A teknős, a sas, a trágya és a kutyák: meghökkentő halálesetek az ókorból

2020. július 25. 11:19 Hegyi W. György

Aiszkhülosz a híres athéni tragédiaíró (Kr. e. 525–456) életét a hazájától távol, Szicília szigetén fejezte be. Az ünnepelt szerzőnek, aki bátran küzdött a perzsák ellen Marathónnál és Szalamisznál is, nem fegyverek, hanem két állat okozta a halálát: egy sas és egy teknős. Ugyanis a ragadozó felragadott egy teknősbékát, a magasba szállt vele, hogy egy nagy kőre ejtve összetörje a páncélját, így akart ugyanis az állat húsához jutni. Az agg költő, pechére, éppen ott volt, és kopasz feje búbját Zeusz madara sziklának nézte.

Korábban

Barbár szokásnak hódolva

Hérakleitosz, az epheszoszi filozófus (Kr. e. 535–475) még csúnyábban végezte. Öregkorában vízkór gyötörte, és kúraképpen egy trágyadombba ásta be magát. A trágya melege bizonyára jót tett a betegségének, de ennek anyagával beborítva megvadult kutyák tépték szét. De más költők és filozófusok halálával kapcsolatban is hasonlóan furcsa dolgokat mesélnek.

Empedoklész (Kr. e. 497– 32) a hagyomány szerint nemcsak bölcselő volt, hanem politikus, orvos, költő és városának bőkezű jótevője. Járványokat szüntetett meg, halottakat támasztott fel az alakja köré szövődő mondák szerint. Ugyan a felajánlott királyságot visszautasította, de bíborruhában, koszorúsan járkált hívei kíséretében.

„Most mint halhatatlan isten, nem pedig mint halandó vonulok előttetek” – mondta az egyik fennmaradt töredéke szerint. Isteni lényegéhez méltó véget szeretett volna – állítja róla az életrajzok egy része –, és ezért az Etna kráterébe vetette magát, így akart nyom nélkül eltűnni hívei elől, de a láva fél pár vasszandálját kivetette.

Kevésbé nagyszabású, de szintén maguk választotta halál kapcsolódik több más bölcs legendájához. Volt, aki visszatartotta a lélegzetét, de legtöbben a táplálékról lemondva távoztak ebből a világból. Így tett állítólag Spárta bölcs törvényhozója, Lükurgosz is, aki az önfegyelem és takarékosság példájával akarta szolgálni poliszát halálával is.

A testét tökéletesen uraló filozófus példája Démokritosz (Kr. e. 460–370) története, ő nővére kérésére késleltette az éhhalálát egy-két nappal. A testvére ugyanis nem vehetett volna részt Theszmophoria ünnepén (a kevés alkalom egyike, amikor a nők bort ihattak), ha hozzátartozóját kellett volna gyászolnia. Az öreg filozófus ugyan nem volt hajlandó megszakítani a másik világba átvezető böjtjét, de frissen sült, még meleg kenyereket szagolgatva meghosszabbította az életét az ünnep végéig.

De sokan választották a halálnak egy számunkra talán még a lélegzet visszatartásánál is kevésbé hihető módját: keveretlenül, tisztán itták a bort. Így halt meg például az epikureizmus alapítója, Epikurosz (Kr. e. 314–270) is. Magában és nem szertartásosan vízzel keverve inni a bort barbár és veszélyes szokás volt a görögök szerint, ezt az egyik leghíresebb spártai király, I. Kleomenész halála is tanúsítja.

A rendkívül agilis és aktív külpolitikát folytató (például ő segítette elűzni Athénból a türannoszt) király ugyanis élete végére megzavarodott, és polgártársaira támadt. Az őrjöngő uralkodót hozzátartozói kalodába záratták, de ő az őrt álló helótától kést szerzett, és módszeresen összehasogatta magát a lábfejétől a hasáig.

Egyesek szerint, írja Hérodotosz, őrülete és csúnya halála az istenek büntetése volt, mert több kultikus helyet is megszentségtelenített katonai akciói során. A spártaiak szerint viszont a bor okozta a vesztét. Ugyanis Kleomenész a Spártában járó szkütha követekkel iszogatva rászokott a vegyítetlen bor élvezetére, és az vette el az eszét.

következő oldal 1 / 3