2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
ITT támogathatsz bennünket

Pillantás a Nagy Imre-temetés kulisszái mögé

2014. szeptember 25. 08:49 Murányi Gábor

„Aki egy nappal, egy héttel, egy évvel, tíz évvel, száz évvel 1989. június 16-a után nézi a Hősök terét, a temetői szertartást megörökítő filmfelvételeket, az ne feledje, hogy a gyászdemonstráció minden másodperce mögött mindvégig annak a feszültsége sűrűsödött, hogy vajon nem robban-e ki ott a téren egy új felkelés, nem történik-e provokáció, nem szólalnak-e meg a fegyverek” – jegyezte fel naplójába az utódoknak szóló figyelmeztetést a közérzület rezdüléseire mindenkor érzékeny író, Sándor Iván. Az „áradó méltóság” résztvevőként ugyan őt is magával ragadta, de a lélek mérnökeként pontosan érzékelte, hogy negyedmilliónyi társának (és a tévénézők millióinak) porcikáit nemcsak a felemelő élmény járta át, hanem a fortélyos félelem is.


„Nemzetközileg nem a demonstráció viselhető el nehezen, hanem ha a demonstrációban erőszakot kell alkalmazni” – jelentette ki a pártfőtitkár (és néhány napig még miniszterelnök) Grósz Károly 1988. november  végén, amikor a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) politikai bizottságának tagjai azt latolgatták, miként lehetne bonyodalom nélkül megúszni a három évtizeddel korábban kivégzett miniszterelnöknek, Nagy Imrének és társainak politikai kényszerűségből nem sokkal korábban engedélyezett nyilvános eltemetését. A Hősök terén negyedszázaddal ezelőtt megrendezett gyászünnep  végül  méltósággal  s mindenfajta atrocitás nélkül zajlott le, az eseményt a politikatörténet olykor a kommunizmus „sírba  tételének”, máskor a rendszerváltás  fordulópontjának, (szimbolikus) nyitónapjának, vagy éppenséggel a XX. század magyar históriáját lezáró aktusnak titulálja. Az utókori emlékezetben számos mítosszal is túlcifrázott nap kétségkívül sorsfordító volt: onnantól kezdve a folyamatok nemcsak felgyorsultak, de visszafordíthatatlanokká is váltak, holott még az előtte való napokban is fortélyos félelmek szőtték át a hatalomban ülőket és az ellenzékben politizálókat egyaránt, de talán az ország (köz)hangulatát is.

A Kádár-rendszer „Achilles-sarka”

Az „évszázad nagy temetésének” kezdőnapját nehéz lenne pontosan meghatározni, hiszen ez a dátum lehetne akár már 1958. június 16. is, amikor a halálraítélteket jeltelen sírban földelték el. A kádári rezsim szempontjából ez több volt, mint bűn, ez olyan végzetes politikai hiba volt, amely három évtizeddel később az amúgy roskadozó rendszer látványos összeroppanásához vezetett. Ha viszont ennek a szakrális aktusnak a közvetlen előzményeit keressük, azt alighanem az egy évvel korábbi, meglehetősen visszhangos eseményben jelölhetjük meg.  Akkor, 1988.  június 16-án Párizsban, a történelmi patinájú Père Lachaise temetőben emlékművet állítottak a Nagy Imre-per öt áldozatának  „és az 1956-os magyar forradalom minden kivégzettjének, akiknek saját hazájukban nincs sírjuk”. 

A cikk folytatását keresse a Múlt-kor történelmi magazin őszi számában!

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2021. tavasz: Híres testvérek árnyékában
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
7 960 ft 6 490 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 9 990 Ft
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár