A végsőkig kitartott ura mellett Jaszuke, a fekete rabszolgából lett szamuráj

2018. május 31. 17:42 Múlt-kor

Japán a 16. században egy rendkívül tagolt ország volt. A császár jellemzően csak szimbolikus szerepkörrel bírt, míg a tényleges hatalom a legfőbb katonai vezető, a sógun, illetve a tartományurak, az úgynevezett daimjók kezében volt. Ugyanakkor az állam meglehetősen izolált volt a külvilágtól. Az első európaiak csak az 1540-es években érkeztek meg a szigetországba, akiknek kultúrája számtalan újdonsággal szolgált a japánok számára, többek között a velük érkező fekete bőrű afrikaiakkal is.

Korábban

A portugál kereskedőkkel, majd a nyomukban érkező jezsuita hittérítőkkel azonban nem csak az új nyelv és az új vallás érkezett, hanem a rabszolgaság intézménye is. Az egész világot bejáró hajókon ekkor már mindennaposnak számítottak az Afrikában elfogott és rabszolgasorba kényszerített feketék. Így jutott el Japánba egy Jaszuke nevű férfi, aki az első név szerint ismert afrikai, aki a szigetre tehette a lábát.

A 16. század második felében élt Jaszuke származásáról – a legtöbb rabszolgához hasonlóan – szinte semmi biztosat nem tudunk. Egy 1627-ben megjelent jezsuita történelemkönyv tudósítása szerint valahol Mozambikban esett portugál fogságba, de nincsenek kortárs források, amelyek alapján ezt ellenőrizni lehetne. Más elméletek szerint Etiópiából vagy a mai Dél-Szudán területéről származhatott.

Ami azonban már bizonyos, hogy Jaszuke 1579-ben érkezett Japánba egy jezsuita misszionárius, Alessandro Valignano szolgálatában, akinek levelei és jelentései az elsődleges forrásaink Jaszuke életére vonatkozóan. Ezekből kiderül, hogy az ébenfekete bőrű, 188 cm magas férfi fantasztikus látványosságnak számított a japánok körében. Az érdeklődő tömeg egy alkalommal még a jezsuiták lakóépületébe is betört, hogy egy pillantást vethessen rá – ahova aztán akkorra tömeg zsúfolódott be, hogy a dulakodásban többen is életüket vesztették.

Az egzotikus látogató híre hamarosan elért a korszak egyik legbefolyásosabb daimjójához, Nobunaga Oda nagyúrhoz is, aki egyébként is nagy érdeklődést tanúsított az európaiak iránt és bőkezűen támogatta a Japánban ekkor éppen fénykorát élő jezsuita missziót (ekkorra már mintegy 130 ezer főre rúgott a megtérített japánok száma). Nobunaga Oda kérésére Valignano el is vitte szolgáját a daimjó udvarába, hogy az személyesen is megtekinthesse.

A találkozó – amelyet már korabeli japán források is feljegyeztek – jó hangulatban zajlott. A daimjó és udvartartása teljesen elámult Jaszuke fizikai erején, Nobunaga pedig különösen élvezte, hogy még beszélgetni is tudott a nem mindennapi vendéggel, lévén Jaszuke eddigre már megtanulhatta a helyi nyelv alapjait.

Még egy különös epizód is gazdagította ezt a napot, ugyanis Nobunaga először nem akarta elhinni, hogy Jaszuke bőre valóban fekete. Meggyőződése volt, hogy valamiféle trükkel áll szemben és a férfi valójában csak festi a testét. Utasítására Jaszuke levetkőzött derékig és addig kellett dörzsölnie a bőrét, amíg a daimjó meg nem győződött róla, hogy valóban egy fekete bőrű emberrel áll szemben.

Nem tudni pontosan, hogy már ekkor, vagy valamikor később, de Nobunaga végül szolgálatába is fogadta Jaszukét, tekintélyes vagyonnal ruházta fel, házat és egy katanát is ajándékozott neki. A daimjó szamurájainak egyikévé váló Jaszuke így rövid időn belül „portugál tulajdonból” a japán társadalom legfelsőbb rétegeibe emelkedett.

1581-82-ben Jaszuke hűségesen szolgálta újdonsült urát annak fegyveresei között. A beszámolók szerint kitartóan harcolt a Nobunaga végső bukását elhozó csatában is, amikor embereinek egy része fellázadt a daimjó hatalma ellen, aki végül vereségét felismerve szeppukut, vagyis rituális öngyilkosságot követett el.

A győztesek, arra hivatkozva, hogy ő nem japán, megkímélték Jaszuke életét és visszaküldték a jezsuitákhoz. A fekete szamuráj sorsa ettől fogva ismeretlen, de alakja a mai napig megőrzödött a japán történelmi emlékezetben.