Arany, tűz és akasztófa: mennyire voltak hatásosak a karanténok a történelem során?
2020. február 6. 18:33
Korábban
Küzdelem a pestissel
A járványmegelőzés nagy újítása a fekete halál kapcsán a formális – habár gyakran rögtönzött – szabályok alkotása volt, amelyek a fertőző betegségnek való kitettség csökkentését célozták.
Amellett, hogy sok lepratelepet (gyakori olasz nevükön lazarettót) pestisházzá alakítottak a kórban haldoklók számára, szélesebb prevenciós lépéseket is tettek a betegség hatásának korlátozására.
A pestiskontroll „itáliai modellje” – gyakorlatilag az első egészségügyi hatóságokkal – Európa egyéb részein is átvételre került, és idővel a köztisztaság, a fertőzött ruházat megsemmisítése, a fertőtlenítés (többnyire füstöléssel), valamint a holttestek összegyűjtése és eltemetése is e hatóságok alá tartozott.
A mai értelemben vett karantén egy ilyen preventív kezdeményezés egyik intézkedésből származik, amelyről Raguza velencei gyarmat (a mai horvátországi Dubrovnik) rektora döntött 1377-ben. Ennek értelmében minden pestisgyanús területről érkező hajónak 30 napon át a kikötőn kívül kellett horgonyoznia.
A később 40 („quaranta”) napra bővített korlátozás aztán a szárazföldön érkezőkre is ki lett terjesztve. Az időtartam eredeti alapja máig vita tárgya: vélhetően Hippokratész feljegyzései az akut betegségből való gyógyulásról, vagy valamely bibliai passzus alapján állapíthatták meg.
Kettős célja mindenesetre nyilvánvaló volt: az egészség védelme a régió gazdagságát jelentő kereskedelmi hálózat biztosítása mellett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn 14:20
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap