A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
2021. április 28. 17:10 Múlt-kor
Korábban
Elektronikus számítógépek
Az 1940-es évek angoljában a „computer” szó még jobbára emberekre – többnyire nőkre – volt értendő, akik összetett számításokat végeztek papírral és ceruzával. Az Egyesült Államok több kutatóegysége a különféle lövedékek ballisztikus pályájának kiszámítására elektronikus gépek fejlesztésébe kezdett, a számolásokat végző nőket pedig ezek programozására alkalmazták.
A Pennsylvaniai Egyetemen fejlesztett ENIAC rendszer programozóinak egyike volt Jean Jennings Bartik is, aki később a számítógépes memória fejlesztésében ért el áttörő eredményeket, valamint Frances Elizabeth „Betty” Holbertson is, aki az első szoftverapplikáció létrehozójaként vonult be a történelembe.
A Harvard Egyetemen Grace Hopper, a haditengerészet akkori hadnagya (később ellentengernagya) a Mark I nevű számítógép programozásában vett részt, a későbbiekben pedig az első programnyelv megírójaként vált ismertté.
Az Atlanti-óceán túloldalán a brit Alan Turing a Bombe nevű elektromechanikai szerkezetet fejlesztette ki, amelynek nagy szerepe volt a német Enigma rejtjelezőgép kódolási mechanizmusának feltörésében.
Habár mai értelemben nem nevezhető számítógépnek, a Bombe volt a nagy sikerű Colossus elektronikus számítógépek előfutára, amelyek segítségével az olyan programozók, mint Dorothy du Boisson és Elsie Booker a Lorenz nevű német rejtjelezőgép kódjainak feltörésére használtak.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

JFK
- Politikába született Ted Kennedy, a „szenátus oroszlánja”
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Visszaszolgáltatják a Rapa Nui őslakosok 19. századi maradványait 14:56
- Római kori úszómedencét tártak fel a törökországi Tralleiszben 13:45
- Tizenötmillió digitalizált oldallal bővült az Országos Széchényi Könyvtár 13:06
- Tolkien ismeretlen fordítását fedezték fel Oxfordban 12:48
- Salamon templomának pusztulásából származó fagerendákat találtak Jeruzsálemben 12:15
- A szkíták korát mutatja be a kecskeméti Cifrapalota új tárlata 11:38
- Az aranymaszkok hálózata kapcsolta össze a balkáni közösségeket 10:34
- Máig nem sikerült teljesen megfejteni az etruszkok titokzatos naptárát 08:52






















