A neandervölgyiek már 130 ezer évvel ezelőtt is megpróbálkoztak a fogászattal
2017. július 5. 12:43
Nyilvánvaló bizonyítékot találtak Horvátországban a kutatók arra nézve, hogy a modern ember „unokatestvére”, a neandervölgyi mintegy 130 ezer évvel ezelőtt megpróbált segíteni fogfájós társán. Az utóbbi években egyre több jel utal arra, hogy a neandervölgyiek jóval intelligensebbek voltak, mint azt korábban feltételeztük róluk.
Korábban
Az észak-horvátországi Krapina kisváros mellett a múlt század elején megtalált ősi fogazatot a szakértők most újból elővették a vitrinből, hogy megvizsgálják. Az analízis során egyértelműen megállapították, hogy a fogazaton számos, mesterségesen keletkezett karcolás, vájat, rovátka található, írta a The Independent.
Bár nem lehet kizárni, hogy más magyarázata van a jelenségnek, az amerikai és horvát kutatók szerint mindez bizonyítottan arra utal, hogy a neandervölgyiek egyfajta fogpiszkával igyekeztek eltávolítani a fogakból a sérült részeket, valamint arra törekedtek, hogy az esetlegesen fájdalmat okozó fogi illeszkedéseket valamiképpen eltüntessék. A szakértők szerint mindez újabb ékes bizonyítéka, hogy az „unokatestvér” nem egy lassú észjárású, primitív barlanglakó volt. A legújabb kutatások szerint egyébként a neandervölgyiek az aszpirin és a penicillin természetben megtalálható formáit gyógyszerként alkalmazták.
A krapinai lelőhelyen nyolc darab, közel 130 ezer éves saskaromból álló ékszert is feltártak már. A nem mindennapi nyakláncot a neandervölgyiek készíthették. A rétisasok megcsiszolt és felfűzött karmaiból álló darab a legrégebbi ékszer, amelyet valaha felfedeztek. A szimbolikus célra használt csecsebecse a modern ember Európába való érkezése előtt közel nyolcvanezer évvel készült.
David Frayer, a Kansasi Egyetem munkatársa szerint a fogakon látható jelek azt mutatják, hogy ha egy neandervölgyi egyénnek fájdalmai voltak, társai megpróbáltak a segítségére sietni. „Az ős felismerhette, hogy társának fogászati problémája van, és megpróbált segíteni neki, mégpedig úgy, hogy fogpiszkákkal tulajdonképpen kicsit lefaragott az előzápfogból” – magyarázta a kutató.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
„Mindez a jelenségek érdekes láncolata, amelyet elsősorban a modern embertől várnánk. Bárkinek lehetnek fogfájdalmai, és a neandervölgyiek közül is sokan tudták, hogy milyen problémák lehetnek egy sérült foggal. A karcolások pedig arra utalnak, hogy betegünknek sikerült rávennie valakit, hogy segítsen rajta” – tette hozzá.
A kutatók úgy vélik a fogpiszka valamilyen csontból, esetleg egy merevebb, fás szárú növényből készülhetett. Természetesen azt még nem lehet tudni, hogy ez a szokás széles körben elterjedt lehetett-e a neandervölgyiek között, vagy csupán a 130 ezer évvel ezelőtt, a mai Horvátország területén élő egyedek voltak ilyen ötletesek. „Ám az tény, hogy a fogászat tudományának kezdetei jóval korábbra nyúlnak, mint azt eddig mertük volna gondolni” – magyarázta. Érdekesség, hogy a régészek szerint az egyik legelső fogpiszka a Homo habilis idejéből maradhatott ránk, mintegy 1,8 millió évvel ezelőttről.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![Múlt-kor magazin 2019/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/758.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)