Afrikai felmenők nyomában: új felfedezés a kora középkori Angliában

Két, a 7. századi Angliában eltemetett ember genetikai vizsgálata meglepő eredményt hozott: mindketten jelentős arányban szubszaharai afrikai felmenőkkel rendelkeztek. Az új felfedezés átírja, amit eddig a kora középkori Nagy-Britannia népességéről gondoltunk.

Nem várt afrikai gyökerek a brit szigeteken

Egy serdülő lány és egy fiatal férfi sírját tárták fel Anglia déli részén. Az egyik temető a Kenti-félszigeten, Updownban található, a másik a dorseti Worth Matraversnél. A sírokat a 7. századra datálták – a római uralom bukása utáni időszakra, amikor angolszász népek érkeztek a Brit-szigetekre.

A kutatók DNS-vizsgálatot végeztek: öt személyt Updownból, tizennyolcat Worth Matraversből. A legtöbb ember észak-európai, brit vagy ír származású volt – kivéve két egyént. A 47-es számú updowni sírban nyugvó lány, valamint a worth matraversi fiatalember genetikai állománya egy teljesen más kontinensre mutatott: Afrikára.

Az Antiquity című folyóiratban közölt két tanulmány szerint a fiatalok mitokondriális DNS-e – amely az anyai ági öröklődést követi – észak-európai eredetre utal. Az autoszomális DNS-ük viszont 20–40 százalékban szubszaharai afrikai származásra jellemző mintázatot mutatott.

„Mindkét egyén genetikailag és földrajzilag vegyes származású” – írják Duncan Sayer, a Lancashire Egyetem történeti régésze és kutatótársai. A lány DNS-e többek között a mai joruba, mende, mandenka és esan népcsoportok genetikai jegyeivel mutat rokonságot.

Valószínű afrikai nagyszülők

A kutatók statisztikai modellezés segítségével arra jutottak, hogy mindkét személynek lehetett egy-egy szubszaharai afrikai származású nagyszülője. Ez arra utal, hogy a származásuk a 6. század közepétől a 7. század elejéig terjedő időszakból eredeztethető, amikor egyes afrikai csoportok elhagyhatták a kontinenst.

Sayer szerint a genetikai nyomok „meglepőek, de egybeesnek” a fennmaradt történelmi és régészeti bizonyítékokkal, és újraírják a kora középkori Nagy-Britannia népességtörténetét.

Az, hogy mindkét fiatalt helyi temetőben, közösségi sírban helyezték örök nyugalomra, azt jelzi, hogy beilleszkedtek az őket körülvevő társadalomba. Az Updownban eltemetett lány mellett kést, kanalat, csontfésűt és egy frank–galliai eredetű díszes edényt találtak. A DNS-vizsgálat szerint több rokona is ugyanabban a temetőben nyugszik.

A Worth Matravers-i férfit egy idősebb férfi társaságában, kettős sírba helyezték – bár közöttük nem mutatható ki genetikai kapcsolat.

Hosszú távú kapcsolatok Afrika és Európa között

Tracy Prowse, a kanadai McMaster Egyetem bioarcheológusa a kutatást kommentálva kiemelte: a tanulmány jól illeszkedik a Római Birodalom idejéből ismert, Afrika és Európa közötti kapcsolatok sorába. Például a yorki elefántcsont karpereces hölgy esetében is felmerült észak-afrikai eredet.

Sayer viszont arra figyelmeztet, hogy nincs közvetlen folytonosság a római kori afrikai származású egyének és a most feltárt 7. századi sírok között. Miután a vandálok Kr. u. 455-ben kifosztották Rómát, Észak-Afrikában királyságot alapítottak, amit azonban a Bizánci Birodalom 534-re visszafoglalt. „A 6. század közepének eseményei – Kr. u. 533 és 535 körül – döntő szerepet játszhattak az emberek vándorlásában” – tette hozzá Sayer.

A DNS-alapú felfedezések egyre inkább átformálják a történelmi nézőpontokat. A genetikai bizonyítékok révén ma már pontosabb képet kaphatunk a kora középkori társadalmak sokszínűségéről. Az afrikai felmenők jelenléte a 7. századi Angliában nemcsak meglepő, hanem mélyebb megértést is nyújt arról, hogyan fonódtak össze a kontinensek sorsai már több mint ezer évvel ezelőtt.