A szerzetes kalóz, aki két országot is elárult
2020. október 14. 08:31 Múlt-kor
Korábban
Kalózból admirális
Bármi miatt is vesztek össze pontosan, annyi bizonyos, hogy 1215-re Euszták már szintén átállt a másik oldalra, és a francia udvar szolgálatában állt. Ahogy korábban János, úgy II. Fülöp Ágost francia király is felismerte Euszták képességeit, és ki akarta használni, hogy a kalóz mind a La Manche-ot, mind az angol hadszervezés belső működését behatóan ismerte.
A francia király egyenesen a csatornáért felelős admirálisává tette meg Eusztákot, aki a háború új szakaszba lépésével élete legnagyobb katonai vállalkozásába kezdett. 1216 májusában Lajos herceg, a francia trónörökös inváziós erővel szállt partra Angliában, és – a széles körben gyűlölt János király számos hívének átállásával – hamar elfoglalta az ország felét. Az angol bárók mintegy kétharmada Lajos herceg szolgálatába szegődött.
Eusztáknak nagy szerepe volt az invázió lebonyolításában, hajói csapatokat és ellátmányt egyaránt szállítottak át Franciaországból Angliába. 1217 tavaszára Lajos nehéz helyzetbe került: ellenségei bekerítették a kelet-sussexi Rye városánál, és tengeri blokáddal igyekeztek megakadályozni az inváziós erő felmentésére tett kísérleteket. A blokádot Euszták törte át, drámai mentőakciójának köszönhetően a herceg megmenekült.
Néhány hónappal később Lajos hercegnek ismét Euszták segítségére volt szüksége. Miután 1217 májusában vereséget szenvedett a lincolni csatában, a herceg és serege Londonban ragadt ellátmány nélkül, és képtelen volt folytatni a hadjáratot. Eusztáknak ellátmányt és erősítést kellett Angliába juttatnia, és augusztusban útnak is indult.
Augusztus 24-én a kalóz-admirális flottája Sandwichnél az angol hajóhaddal találta szemben magát, és megsemmisítő vereséget szenvedett. Lajos hercegnek emiatt végül fel kellett adnia hadjáratát, és kénytelen volt visszatérni Franciaországba.
A krónikás Roger de Wendover szerint a kivégzés előtt álló Euszták utolsóként e szavakat hallotta életében: „Soha e világon nem fogsz többé, gonosz áruló, senkit átverni hamis ígéreteiddel!”
Euszták véres halála méltó lezárása volt életének. Habár a róla szóló művek nagyobb figyelmet szentelnek korai, útonállóként és egyfajta francia Robin Hoodként töltött időszakának, végül kalózként és flottaparancsnokként gyakorolta a legnagyobb hatást a 13. századi Európára – és egészen biztosan nem szerzetesként.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Tömegsírt tártak fel a volhíniai mészárlás helyszínén 11:11
- A brit flotta okozta az ausztráliai feketehimlő-járványt 10:24
- Film készült a szlovák nemzeti felkelés katonai vezetőjéről 09:18
- Fény derült az ókori Butrint rejtélyes női jótevőjének kilétére 08:08
- A hajóépítés történetéről árulkodnak a svéd partoknál talált hajóroncsok 07:04
- Izrael örökségrombolással vádolta a Hezbollahot és a Palesztin Hatóságot tegnap
- Középkori gyermeksír védelmezte Ávilát tegnap
- Újra láthatóvá válhat a toszkánai víztározó mélyére süllyesztett középkori falu tegnap


















