A középkor 10 leghangosabb botránya

Nőnek öltözött férfi prostituált, pápai lakoma vonagló kurtizánokkal, magát farkasnak képzelő őrült király, egy apáca és egy pap szerelme, a tisztségét eladó Szent Péter-utód, az idős királytól földbirtokokat kihízelgő szerető és a sírjából kiásott pápa különös pere. Íme 10 botrány, amelyekről mindenki beszélt a középkori Európában.

Pápai lakoma kurtizánokkal

A középkor egyik leghírhedtebb pápája, Rodrigo Borgia 1492-ben VI. Sándor néven került a pápai székbe. Pontifikátusát botrányok sora kísérte, amelyekbe gyermekei, Cesare és Lucretia is gyakran belekeveredtek. A kapzsi, nagyravágyó és ravasz egyházfő még a reneszánsz pápák közül is kiemelkedett erkölcstelenségével; az egyik leghíresebb, hozzá kötődő botrány a „gesztenyék lakomája” néven vonult be a történelembe. Johann Burchard történetíró így foglalta össze: „Cesare Borgia római rezidenciájában egy lakomát rendezett, ahol 50 kurtizán is megjelent. A nők a vacsora után táncolni kezdtek a vendégekkel, először ruháikban, majd teljesen mezítelenül. Ezt követően az égő gyertyákkal teli tartókat az asztalokról a földre helyezték, gesztenyéket szórtak szét a padlón, majd azokat felvéve az égő gyertyák között vonaglottak négykézláb, még mindig mezítelenül. Mindezt a pápa és gyermekei szeme láttára. A kurtizánokkal a legügyesebb táncot lejtő vendégek számára díjakat, selyemtunikákat, cipőket ítéltek oda.”

Héloise-Abélard: egy síron túl tartó középkori szerelem

A történelem egyik legszebb szerelmes története a középkor talán leghangosabb botránya is volt egyben. A nagybátyja, a tekintélyes Fulbert kanonok gyámsága alatt élő, okos és nem mellesleg gyönyörű Héloise 1115-ben találkozott először az akkor harmincas évei derekán járó Pierre Abélard-ral (Abaelardus), aki messze földön híres tudós pap és kiváló előadó volt. Abélard-t lenyűgözte a fiatal lány, ezért rávette a kanonokot, hadd költözzön a házukba, fizetségképpen pedig felajánlotta, hogy a magas tudományokra oktatja a lányt. A romantikus filmekhez hasonlóan a tanár és a tanítvány szenvedélyes szerelemre lobbant egymás iránt. Kapcsolatuk azonban kitudódott, elszakadtak egymástól, így titkos levelezésben tartották a kapcsolatot. A férfi, amikor az egyik üzenetből megtudta, hogy kedvese gyermeket vár, megszöktette Héloise-t, aki fiút szült (a gyermek sorsáról semmit sem tudni).

Titokban össze is házasodtak, a botrány azonban nem kerülhette el őket. Abélard egy kolostorba küldte feleségét, hogy megóvja életét, a kanonok azonban bosszút állt az egyháztudóson: 1119-ben felbérelt pribékek egy éjjel otthonában megfosztották férfiasságától. Felgyógyulása után a Benedek rendi Saint-Denis-apátságba vonult vissza, ahol tanítványait a szabad ég alatt fogadta. Ez az idilli állapot nem tartott sokáig, ugyanis egyik műve miatt perbe fogták, remeteként élt, majd hamarosan elhunyt. Héloise  hallgatott urára, és élete végéig a zárdában élt. Húsz évvel élte túl férjét, amikor ő is meghalt, Abélard mellé temették; a legenda szerint a halott férj megölelte asszonyát. Nem tudni pontosan, hol volt eredeti sírjuk, a 19. században a párizsi Pere-Lachaise temetőben díszes sírboltot emeltek nekik.

A halott pápa pere

A Pápai Állam történetének egyik legbizarrabb jelenete 897-ben zajlott le. Formózusz (891-896) pápát még uralkodása idején kiközösítették az egyházból azzal a váddal, hogy elhagyta a pápai széket és összeesküvést szőtt a pápai tekintély lerombolására (vagyis elhagyta a Pápai Államot, mert nem akart pápa lenni). Végül megbocsátást nyert, és visszatért Rómába. Ő nevezte ki püspökké VI. Istvánt, aki később pápaként Formózusz testét kiásatta, és egyházi törvényszék elé állíttatta. Ez volt a 897. évi híres hullazsinat. Formózuszt az egyházi jog megsértésével, hazugsággal és a püspöki cím jogtalan bitorlásával vádolták. Formózusz holttestét miseruhába öltöztették, amelyet később leszaggattak róla, jobb kezéről három ujjat levágtak, testét pedig a Tiberis folyóba dobták. A zsinat után a közvélemény VI. István ellen fordult, egy felkelés során hatalmát megdöntötték, börtönbe vetették, ahol megfojtották.

Az őrült király és a lángoló férfiak bálja

VI. Károly francia király 1380-ban 12 évesen került a trónra, s egészen 20 éves koráig nagybátyjai vezették a százéves háborúban a korábbi sikereket követően újból kudarcokat elszenvedő királyságot. 1388-ban Károly illedelmesen megköszönte rokonainak addigi szolgálataikat, s visszavette az őt megillető jogokat. Uralkodásának első négy évében nem történt semmi említésre méltó, azonban 1392-ben rátört a királyra az első roham. Az uralkodó seregével Bretagne-ba készült, amikor a Le Mans-i erdőben járva egyszer csak egy rongyokba öltözött mezítlábas leprás futott elő az egyik bokorból, megfogta a király lovának kantárját, és ezt kiáltotta: „Ne tovább, nemes királyom, fordulj vissza, elárultak!” Károly kihúzta kardját, és a híveinek rontott. Négy testőrét leszúrta, mielőtt sikerült lefogniuk. Később magához tért, és elnézést kért tettéért.

Ezt követően gyakran elfelejtette a körülötte lévők, illetve a saját nevét is, valamint azt a nem elhanyagolható tényt, hogy ő Franciaország királya. Több alkalommal megtörtént, hogy magát farkasnak képzelve végigfutott kastélya udvarán, és mindenkire ráüvöltött. Egyszer szabályosan kiborult azon, hogy megérintették, ugyanis azt képzelte, hogy üvegből van, s előfordult, hogy öt hónapon át nem volt hajlandó fürdeni és ruhát cserélni.

A királlyal kapcsolatos legnagyobb botrány 1393. január 28-án tört ki, amikor Károly felesége, Bajor Izabella jelmezbált rendezett az egyik udvarhölgye esküvőjének tiszteletére. A király négy, vadembernek öltözött jelmezes társával volt összekötözve egy játék kedvéért, és vadul táncoltak, amikor az uralkodó fivére, a teljesen lerészegedett Lajos orleáns-i herceg megérkezett a terembe egy fáklyával a kezében (annak ellenére, hogy külön megkértek mindenkit, hogy a fáklyákat tartsák távol a mulatságtól). Egy óvatlan pillanatban az ittas királyi sarj hozzáért az egyik táncoshoz, akinek maskarája pillanatok alatt lángba borult, és átterjedt a körülötte táncolókra, így Károlyra is.

Az uralkodó az egyik hölgy lélekjelenlétének köszönhetően megmenekült, ugyanis szoknyájával elfojtotta az égő király tüzét. Nem volt ilyen szerencséje a másik négy táncosnak, akik elevenen elégtek. A halálos jelmezbál híre futótűzként terjedt az országban, Párizs népe a királyi udvar dekadenciáját okolta, s szinte lázongásig fajult a helyzet. A királyi családnak nyilvános bűnbánatot kellett tartania. A valószínűleg bipoláris zavarban szenvedő uralkodó nem tudta magát túltenni az eseten, s ez végleg „őrületbe” kergette őt, amit rokonai ismét kihasználtak, s átvették a fokozatosan polgárháborúba sodródó ország irányítását.

További őrült királyokról itt és itt olvashat.

Nőnek öltözött férfi prostituált Londonban

1395-ben a londoni hatóságok letartóztattak egy John Rykener nevű embert, aki női ruhákba öltözve éppen szexuális viszont folytatott egy férfivel. A nyomozás során kiderült, hogy Rykener már hónapok óta magát nőnek kiadva prostituáltként tevékenykedett az angol fővárosban, hol férfiakkal, hol nőkkel hálva. Mivel sok kliense nevére emlékezett, akik között számos elöljáró és egyházi személy is „képviseltette magát”, az esetből országos botrány kerekedett. Rykener bevallotta, hogy férfinek öltözve számos apácát tett magáévá, de férjes asszonyok is gyakran megfordultak az ágyában, ahogyan nős férfiak is. Nőnek öltözve pedig számos papot is elcsábított.

Miért bújtak régen férfi ruhába a nők?

Aki eladta a pápai címet

A Theophylactus néven született IX. Benedek (1032-1048) példátlan módon, háromszor is felülhetett Szent Péter trónjára, s az egyik legfiatalabb (tizennyolc éves volt, amikor a palliumot először magára ölthette) szentatya volt, aki betöltötte a legmagasabb egyházi hivatalt. III. Viktor (1086-1087) pápa írja róla: „pápaként aljas, gonosz és utálatos volt, beleborzongok, ha csak rá kell gondolnom”. Politikai ellenfelei a Szent Péter bazilikában életére törtek, hatalmába II. Konrád német-római császár segítette vissza, akinek segítségével a volt pápa megostromolta Rómát. Benedek 1045-ben ténylegesen lemondott tisztségéről, azonban nem éppen hétköznapi körülmények között: el akarta venni unokahúgát, így eladta a pápai címet keresztapjának, Johannes Gratianusnak, aki VI. Gergelyként (1045-1046) lett a katolikus egyház 149. pápája. Benedek mellé, aki egy év múlva meggondolta magát és vissza kívánt térni Rómába, időközben III. Szilveszter személyében ellenpápát választottak, így három pápa állt szemben egymással. Bár a fiatal egyházfő keresztapját háttérbe szorította, a császár nyomására 1048-ban le kellett mondani Szent Péter trónjáról.

A Medici-bank gyászos vége

A 14. században Firenze híres családja, a Mediciek egy középkori pénzintézetet hoztak létre, amely a mai bankok elődjének tekinthető. Az elkövetkező egy évszázadban ez a bank Európa egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb dinasztiájává emelte őket. Szövetségi és kémhálózatuk az egész kontinenst behálózták. A 15. században azonban a Medici-utódok egyre több rossz pénzügyi, illetve hitelezői döntést hoztak, aminek hatására a vagyonuk igencsak megcsappant. Senki nem gondolta volna, de a Mediciek a 15. század végére odáig jutottak, hogy a firenzei államkasszából, valamint egy fiatal nőket segítő jótékonysági alapból kellett sikkasztaniuk, hogy leplezzék pénzhiányukat. Néhány egyszerű, bár fájdalmas intézkedéssel (mint például a kamatok csökkentése) kilábalhattak volna a válságból, azonban féltették a család jó hírnevét. 1494-ben, amikor VII. Henrik francia király megszállta Itália északi részét, a bank fizetésképtelenné vált, Piero de' Medicit pedig, akit a „szerencsétlen” jelzővel illettek kortársai, száműzték Firenzéből.

A király, aki nem volt férfi

II. Fülöp Ágost francia király 1193 augusztusában az oltár előtt fogadott örök hűséget újdonsült hitvesének, a krónikások által gyönyörű szépnek leírt Ingeborg dán hercegnőnek. A következő napon az uralkodó meggondolta magát, és követelte, hogy semmisítsék meg a házasságot. Hogy mi okozta ezt a pálfordulást, örök rejtély maradt, a király szerint az asszony túl közeli rokona volt, ám a pletykák szerint az uralkodó egyszerűen nem volt képes férfiként viselkedni a hálószobában. A királynét elküldte az udvarból, és a következő két évtizedben Ingeborg gyakorlatilag fogságban élt az ország különböző kastélyaiban. Az uralkodó pedig feleségül vette Merániai Ágnes bajor hercegnőt, II. András magyar király sógornőjét. A botrány gyorsan elterjedt Európában. Az 1198-ban trónra kerülő III. Ince pápa nem tűrte a bigámiát, felszólította a királyt, hogy térjen vissza hitveséhez, és 1200-ban interdictumot mondott ki egész Franciaországra, ahol így hivatalosan minden egyházi jellegű tevékenység megszűnt. Fülöp erre kénytelen volt visszakozni, ám a „békülésre” csak 1213-ban – az angliai hadjárat ürügyén – került sor.

A pénzéhes szerető

III. Edvárd angol király (1327-1377) uralkodásának utolsó éveit a korrupció sötét árnyéka feketítette be. Fény derült rá, hogy kormányának tagjai, nevesül William Latimer királyi kamarás és Richard Lyons, a pénzverde első embere kegyetlenül meggazdagodtak az állami kincstár megcsapolása és a zsíros kenőpénzek elfogadása révén. Közben Edvárd szeretőjét, Alice Perrerst szintén megvádolták, hogy kihasználta az idős királyt, és számtalan ajándékot, valamint földbirtokot szerzett meg ily módon tőle. 1376-ban az angol parlament igyekezett véget vetni az udvari korrupciónak, Latimert és Lyonst börtönbe vetették, Perrerst pedig Anglia elhagyására és a megszerzett földek visszaadására kényszerítettek. Ám a következő évben a parlament visszakozni volt kénytelen, és a korrupcióval gyanúsított férfiak visszatérhettek korábbi pozícióikba, és a pénzek elherdálása ugyanúgy folytatódott, mint azelőtt. 1381-ben végül parasztfelkelés tört ki, a feldühödött tömeg pedig elfogta Richard Lyonst, és London egyik utcáján lefejezte.

A Tour de Nesle-affér

IV. (Szép) Fülöp francia király három menye egy igen súlyos, halállal végződő házasságtörési botrányba keveredett. 1314-ben lánya, Izabella – aki II. Edvárd angol királyhoz ment feleségül – elárulta a királynak, hogy azt az erszényt, amelyet egy évvel korábban, franciaországi látogatása során a sógornőinek adott, két lovagnál, Gautier és Philippe d'Aunay-nál látták utoljára. Az uralkodó vizsgálatot indított, amelyből kiderült, hogy a két lovag és a hercegnők a párizsi városfal egyik őrtornyában, a Tour de Nesle-ben „tiltott ügyletekbe” keveredtek, vagyis megcsalták hites urukat. A dühös Fülöp elfogatta és megkínozta a férfiakat, akik mindent bevallottak.

Miután kasztrálták őket, az egyiket felnégyelték, a másikat pedig kerékbe törték, majd mindketten fellógatva végezték. Eközben a három meny is bírák elé került, kettejüket bűnösnek találták. Fejüket leborotválták, és életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték őket. Egyikőjük már a következő évben rejtélyes körülmények között elhalálozott (a szóbeszéd szerint meggyilkolták), míg a másikat nyolc év után szabadon engedték földalatti zárkájából, ő apáca lett. Mivel borzalmas körülmények között élt börtönében, az egészségi állapota leromlott, és néhány évvel később követte rokonát a túlvilágra.