„Éjjel-nappal hallottuk az ágyúszót, bombázást. Elképzeltük, hogy mekkora lehet a pusztítás. De amit aztán később az ember a szemével látott, azt nem tudta előre elképzelni. Házsorok, terek, utcák tűntek el, város helyett hóba-sárba-földbe taposott romok, hullák, dögök, roncsok mindenütt” - emlékezett vissza Ottlik Géza azokra a napokra, amikor a világháború végigsöpört Budapesten. 1945. április végére befejeződtek a harcok Magyarország területén, a fővárost február 13-ára „szabadította fel” a Vörös Hadsereg. A „második Sztálingrád” elnevezéssel is illetett ostrom során a Budapest épületeinek 27 százaléka pusztult el vagy rongálódott meg súlyosan, több mint 32 ezer lakás megsemmisült vagy lakhatatlanná vált, a Duna-hidak pedig egytől egyig megsemmisültek. A Duna gyöngyszemének tartott magyar főváros 1944 novemberétől történelmének egyik legpusztítóbb időszakát élte át, de a háború szele már hamarabb elérte, mégpedig a levegőből. A szövetséges gépek 1944 áprilisától rendszeresen bombázták „Európa szívét”, amely 1945 második felére katasztrofális látványt nyújtott. A fővárosunkat ért traumát most a Fortepan fotóival idézzük fel.
A lerombolt Erzsébet híd pesti hídfője a Duna felől nézveFortepan
A pokol után
Királyi Palota nyugati zárt udvara. A kép bal alsó sarkában a nyugati felső várfal látható
A Lánchíd és a pesti Duna-part a budai Várból nézve
Attila út 33., háttérben a Királyi Palota
Bécsi kapu tér, Kazinczy emlékkút
Budai vár, a Királyi Palota báltermének romjai
Déryné szobra (Ligeti Miklós, 1935)
Dobozi utca a Magdolna utcától a Baross utca felé nézve
Halászbástya, kilátás a Parlament irányába
Hattyú utca a Széna tér felé nézve, balra a Fiáth János utca torkolata
Vér és homok
Kerepesi út, Keleti pályaudvar, érkezési oldal
Királyi Palota a Dózsa György (Palota) tér felől, balra a Darabont laktanya
Retek utca a Fény utcától a Széna tér felé nézve. Német Panther típusú harckocsi roncsa
Széchenyi István (Ferenc József) tér - Eötvös tér - Apáczai Csere János utca találkozása, balra a Lloyd palota
Szent György tér a Sikló bejáratától nézve. Szemben a rommá lőtt Sándor-palota, felette a Honvédelmi Minisztérium épületének felső szintje látszik, balra József Főherceg palotája
Szent György tér, Honvédelmi Minisztérium
Szentháromság tér, Szentháromság-szobor, háttérben a Pénzügyminisztérium
Tigris utca 19., előtte egy Beobachtungspanzer III tüzérségi megfigyelő páncélos roncsa
Tóth Árpád (Bástya-) sétány a Kapisztrán térnél, háttérben a Mária Magdolna templom
Vérmező és az Attila út, háttérben a budai Vár, a Déli pályaudvar felől fotózva