A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
2021. április 28. 17:10 Múlt-kor
Korábban
Sugárhajtómű
Habár a brit Királyi Légierő (RAF) mérnöke, Frank Whittle nyújtotta be az első kivitelezhető sugárhajtóműre szóló szabadalmat 1930-ban, az első sugárhajtóműves repülést mégis a Harmadik Birodalom hajtotta végre. A Heinkel He 178-as kísérleti típus 1939. augusztus 27-én, néhány nappal Lengyelország lerohanása előtt szállt fel.
Hogy miként „előzték meg” a briteket a németek? Hitler a nyugati szövetségeseknél jóval aktívabban – és jóval régebb óta – készült az újabb háborúra, így a katonai fejlesztések prioritást élveztek békeidőben is, míg az első világháború borzalmait megismételni nem kívánó briteknél minden ilyen törekvés lassan, rengeteg bürokratikus ellenállással szemben haladhatott csak előre.
A háború kitörését követően már a RAF is megkezdte a fejlesztéseket Whittle tervei alapján, és 1941-ben már a levegőbe emelkedett az első sugárhajtású repülőgép a szövetséges oldalon is, a Gloster-Whittle E 28/39 jelű kísérleti repülőgép.
A sugárhajtású repülőgépek jóval nagyobb sebességgel képesek közlekedni, mint propelleres társaik, azonban sokkal több üzemanyagra is van szükségük, és irányításuk is nehezebb.
A második világháborúra a gyermekcipőben járó technológia már nem lehetett jelentős hatással, azonban a konfliktust követő években már gyökeresen változtatták meg mind a katonai, mind a civil repülés világát.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

- Tudatosan telepítettek halakat hétezer éve a magashegyi tavakba Norvégiában tegnap
- Marcus Aurelius korabeli római katonai tábort találtak Nagysuránynál tegnap
- Hobbibúvár bukkant késő középkori hajóroncsra a Boden-tóban tegnap
- Tolték rituális oltárt és emberi maradványokat találtak Mexikóban tegnap
- Új kötet mutatja be az Egyesült Államok egyetlen sikeres fegyveres hazai puccsát tegnap
- Életerős lovakat áldoztak fel temetéseiken a szkíták tegnap
- Elszenesedett faanyagok vizsgálatával datáltak egy mükénéi palotát tegnap
- Máig vitatott Martin Guerre 16. századi személyiséglopási pere tegnap






















