„Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége

„Szeretettel csókol, Mária”

Ha a Kádár házaspár ránk maradt, egymáshoz írt képeslapjait olvasgatjuk (úgy tűnik, szinte mindegyiket megőrizték), azok meglehetősen tartózkodóak – természetesen, nem véletlenül, hiszen ők a legkevésbé sem mutathatták ki nyilvánosan érzelmeiket. Okkal tarthattak arról, hogy az üdvözlőlapok másnak is a kezébe kerülnek, hiszen Mária asszony olvashatta mások leveleit korábban, amikor az államvédelemnél dolgozott. Az asszony többnyire „sok szeretettel”, „szívélyes üdvözlettel”, „szeretettel Mária” aláírással zárta „Kádár János elvtársnak” címzett képeslapjait.

Zárt borítékban küldött leveleik ennél személyesebbek. Az asszony a levelekben Jánoskámnak nevezte férjét. „Szeretettel csókol, Mária” – általában így búcsúzott tőle. Írásaik többnyire a gyermektelen házaspár mindennapos gondjairól, egészségügyi panaszokról, étkezésekről stb. tudósítanak, és csak igen kevéssé érzelmesek. Kapcsolatukat inkább szövetségesnek, semmint szenvedélyesnek mutatják. Érzelmi életüket mintha már a kezdet kezdetén és végleg megmérgezte volna az állandó önmegtartóztatás és -korlátozás keserűsége.

Amikor 1954-ben Kádár János kiszabadult a börtönből, mindketten betegségekkel küzdöttek – a munka mellett jórészt ez töltötte ki mindennapjaikat. Kádár János leveleiben nemcsak feleségének, hanem például sógorának, Tamáska Ferencnek is meglepő részletességgel számolt be egészségi állapotáról, illetve arról, hogy mennyit sikerült híznia. Mária, ha nem volt otthon, szinte mindennap írt hitvesének, és elvárta, hogy a leveleket férje viszonozza is: „Jánoskám ne und meg folytonos leveleimet. Nézd, időm van és mégis csak akarom, tudd mi a fene van velem.”

Jóformán minden apró-cseprő hétköznapi dolgot elmesélt, ami körülötte történt. Volt, amikor éppen a Kékestetőn, a pártüdülőben tapasztalt ellátásra panaszkodott: „Jánoskám a tegnap írt levelem igen gyászos hangulatú volt. Kissé szégyenlem, de hát kinek nyügjek, ha nem neked.” A távolból is gondot fordított arra, hogy legyen, aki kimossa a férfi ruháját: „Kis Fiam nézz be a szekrényedbe, hogy állsz fehérneművel, hogy tudjál rendesen váltani. Ha szükségesnek látod, inkább vidd el Irénhez [Mária testvérének, Tamáska Istvánnak a felesége], Ő szívesen kimossa.”

Férjének is be kellett számolnia arról, hogy mi történik eközben otthon és a ház körül. Egyszer így írt feleségének Kádár: „Hogy egyszerre elpucoltatok innen, te is, a Juli is [sógornőjéről, Tamáska Ferencnéről, esetleg az ő lányáról lehet szó], nagy süket csönd van ebben a lakásban, amit persze tetéz az is, hogy a tűrhető diplomáciai viszony megőrzése érdekében az Eszterrel madártávlatból és kurta, katonai nyelven érintkezem. Ő, ahogy látom, megvan, a lakásban rend van, szőnyegek felszedve, úgy látom, mosás is volt. A sivító hang alapján gondoltam, aztán láttam is, hogy ma permeteztek a kertben.”

A házaspár ránk maradt levelei is bizonyítják, hogy erős érzelmi kötelék fűzte őket egymáshoz, időnként ezt szavakban is kifejezték. Tamáska Mária egyszer így írt férjének: „Gyerekem írjál, és gyere okvetlen, mert én nem tudom, mit csinálok Veled, ha nem fogadsz szót. Gondolom, mégiscsak megverlek.” Máskor meg így fogalmazott: „Szervusz, most már ígérem, elköszönök és megyek buncizni. Szeretettel: Én”. Igaz, ugyanő egy alkalommal, amikor pártbeli rehabilitációjáról volt szó, „elvtárs”-nak szólította férjét.

1958-ban levelét a Minisztertanács Elnökének Titkárságára címezte: „Kedves János! Mint elvtárshoz fordulok hozzád. E sorokat sok álmatlan éjszaka előzte meg.” Röviden még be is mutatkozott: „Születtem 1912-ben, – nem véletlenül húztam alá –, éltem, mint millió más ember. Életem: sok hiba, kevés erény.” Sorait lakonikusan zárta: „Egy ilyen levél végén nem tudom, hogy illik elköszönni. Talán így: emberi feleletet kér: Mária”.

Az asszony – a hatalom éveiben is – féltő, utólag kívülálló számára kissé terhesnek ható gondoskodással vette körül a férjét. Egy alkalommal Karlovy Varyból levélben intette férjét: „Vigyázz magadra, ne dolgozz éjjel, hanem aludj vagy szórakozz.” Máskor így korholta „férjecskéjét”: „Vadászszerencséd elgondolkoztat. Ugyanis a régi megállapítás, hogy a kondíció, a koncentráló képesség megmutatkozik a vadászatnál. Ez esetben is igazolódott. Fáradt vagy és túlterhelt. Ez a rezsim soká nem megy büntetlenül.”

A házaspárnak nem volt gyermeke, több feltételezés is lábra kapott arról, hogy miért nem. Az egyik legenda szerint Kádárt kiherélték a börtönben, egy másik szerint a barátjának imígyen mesélte (volna) el, mit tettek vele kínzói: „Amikor a börtönben voltam, annyira megverték a tökömet, hogy baszni ugyan még tudok, de terméketlen lettem.”

Tudható, hogy egyik történet sem igaz – Kádár Jánosnak az úgynevezett Kádár-hagyatékban fennmaradt részletes orvosi leletei nem utalnak ilyesmire. Arra, hogy miért nem volt gyerekük, a legvalószínűbb magyarázat az lehet, hogy amikor házasságot kötöttek, 37 évesek voltak, amikor Kádár János kiszabadult a börtönből már 42, és mindketten különféle egészségügyi gondokkal küzdöttek korábbi megpróbáltatásaik miatt.

1. Luxusbérek
2. Picasso, francia szótár és tepertős pogácsa
3. „Szeretettel csókol, Mária”
4. A korszak legbefolyásosabb asszonya

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód

• Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
• Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
• Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
• Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
• Megérdemelték a kitelepítést a németek?