A történelem hét legnagyobb alfahímje
2020. június 2. 12:02 Múlt-kor
Korábban
A szváziföldi Casanova
II. Sobhuza, Szváziföld (az egyik legkisebb afrikai állam) királya mindössze négy hónapos volt, amikor apja halála után, 1899-ben trónra került.
Ezután egészen 1921-ben történő nagykorúvá nyilvánításáig nagyanyja, Labotsibeni és nagybátyja, Malunge herceg uralkodott helyette.
Szváziföld hosszú időn át brit gyarmat volt, így az uralkodó többek között II. Erzsébet 1953-as koronázásán is részt vett.
Az ország – leginkább királyának köszönhetően – végül 1968-ban nyerte el függetlenségét, de Sobhuzának afrikai mércével mérve viszonylag hosszú időre volt szüksége, hogy 1973-ban az alkotmány hatályon kívül helyezésével és a parlament feloszlatásával abszolút hatalomra tegyen szert.
A kis délkelet-afrikai ország egykori királyának hosszú élete során 70 feleségétől összesen 210 gyermeke született.
Az 1982-ben elhunyt uralkodónak – a gyermek- és az aggastyánéveket leszámítva – évente átlagosan négy utóda született.
Gyermekei közül 180 élte meg a felnőttkort, és 97-en még 2000-ben is életben voltak. Könnyen lehet, hogy II. Sobhuza nem minden unokájának tudta a nevét fejből, mivel az agg uralkodó halálakor már több mint ezren voltak.
Kiterjedt családi köréhez tartozott például Nelson Mandela is, ugyanis a király egyik fia a Dél-afrikai Köztársaság későbbi elnökének lányát vette el.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
13. Rendi törekvések Magyarországon, a magyar rendek és a Habsburg udvar konfliktusai a 17–18. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A legenda szerint a tokaji aszút is a szegény fiatalokat gyámolító Lorántffy Zsuzsanna találta fel
- A hadiadó-emelés kompenzálásaként hozhatta létre a Szent István-rendet Mária Terézia
- Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
- Birtokaik és családjuk jövője is odavesztett a Wesselényi-összeesküvés halálra ítéltjeinek
- Világhírű tudóst is Magyarországra csábított Lorántffy Zsuzsanna
- A lakosság elkeseredettségére alapozta felkelését Bocskai István
- Vitáik miatt nyílt háborúba kezdett öccsével Rudolf király
- Bocskai István Habsburg-ellenes felkelése olyan sikeres lett, hogy hajdúi már Bécset fenyegették
- Valóban vadászbaleset áldozata lett Zrínyi Miklós?
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.