollahot és a Palesztin Hatóságot tegnap
- Középkori gyermeksír védelmezte Ávilát tegnap
- Újra láthatóvá válhat a toszkánai víztározó mélyére süllyesztett középkori falu tegnap
- Adománygyűjtés segíti Máré várának helyreállítását tegnap
- Bronzkori kardot emeltek ki Devon partjainál a tengerből tegnap
- Visszaszolgáltatják a Rapa Nui őslakosok 19. századi maradványait tegnap
- Római kori úszómedencét tártak fel a törökországi Tralleiszben tegnap
- Tizenötmillió digitalizált oldallal bővült az Országos Széchényi Könyvtár tegnap















