A II. világháborúig hajtotta gőzgép Széchenyi Ödön álmát, a budavári siklót
2018. március 2. 11:21
Száznegyvennyolc éve, 1870. március 2-án helyezték üzembe a Budavári Siklót. A sikló a második világháborúban súlyos károkat szenvedett és használhatatlanná vált, a megmaradt berendezéseket elbontották, a Várba a közlekedést buszokkal oldották meg. A helyreállítást 1984-ben kezdték meg, az ünnepélyes avatásra 1986. június 4-én került sor.
Korábban
Gróf Széchenyi Ödön (a legnagyobb magyar fia) 1868-ban javasolta, hogy a budai Várhegy Duna felőli oldalán építsenek kötélvontatású hegyi vasutat, azaz siklót. Az építkezés Wohlfahrt Henrik vezetésével kezdődött meg, a folyamatosan módosuló tervek alapján folytatott munkák 182.300 forintot emésztettek fel és másfél évig tartottak. A 95 méter hosszú, 30 fokos lejtésszögű hegypályát a Clark Ádám tér és a várhegyi Szent György tér között 1870. március 2-án helyezték üzembe, megelőzve a fogaskerekű 1874-es felavatását. A sikló megépítése azért töltötte el örömmel a város lakóit, mert akkoriban majd minden közhivatal a Várban székelt, a hegyre viszont addig nem lehetett tömegközlekedési eszközzel feljutni.
A lépcsőzetesen egymásra épült három elemből álló két kocsit a bécsi Spiering gyár készítette el, a 30 lóerős gőzgépet is Bécsből, Schulz Tódor üzeméből hozták, míg a gőzkazánokat az Első Magyar Gépgyár szállította. A gőzgépet az alsó állomáson helyezték el, a kilenc láb (mintegy 2,7 méter) átmérőjű hengerre tekeredő kötél fent kötötte össze a két kocsit. Ez a megoldás a gravitáció erejét használta ki a két kocsi kiegyensúlyozására, s csak mozgatásuk igényelt többletenergiát.
A világ második siklója (korábban csak Lyon dicsekedhetett ilyen közlekedési eszközzel) nem csak népszerűnek, hanem biztonságosnak is bizonyult, 75 év alatt csak egyetlen baleset történt, az sem műszaki okokból, hanem emberi mulasztás miatt. A siker láttán csakhamar újabb pályákat terveztek: a Döbrentei tértől a gellérthegyi Citadelláig, valamint a Tabán és a Svábhegy között, ezek azonban sohasem valósultak meg.
A sikló a koncesszió lejártával, 1920-ban a főváros tulajdonába került, majd 1932-ben átvette a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSZKRT), a BKV elődje. Mivel forgalma egyre nőtt (1943-ban már kétmillió utast szállított), többször felmerült a villamosítás igénye, de a felújítás rendre elmaradt. A sikló a második világháborúban súlyos károkat szenvedett és használhatatlanná vált, a megmaradt berendezéseket elbontották, a Várba a közlekedést buszokkal oldották meg.
A helyreállítást 1984-ben kezdték meg, az ünnepélyes avatásra 1986. június 4-én került sor. A 18 millió forintért újra felépített pályát és közlekedési eszközt egy nappal később, június 5-én helyezték üzembe. A siklót ma 54 kW-os villanymotor hajtja, s mind az indítás, mint a leállítás automatikus, a 3 méter átmérőjű hajtókerékkel működő vonóberendezés a felső állomásra került. A sikló pályája 101 méter hosszú, a szintkülönbség 50,5 méter. A 24 fő befogadására képes, az eredeti mintájára lépcsős kialakítású kocsikat néhány éve újították fel, ezek ragasztva rögzített normál, 1435 mm széles pályán futnak. Az elpusztult állomások helyére új, korszerű, a környezetbe illő épületeket terveztek, és újjáépítették a pályát keresztező sétányok gyalogoshídjait is. A budavári Sikló évente 600 ezer-egymillió utast szállít.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A fények tánca ünnepli a barokk kertművészetet Schloss Hofban 19:12
- Churchill lekerül a brit bankjegyekről 18:18
- Digitálisan egyesítették újra Leonardo da Vinci legnagyobb kéziratát 17:29
- Fenyőgallyakkal világítottak az ősemberek a barlangokban 16:16
- Rekordáron kelt el a nácik által elrabolt szökőkút 15:06
- Kémek, kereskedők, túlélők: nők az amerikai forradalom idején 14:23
- Állambiztonsági forrásokból kutatják az erdélyi magyar értelmiséget 14:01
- Ókori folytonosságról mesél a Nílus-deltában feltárt település 13:33















