A nők elrablása megoldást jelentett a házassági problémákra

Jacques-Louis David: A szabin nők elrablása

A kora újkori Európában a patriarchális család vált a megszilárdult normává. Ebben a kontextusban a nők házasságkötése nagyon fontos társadalmi stratégia volt a család, a származás és a közösség fenntartása szempontjából. Az utolsó szó ebben a témában is a férfiaké volt.

A vitás helyzet megoldása

Amikor a házassággal kapcsolatban vitás helyzet alakult ki, egy nagyon gyakori megoldás volt a kérdéses nő elrablása. A nőt elrejtették valahol, és egy időre bezárták. Rejtekhelye lehetett egy zárdában, egy tiszteletreméltó özvegyasszony lakhelyén vagy akár egy szegények számára fenntartott otthonban (a célállomást a társadalmi osztály határozta meg).

A nők elrablása a családi akarat érvényesítésének egy különösen szemet gyönyörködtető példája. Ezek a célok lehettek a kívánt házastársi szövetség biztosítása vagy egy válságba került kapcsolat megmentése.

Az emberrablások egyaránt érinthettek fiatal vagy hajadon lányokat, sőt férjezett nőket is. Az előbbiek esetében a család döntött az elrablásról, ha valaki a család akarata ellenére kérte a lány kezét, vagy ha ő maga nem értett egyet a véleményükkel. Az utóbbiak esetében vagy a nő vagy a férje egyezett bele az elrablásba, hogy újjáépítsék a kapcsolatot, vagy hogy válópereket kezdeményezzenek.

Az egyház részvétele döntő fontosságú volt, a házasságkötés általa vált jogerőssé. A családok az egyházmegye plébánosának támogatását vagy hozzájárulását kérték ahhoz, hogy jogszerűen folytathassák az elrablást. Az egyházi bíróságnak akkor is volt hatásköre az elrablás elrendelésére, ha már megindult a válóper. Ez a gyakorlat más támogatási mechanizmusok mellett is előfordult, mint például a családtagok vagy szomszédok helyi hálózatai, amelyek a veszélyes vagy erőszakos házassági válságban lévő feleségeket segítették.

Az elrablás kultúrája

Egy nő elrablása gyakorlatilag a testének elkobzását, mindennapi életéből való kivonását jelentette. Ez a logika kulturálisan alátámasztotta a házasságot és azt a modellt, aminek a nőnek lennie kell: háziasított, nem merész, nem kalandvágyó, és nem hajlamos a vándorlásra. A nőknek szeretniük kellett a magányt, és odaadóan kellett végezniük a házimunka és az anyaság feladatát.

A nő elrablása összhangban volt a „raptio” ősi gyakorlatával. Eredetileg egy nő vagy nők elrablását jelentette, akár házasságkötés, akár más céllal. Bár kriminalizálták, gyökerei a házasságkötés rituáléiban gyökereztek. Nem ritkán a közösség és az egyház is használta az erős akaratú szülők megnyugtatására vagy mérséklésére. Egy fiatal nőt így átmenetileg el lehetett szigetelni a családi nyomástól, így szabadon dönthetett arról, hogy megházasodik-e vagy sem.

A családok közötti feszültségek a középkorban és azon túl is alapot teremtettek ahhoz, hogy a nők teste a férfiak versengésének és hatalmi viszonyainak középpontjába kerüljön. Ezzel párhuzamosan a kánonjog is megértette, hogy az olyan eltérések, mint a női házasságtörés, a női test elrejtésére szolgáló elzárás büntetését érdemlik.

Miután a házasság érvénytelenítése lehetővé vált, még azt is tanácsolták, hogy miután férje kitagadta a nőt, lépjen kolostorba. A női kolostorok elterjedtek és sokszor kitagadott nőket fogadtak be, akiknek meggyógyították a lelküket és – képletesen szólva – a testüket.

A rablásnak teológiai jelentése is volt. A házasság egy test volt, Krisztus és az ő Egyháza közötti egységre emlékeztetett. A nő csak a test egyik részét képezte. A nő elvételének vagy kivonásának nem lehetett más célja, mint a nő teljes egészségének helyreállítása.

Elnyomás vagy szabadság?

Bár a nők elrablását az elnyomás eszközeként értelmezik, úgy látszik, hogy a nők a szabadulás érdekében is alkalmazták. A házas nők elrablásának eseteiben általában maguk a nők voltak azok, akik jogi lépéseket tettek. Azok számára, akik bántalmazó férjjel éltek együtt, jó lehetőség volt a biztonságos helyre való menekülésre.

Amikor az egyház 1563-ban a trienti zsinat keretében ratifikálta a házasság érvényességéhez szükséges szabad beleegyezés szükségességét, sok házasulandó lány egyenesen az egyházmegye plébánosához fordult, hogy kérje saját elrablását.

Ily módon igyekeztek elhatárolódni szüleik vagy rokonaik nyomásától, nyilvánosan demonstrálva annak fontosságát, hogy saját tér és idő álljon rendelkezésükre a mérlegeléshez és a legmegfelelőbb döntés meghozatalához.

Bizonyos értelemben nemcsak tiltakozásra használták az elrablást, hanem arra is, hogy segítsenek átalakítani egy olyan házassági modellt, amelyet a katolikus tanítás és normák ellenére a családi érdekek irányítottak, és amelyben a nők hangjának kevés súlya volt.

A theconvesation.com cikke alapján.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

hadtörténet

• Jeanne d’Arc küzdelmei
• Kazimierz Pułaski és a Kováts Mihály: „az amerikai lovasság atyjai”
• Ötszáz éve volt a lovagkor utolsó csatája 
• Számtalan áldozatot követelt az első világháború legvéresebb ütközete
• Harc minden négyzetméterért: az Ivo Dzsima-i csata tragédiája
• Az első világháború árnyékában: Fosztogatás és rekvirálás az északkeleti hadszíntéren
• Az esélytelenek nyugalmával tartották a védhetetlen Hongkongot a brit katonák 
• A sztálingrádi vereséggel végképp szertefoszlott a Wehrmacht legyőzhetetlenségének mítosza
• Még a 20. században is alkalmaztak elefántokat a hadszíntereken