A honfoglalás ünnepén még Ferenc József is a magyar nemzet keblére borult

2022. május 2.-Múlt-kor

„Milyen más volt ma az utczák képe! Az egész város jókedvűen ébredt s nemcsak ünneplő ruhában jártak-keltek az emberek, de ünneplő arczzal is; jókedvűen, boldogan, hogy megérhették ezt a nagy napot” – számolt be a Fővárosi Lapok című kiadvány 1896. május 2. reggeléről, a millenniumi ünnepségek megnyitásának napjáról. Az Andrássy úton létrákból alakítottak ki tribünöket, hogy láthassák az elvonuló hintókat, különösen a királyi család tagjait. Az egész ország díszbe borult, így ünnepelve a honfoglalás ezredik évfordulóját.

Ferenc József
Ferenc József a június 2-án rendezett tornaverseny megnyitóján

Lázas előkészületek

A dualizmus korszakának nagy gazdasági fellendülése vitathatatlan, de az ország általános állapotáról különböző társadalmi és nemzetiségi csoportok eltérően vélekedtek. Ezeket a feszültségeket ugyan véglegesen nem oldotta fel, de tompítani tudta az 1896-ban megrendezett, Magyarország ezredik születésnapját ünneplő millenniumi eseménysorozat.

A politikai pártok is fegyverszünetet kötöttek erre az időszakra, sőt 1896. április 21-én törvénybe iktatták a honfoglalás évfordulójának megünneplését. Már évekkel korábban elkezdődtek a munkálatok, hogy a jeles esztendő emlékezetes maradjon az ország történetében.

A legnagyobb szenzációnak talán a földalatti átadása bizonyult, de egész Budapest az ünnepélyes „leleplezések” zajától visszhangzott. Elkészült a Ferenc József híd (a mai Szabadság híd), az Iparművészeti Múzeum, a Vígszínház épülete, valamint számtalan, reprezentációs célt szolgáló épület és szobor.

Az ünnepség csúcspontja vitathatatlanul a Városligetben, 520 ezer négyzetméteren megrendezett kiállítás volt, amely összesen 240 pavilonnak adott otthont. A kereskedelemügyi miniszter vezetésével egy egész bizottság dolgozott azon, hogy már a megnyitás idejére a hazai és nemzetközi köztudat részévé váljon az Ezredéves Országos Kiállítás.

Aktív reklámtevékenységet folytattak, bevonták a sajtót, és népszerűsítették az eseménysorozatot, illetve saját újságokon – a Millenniumi Lapok vagy Millenniumi Újság – keresztül is rendszeresen tájékoztatták az olvasóközönséget a kiállítás előkészületeiről.

1896. május 2. és 3. napján az izgalom a tetőfokára hágott: a megnyitót, majd a rá következő napon a Mátyás-templomban rendezett szentmisét mindenki lélegzet-visszafojtva várta. A Fővárosi Lapok május 3-i számából a megnyitó napjának történéseit a legapróbb részletekig megismerhetjük.

A főváros már kora reggel ünnepelt: „Milyen más volt ma az utczák képe! Az egész város jókedvűen ébredt s nemcsak ünneplő ruhában jártak-keltek az emberek, de ünneplő arczzal is; jókedvűen, boldogan, hogy megérhették ezt a nagy napot […].”

A magyar, angol és német nyelven irt meghívó a külföldieket invitálta a kiállítás megtekintésére (Hirsch Nelli rajza)
A magyar, angol és német nyelven irt meghívó a külföldieket invitálta a kiállítás megtekintésére (Hirsch Nelli rajza)

Már reggel hétkor gyülekezett a tömeg, megtelt a város kíváncsi emberek tömegével: aki kilenckor érkezett, azt már gúnyos mosollyal fogadták. Az Andrássy úton néhány leleményes „kapus” kitalálta, hogy létrákból alakít ki tribünöket, hogy a kilátóhelyeket jó áron értékesíthesse az érdeklődőknek. A létrákon túl az épületek minden zugát, valamint a padlástereit is kíváncsiskodók tömege lepte el.

Az előkelő fogatok kilenc órától kezdve vonultak végig a főváros útjain, az utolsó hintóban pedig a királyi pár foglalt helyet: „felséges királyunk oldala mellett újra ott láthattuk a mi fenséges, dicső királyasszonyunkat, a ki áldott, szenvedő szívének anyai szeretetével csügg e nemzeten.”

A tudósító elképesztő preczitással számolt be „őfelsége sátráról”, a mára már lebontott Iparcsarnokról, a tribünökről, sőt az összes érkező magyar nemesről, főpapról, a haderő képviselőiről, a királyi családról, de még a külföldi újságírókról is megemlékezett. A királyi előkelőségek díszes ruházatának leírása sem maradhatott el: „Izabella főherczegnő jelent meg, ezüst brokát mantilellal, fekete arabeszkekkel, virágos lila faille szoknyában.”

Mindenki a legszebb ruhájában és ékszereiben várakozott a Gellért-hegyen eldördülő első ágyúlövésre. Ez a királyi pár érkezését is jelezte, 11 óra 10 perckor gurult be kocsijuk az Andrássy út felől.

Megnyitó emelkedett hangulatban

Miután mindenki elfoglalta a helyét, Dániel Ernő kereskedelmi miniszter köszöntötte az egybegyűlteket nyitóbeszédében. Az éljenzés már a kezdetektől fogva annyira hangos volt, hogy az énekkar bátran belekezdett a Himnusz éneklésébe, majd ennek felcsendülését harangszó követte. A váratlan események után kezdődhetett meg a király beszéde, amelyről a következőképpen tudósított a lap szerzője:

„A magyar király szavaiban oly melegen, oly fölemelően nyilatkozott meg az egész magyar nemzet öröme, büszkesége, diadalérzése, mint még soha. Ezeket a szavakat a magyar király mondta, magyar nyelven, magyar szívvel, méltóan önmagához, méltóan a fönséges ünnephez. Ólmos, nehéz fellegek borongtak az egész ünnepély fölött, de mikor a király szavai elhangzottak, egyszerre széttörte a felhőkárpitot a nap és sugarai odatűztek a felséges uralkodó fölkent homlokára.”

Moszkvai újságírók csoportja a millenniumi ünnepségen (Kép forrása: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei)
Moszkvai újságírók csoportja a millenniumi ünnepségen (Kép forrása: Fortepan/ Budapest Főváros Levéltára / Klösz György fényképei)

Ez a fennkölt hangulat az egész napra jellemző volt, mintha erre a rövid időre ténylegesen elmúlt volna minden nehézség, amellyel az országnak és népének szembe kellett néznie. A magyarok legszebb napjára még Ferenc Józsefből is nemes szónok és ragyogó szent lett. Az ünnepélyes beszéd után a király sétára indult, ám a protokollnak és napirendnek megfelelően csak a kiállítás bizonyos részeinek bejárására maradt idő.

Megtekintette az Iparcsarnokot, a többek között Zsolnay, Gerbaud, Zwack neveivel fémjelzett kiállításokat, a borászati pavilonban „lehúzta” a felkínált tokajit. A történelmi kiállításon főleg a ruhagyűjtemények nyerték el tetszését, de megjegyezte azt is, hogy „nagy örömmel jöttem a történelmi pavilonba, mert tudom sok érdekes, becses történelmi tárgy van benne összegyűjtve.”

Miután megtekintette a látnivalókat, kettő órakor befejezte körtúráját, és éljenzések közepette távoztak feleségével, Erzsébet királynéval a várba. Mintha égi jel lett volna, eleredt az eső, így az első napon a vártnál kevesebb látogató követte Ferenc József útját a kiállítási termeken keresztül.

[galeria_kep_37921]

A megnyitó mellett az estének is akadt egy csúcspontja. Erkel Ferenc István király című díszelőadása az Operában a dicső nap tiszteletére vonzotta a hazai előkelőségeket. Fél nyolc után pár perccel megérkezett az udvari „különítmény” is, mindenki felállva tapsolta a megjelenteket. Több nyelven osztottak szövegkönyveket, így mindenki érthette az előadást, amely zökkenők nélkül zajlott le.

Tíz órakor legördült a függöny, és a király megelégedve jegyezte meg: „az élőképek változása nagyon gondosan ment végbe”. A tudósítás arról is beszámolt, hogy a figyelem hiányát aznap este megsínylette a Nemzeti Színház. Az aznap este bemutatott, Rákosi Jenő Ezer év története című előadása – hiába szerepelt benne Jászai Mari – nem vonzotta a nézőközönséget.

Egy váratlan eseményről is megemlékeztek a krónikák. Amikor a királyi fogat az Erzsébet térhez ért, a tömegből kivált egy szőke bajszos úriember, és a kocsi után futott. Beregi Gábor néven végül igazoltatták, és kihallgatták a vidéki tanítót, aki vallomásában kifejtette, hogy nem gondolt merényletre, öntudatlanul futott a kocsi után, hogy megérinthesse legalább a király kocsiját. A rendőrök nem találtak nála bárminemű erőszakra utaló eszközt, így végül hazaengedték, és a kedélyek hamar lecsillapodtak.

Noha az első nap a meghitt ünnepséggel együtt sem hozta meg a várt sikert – ennek oka a délutáni rossz időjárás – a következő fél évben az adatok tanúsága szerint közel hatmillió látogatója volt az Ezredéves Országos Kiállításnak.