A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
2021. április 28. 17:10 Múlt-kor
Korábban
Alkalmazható penicillin
A könnyen elérhető formában gyártható antibiotikumok előtt a legkisebb vágások vagy karcolások is halálos vérmérgezéshez vezethettek a világ bármely pontján.
Habár Alexander Fleming skót bakteriológus és immunológus már 1928-ban felfedezte a penicillint – egy szerencsés véletlennek köszönhetően –, orvosi készítményként való tömeggyártása csak a második világháború során indult meg.
Az amerikai hadügyminisztérium számára a penicillin előállítása a sürgős célok közé tartozott – egy propagandaplakáton még „a halállal szembeni versenyként” is aposztrofálták a sorozatgyártást.
A hadiorvosokat lenyűgözte az anyag fájdalomcsillapító képességén túl az is, hogy alkalmazása mennyivel növelte a betegek túlélési esélyeit, és általában véve megkönnyítette a tábori körülmények közötti betegápolást.
Az Egyesült Államok annyira kulcsfontosságúnak tartotta a penicillint, hogy az 1944. júniusi normandiai partraszállásokra készülve 2,3 millió dózist állítottak elő belőle a szövetséges csapatok számára. A háború után pedig már a civilek is részesülhettek a „csodaszer” előnyeiből.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap