Amikor egy másik NATO-tagra dobott le atomfegyvert az Egyesült Államok

B–50 Superfortress bombázók, hasonlók az atomfegyvert ledobó repülőhöz

A tény, hogy a Labrador tartománybeli Goose légibázisról az Egyesült Államokba, pontosabban az Arizona állambeli Davis-Monthan légibázisra hazatérő B–50 bombázók egyikének négy motorjából előbb egy, majd még egy meghibásodott, és a bombatehertől az előírásoknak megfelelően meg kellett szabadulnia, valóban helytálló.

A bombázó személyzete a ledobás előtt beállította a szóban forgó fegyver önmegsemmisítő mechanizmusát, hogy az 3200 méterrel a felszín felett felrobbanjon. Ez be is következett, a bombázó pedig a legközelebbi amerikai légibázison, a Maine állambeli Loring támaszponton biztonságosan ért földet.

A ledobott fegyver – a hivatalos magyarázattal ellentétben – nem egy egyszerű, konvencionális légibomba volt: valójában atomfegyverről volt szó. A Mark 4 típusú bomba az 1945-ben Nagaszaki japán városára ledobott Mark 3 „Fat Man” továbbfejlesztett, sorozatgyártásra optimalizált változata, amely az első valódi tömeggyártásba került atomfegyver címével is büszkélkedhetett.

Mark 4 típusú atombomba

A kanadai lakosok valószínűleg azon is meglepődtek volna, hogy azon az éjszakán nem csupán egy, hanem 15 ilyen fegyvert szállítottak Goose Bay-ből az Egyesült Államokba egy-egy B–50-es fedélzetén. Az amerikai légierő nem véletlenül tartotta készenlétben atomfegyvereit: a hidegháború egyik legsötétebb szakaszát élte ekkor a világ.

A sztálini Szovjetunió által támogatott észak-koreai csapatok 1950 júniusában indították meg támadásukat az Amerika-barát déli országrész ellen, és kis híján el is foglalták az egész Koreai-félszigetet. Sokan gondolták ekkor még úgy, hogy az egész koreai konfliktus egy nagyszabású elterelő hadművelet, miközben a Szovjetunió Nyugat-Európa lerohanására készül.

Miként lehetséges, hogy nem történt atomrobbanás, amikor a fegyvert még a levegőben felrobbantották? A magyarázat egyfelől a biztonsági előírásokban, másrészt az amerikai atomfegyver-tömeggyártás hiányosságaiban keresendő.

A 15 bomba egyike sem volt felszerelve a plutóniummaggal, amely a maghasadás beindításával előidézi a láncreakciót – ezeket az alkatrészeket az Egyesült Államok Atomenergia-Bizottságának három telephelyén őrizték (az atomfegyverek ekkoriban még nem a légierő, hanem e hivatal felügyelete alatt álltak), és innen lehetett volna őket szállítani a légibázisokra.

Az is tény azonban, hogy nem mindegyik bombához volt ilyen alkatrész, ugyanis ezek gyártása nem tudott lépést tartani az egyszerű, uránból készült neutrontükörrel (amellyel a „mag” részecskéi ütköznek aktiváláskor) felszerelt bombatestekkel.

Mindazonáltal a fent említett uránelemet tartalmazta a bomba, amikor konvencionális töltettel felrobbantották – és ennek eredményeképpen 45 kilogrammnyi U-238-as uránizotóp szóródott szét a térségben, amely sosem került összegyűjtésre.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

Titanic

• Páratlan részletességgel vált elemezhetővé a Titanic roncsa
• 350 ezer fontért kelhet el egy Titanic-túlélő mentőmellénye
• Először válnak kutathatóvá a Titanic eredeti tervrajzai
• 10 tény, amit biztosan nem tudtál a Titanicról
• Nyugalomban várja végzetét az elsüllyeszthetetlennek hitt Titanic roncsa 
• Halaszhatatlan üzleti tárgyalás miatt nem szállt fel a Titanicra a drótnélküli távíró feltalálója, Guglielmo Marconi
• Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
• Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
• A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is