A túszul ejtett holttesttől a félresikerült újratemetésig: a történelem hat legborzasztóbb sírrablása
2021. november 3. 19:29 Múlt-kor
Korábban
A mágnás hiányzó teste
A 19. századi iparmágnás, Alexander Turney Stewart holttestének elrablói nagyobb sikerrel jártak a váltságdíj-követelésükkel. Stewart története a mesés meggazdagodásé: ír bevándorlóból egy szárazáru-birodalom alapítójává és a történelem egyik leggazdagabb emberévé vált.
1876-ban, halála után mintegy két hónappal, Stewart teste eltűnt a New York-i St. Mark's Church in-the-Bowery nevű templomból. A tolvajok 20 ezer dolláros váltságdíjat követeltek (mai értéken 500 ezer dollár, 155 millió forint). A Deseret News 1898-as cikke szerint az ügyre állított nyomozók nem jutottak semmilyen eredményre. A váltságdíjat kifizették, és Stewart teste – legalábbis egy test – visszakerült, majd a Garden City-i Megtestesülés Székesegyházában temették újra.
Egy elnök eltűnik
Tásszosz Papadópulosz, a Ciprusi Köztársaság korábbi elnöke 2008-ban hunyt el tüdőrákban. Majdnem egy évig békében nyugodott a főváros, Nicosia melletti defterai temetőben – egészen a halála első évfordulója előtti napig.
A BBC beszámolója szerint 2009. december 11-én Papadópulosz egy volt testőre minden reggeli szokása szerint gyertyát gyújtott volna a sírnál. A háborítatlan fű helyett azonban egy üres sírt és egy nagy halom földet talált. A sírrablók valószínűleg az éj és egy felhőszakadás leple alatt tevékenykedhettek. A rendőrséget három hónappal később egy telefonos tipp vezette nyomra. Papadópulosz teste egy másik nicosiai temetőben volt elrejtve.
A bizarr testrabláshoz még bizarrabb motiváció tartozott. A Reuters szerint egy gyilkosságért börtönben ülő férfi kérte meg a testvérét, hogy ássa ki a volt elnök testét, hogy tárgyalási alapként használhassa a szabadulásáért.
Egy harmadik bűntárs viszont, egy indiai állampolgár, felhívta Papadópulosz családját, és inkább pénzt követelt. Mindhármukat fejenként két évnél is kevesebb börtönbüntetésre ítélték, ugyanis egy sír megbolygatása Cipruson csak szabálysértésnek minősül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Az ágyi poloska is a rómaiakkal érkezhetett Britanniába
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap