Hitler és Sztálin ismét Lengyelország ellen
2014. július 30. 12:36 Csernus Szilveszter
Korábban
Miért volt fontos a németeknek Varsó?
Bár a németeket meglepetésként érte a felkelés - a Főkormányzóság titkosszolgálata igen rossz munkát végzett -, mégis tudták, hogy a közeljövőben számolniuk kell vele. Hadvezetésük elhatározta, hogy Varsót mindenáron megtartja. De miért volt szükségük a németeknek egy lázongó városra kilométerekre a fronttól úgy, hogy híján voltak a nélkülözhető erőknek?
A kérdésre a stratégiai megfontolások adják meg a választ. Varsó ugyanis a lengyelországi közlekedéshálózat csomópontjaként - vasútjai miatt - kulcsfontosságú volt a keleti front védelmében, Lengyelország elvesztését követően pedig már Berlin kapui elé került volna a front. A stratégiai jelentőségen túl meg kell jegyezni, hogy győzelemben még mindig hívő nemzetiszocialisták „Lebensraum"-jának is útjában állt a lengyel főváros.
A Honi Hadsereg leginkább az angolszász segítségben bízott. Bór tábornok július 25-én kódolt üzenetet küldött Londonba, melyben a hamarosan kirobbanó harcokhoz kért támogatást a levegőből ejtőernyős egységek, hadianyag és egyéb ellátás formájában. A Vörös Hadsereg eközben nagyon megközelítette a lengyel fővárost: a front ágyúdörgéseit már hallották a varsóiak, amikor a felkelésre készültek.
Július 27-én a városban elhelyezett hangosbeszélőkön Ludwig Fischer, a Főkormányzóság kormányzója árokásási feladatokra utasította a varsóiakat, százezer „önkéntest" várva. Másnap Antoni Chruściel - fedőnevén: Monter ezredes -, a Honi Hadsereg varsói területi parancsnoka megfújatta a riadót és kihirdette a mozgósítást a felkelésre. Az árokásásra alig mentek el, ami jelezte, hogy a fegyveres konfliktus elérhető közelségbe került.
Július 29-én a sztálinista ellenállók is színre léptek. A nyugatbarát lengyelek és az emigráns kormány „riválisa", a kommunista Lengyel Népi Hadsereg intézett felhívást a varsóiakhoz, amelyben a Honi Hadsereg lába alól akarta kihúzni a talajt. A plakátok szerint a Honi Hadsereg vezetése gyáván megfutamodott, így a felkelés vezetése a szovjetbarát ellenállókra maradt. A Moszkvából sugárzott kommunista lengyel rádió is hasonlóan agitált. Az, hogy a lengyel kommunisták is elrendelték a mozgósítást, azt a hamis reményt keltette a varsóiakban, hogy a Vörös Hadsereg segítsége biztosra vehető.
Július 30-án már olyannyira lazult a német megszállás, hogy szinte nyíltan terjesztették a földalatti mozgalom sajtótermékét, a szamizdat Biuletya Informacynyt („Tájékoztató Katalógus"). Július utolsó napján Hitler Rainer Stahel repülőtábornokot küldte a város védelmének irányítására, ugyanis a felkelés már igencsak a levegőben lógott. A tölgyfalombokkal kiegészített Vaskereszt-birtokos Stahel a városi védelem szakértője volt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap