A szőlő háziasítása, a bor születése Itáliában

2025. július 18. 09:09 Múlt-kor

Az olasz régészeti lelőhelyeken fellelt több mint 1700 szőlőmag elemzése feltárja, hogyan, mikor és hol kezdődött a szőlő háziasítása, amelyből a modern bor született.

Korábban

Jóval azelőtt, hogy a bor a civilizáció jelképévé vált volna, az őskori olaszországi közösségek már szüreteltek szőlőt. De ezek a szőlők nem a ma ismert szőlőfajták voltak. Kicsi, vadon termő, nehezen művelhető növény volt, amely a korai neolitikus földművesek étrendjének részét képezte. A Plos One folyóiratban megjelent új tanulmány 25 olaszországi régészeti lelőhelyen talált 1768 szőlőmagot elemzett, amelyek 7000 éves időszakot ölelnek fel, így módot adnak a vadszőlőből a háziasított szőlőbe való átmenet nyomon követésére.

Amikor még csak szüretelték

A magvakban felfedezett genetikai sokféleség megerősíti, hogy a szőlő evolúciója nem lineárisan zajlott, hanem a kísérletezés, a hibridizáció és az alkalmazkodás összetett szövevénye volt.

Az elemzés a régészeti és a modern szőlőmagok, illetve a vad és termesztett fajták összehasonlítására összpontosított, geometriai morfometriai technikák segítségével. Így a magok alakja, hossza és arányai alapján a tudósok azonosítani tudták, hogy mikor és hol kezdődtek a háziasítás első jelei.

Az eredmények árulkodóak: a neolitikum és a korai bronzkor idején nem találtak bizonyítékot háziasított szőlőre Itáliában. Ez arra utal, hogy évszázadokon keresztül a szőlőt kizárólag szüretelték, nem pedig termesztették. A változás csak a késő bronzkorban következett be.

Az első szőlőültetvény

Szardínia egyik szegletében találták meg a kutatók a háziasított szőlőtermesztés első egyértelmű jelét. Az i. e. 1300 és 1100 közé datált Sa Osa lelőhelyen a magok hosszúkás és szimmetrikus formát mutattak, ami az ember által kiválasztott fajtákra jellemző.

Az ott talált csemegék közel felét háziasítottnak minősítették, ami figyelemre méltó ugrás a korábbi időkhöz képest. A kutatók szerint ez jelzi a szőlőművelés születését olasz földön.

Emellett a magok egyes genetikai elemzései hasonlóságot mutatnak a Kaukázusból származó modern fajtákkal, ami arra utal, hogy a magok kereskedelmi hálózatokon keresztül behozott külföldi eredetűek lehettek.

Ezeket a szőlőket nemcsak termesztették, hanem erjesztették is. Az ugyanebből az időszakból származó kerámiákon talált maradványok megerősítik a bortermelés korabeli voltát, ami alátámasztja azt a feltételezést, hogy a szardíniai nuragikus népek már elsajátították a fejlett borkészítési technikákat.

Etruszk kifinomultság

A vaskorban a szőlő háziasítása újabb ugrással haladt előre, ezúttal Itália szárazföldi részén. A Kr. e. 4. századból származó két etruszk lelőhelyen a vizsgált magvak túlnyomó többsége házi típusú volt. Ez arra utal, hogy az ott élők már akkor szőlőültetvényeket műveltek, és precízen választották ki a fajtákat is.

Ez a fejlődés egybeesik az etruszk borkereskedelem Észak-Afrikába, Franciaországba és Spanyolországba való terjeszkedésével, amit a Földközi-tenger több kikötőjében talált bor amforák dokumentálnak.

A maihoz hasonló formájú etruszk magvak felfedezése olyan érett szőlőművelésre utal, amely a modernhez hasonlítható.

A vad és a háziasított fajták közötti keresztezés ebben az időben új fajtákat eredményezhetett.

A háziasítás megszilárdulása

Róma megjelenésével a háziasított szőlő egész Itáliában elterjedt. A tanulmányban elemzett római kori lelőhelyek egyértelműen a termesztett magvak túlsúlyát mutatják, bár néhol még találtak vadakat is, amelyeket valószínűleg új fajták keresztezésével történő létrehozására használtak.

Ez megerősíti azt az elképzelést, hogy a római szőlőművelők nemcsak örökölték a korábbi tudást, hanem újítottak is. Ebben az időszakban a vad és a háziasított magvak közötti morfológiai különbség csökkent, ami arra utal, hogy mindkettőt tudatosan használták az összetett mezőgazdasági folyamatokban.

A rómaiak tökéletesítették a mesterséges szelekciós technikákat, kifejlesztették az ipari szőlőtermesztést, és elterjesztették az egész birodalomban. A régészeti leletek is ezt igazolják: a római szőlőmag nagyon hasonlít a mai szőlőhöz.

A bor, mint folyékony történelem

A középkorra a háziasítás az olasz félsziget nagy részén megszilárdult. A tudósok az összes vizsgált lelőhelyen háziasított magokat találtak, amelyek formája és mérete szinte teljesen megegyezett a mai fajtákéval.

A kutatás azt jelzi, hogy a vadszőlővel már nem kísérleteztek, ami arra utal, hogy a középkori borászok jól bevált és elismert fajtákat termesztettek. Ezt tükrözik a kolostorok és birtokok történelmi feljegyzései is, amelyek az ültetvények pontos gondozását írják le.

Ezenfelül a középkori magok formája és arányai a termőképesebb és ellenállóbb fajták irányába mutató fejlődést jeleztek, ami a modern szőlőtermesztés alapja. A háziasított szőlő megszűnt újdonságnak lenni, az európai mezőgazdasági kultúra alappillérévé vált.

A bor tehát nem pusztán ital, hanem folyékony történelem is.