Magyar gróf Madagaszkár trónján
Még napjainkban is kevés ember mondhatja el magáról harmincöt évesen, hogy négy kontinensen is megfordult - főképp ritkaság volt ilyesmi az 1700-as években. Egy magyar nemesnek mindez mégis sikerült. Gróf Benyovszky Móricz nevének hallatán Madagaszkár szigete ötlik eszébe mindenkinek, aki már hallott a magyar világutazóról. Ugyan rövid életének kevesebb mint 6 évét töltötte az akkor még nagyrészt felfedezetlen szigeten, de emellett beutazta Oroszországot, Kelet-Ázsia szigeteit, Madagaszkárt, Észak-Amerikát és természetesen Európát is - mindeközben pedig családapa volt. Mégis Madagaszkár tette őt híressé. A sziget gyarmatosításának irányítását négy hatalomnak is felajánlotta - köztük a magyar uralkodónak is, de nem járt sikerrel. Lebilincselő történetekben gazdag életét egy francia puskagolyó oltotta ki 1786. május 24-én alattvalói földjén, Madagaszkáron.
A száműzött
A Benyovszky Móricz életéről szóló irodalom tele van ellentmondásokkal és tévedésekkel. Ez zömmel a szerteágazó forrásoknak köszönhető; például a gróf maga is túlzásokba esett naplója, emlékirata írása közben. Emellett azzal, hogy elsőként Jókai Mór adta ki magyarul emlékiratait és írta meg regényét, a köztudatban élő Benyovszky romantikus hőssé vált.
Születése kapcsán is csak nemrég sikerült az 1746-os évben megállapodniuk a kutatóknak. A fiú gazdag arisztokrata (de nem grófi) családba született a Nyitra vármegyei Verbón és már gyermekként a bécsi hadiiskolába küldték. Az 1756-1763-as hétéves háborúban kiskorúként vett részt, de már hadnagyi rangban harcolt Lotharingiai Károly és Ernst Laudon tábornokok alatt. Közben édesapja meghalt és Móricz távollétét kihasználva rokonai rátették kezüket jogos örökségére. Móricz ekkor hazaindult és kisebb jobbágysereget toborozva kiűzte az elbirtoklókat, de rokonai Mária Teréziánál a tényeket elferdítve hűtlen lázadóként jelentették fel, aminek következtében a királynő birtokvesztésre ítélte és hazáját is el kellett hagynia. Ez indította el világjárását.
Ekkor tűnt fel a színen lengyelországi nagybátyja, aki befogadta őt, s ott földbirtokot szerezve bekerült a lengyel nemesség, a „szlachta" soraiba. Sokat tartózkodott Gdańskban, ahol beleszeretett a hajózásba: el is utazott Plymouthba, Amszterdamba és Hamburgba. Éppen Indiába készült, amikor belekeveredett az orosz befolyás ellen küzdő Bari Konföderáció szervezkedésébe. A háborúvá szélesedett konfliktus alatt éppen az akkor lengyel uralom alatti Szepességben pihente ki a harcokat, mikor megismerte leendő feleségét, Hönsch Zsuzsannát. Az ifjú pár nászából mindjárt gyermek is született, de a leány nem sokat láthatta apját.
Móricz igazi kalandjai 1769-ben kezdődtek, amikor harmadjára került orosz fogságba. Az állandó járványok sújtotta orosz börtönökben többször is a halál kerülgette, így szökési tervéről is le kellett mondania. Pétervár, majd Moszkva kényszerlátogatása után a hadifoglyokat gyalogmenetben indították meg Szibérián át Kamcsatkára. Az egyéves út végén a fogoly Benyovszkynak kellett az Ohotszki-tengeren viharba került hajót biztonságosan navigálnia, amivel kivívta fogvatartói rokonszenvét.
Benyovszky, a forradalmár
A kamcsatkai Bolsereck fogolytáborában - az időjárástól eltekintve - már jobbak voltak a körülmények, mint az európai orosz börtönökben. A foglyok és a foglárok együtt éltek, együtt vadásztak, s esetenként sakkoztak. A legendárium számon tartja, hogy a táborparancsnok a több nyelven beszélő Benyovszkyval taníttatta leányát, aki beleszeretett a fogolyba és apja megölése után is vele tartott. Ám a történet kitalált, Benyovszky a parancsnok fiának adott leckéket.
A tajgára beköszöntött az újabb tél, ami kikezdte a soknemzetiségű fogolytábor állapotát, ráadásul az élelmiszerszállítmányok is akadoztak. Benyovszkyék ekkor elérkezettnek látták az időt a szökésre: 1771. április 26-án rajtaütöttek az őrségen, közülük sokan a felkelők oldalára álltak (a XX. századi történelemből ismerjük a mondást: Szibériában a foglár is fogoly), a többit - köztük a parancsnokot - megölték. Ekkor fogalmazták meg a híressé vált Bolserecki kiáltványt, amelyben II. Katalin helyett a törvényes cárra, a trónjától megfosztott Pavel Petrovicsra hivatkozva tartották jogtalannak a Katalin által elrendelt börtönbüntetésüket, emellett bírálták a zsarnoki oroszországi rendszert is, ahol „a vezetők csak azt a jogukat ismerik, hogy szerencsétlenségbe taszítsák az embereket". A kiáltványt terjeszteni kezdték Kelet-Ázsiában, és eljutott Oroszország más részeire is, így szólamai visszaköszöntek a néhány év múlva kirobbanó Pugacsov-felkelésben és az 1825-ös dekabrista mozgalomban is.
A szökevények kiszabadítottak egy hajót a jég fogságából és útnak indultak dél felé. A kapitány nem volt éppen a navigáció mestere, így először a ma Alaszkához tartozó Aleut-szigeteken kötöttek ki és csak nyárra érték el Japánt. Innen továbbállva Tajvanon (akkor: Formosa) szálltak partra, ahol a fokozatos kínai benyomulás ellen küzdő őslakosok először nyílzáporral fogadták az idegeneket. A magyar kalandor „az ismert világ legszebb és leggazdagabb" szigetei egyikének írta le Tajvant, ahol később a helyiek felajánlották Benyovszkynak: megválasztják uralkodójuknak, ha segít elűzni a kínaiakat. Nem tudjuk, hogy ez a történet valós, vagy esetleg a madagaszkári királyságának visszavetített analógiája, mindenesetre az utazók továbbálltak.
A ma Kínához tartozó portugál gyarmaton, Makaón sárgaláz tizedelte meg az utazókat, akik már az élelmezésüket sem igen tudták fedezni. Benyovszky ezért eladta az orosz hajót és a befolyt pénzből két francia tengerjárót vett bérbe. Útja során szorgosan leírta, merre jártak, valamint geológiai, éghajlattani, sőt néprajzi leírásokat is adott az utókornak a térségről - volt olyan bering-tengeri sziget, amelynek lakóit ő fedezte el és írta le először (a térség első felfedezője, Vitus Bering ugyanis lakatlannak vélte).
Benyovszky és szerelme: Madagaszkár
A társaság Európa felé útba ejtette Mauritius szigetét, amely már akkor francia gyarmat volt, majd a szomszédos Madagaszkárt is. Benyovszky már ezen rövid látogatás alkalmával beleszeretett a trópusi szigetbe, s meg is fogadta, hogy visszatér. Párizsba érkezve nem hazája vagy családja felé vette az irányt, hanem igyekezett támogatókat találni egy madagaszkári expedíció szervezéséhez.
Benyovszky a király tengerészeti államtitkárát, Pierre de Boynes-t jó megjelenésével és kitűnő nyelvtudásával nyerte meg, így XV. Lajos francia király (1715-1774) megbízta egy kereskedelmi telep létesítésével a „Nagy Vörös Szigeten". Útjához önkénteseket toborozhatott és már családja is megérkezett hozzá.
Benyovszky 1773 decemberében, fél éven át tartó út után jutott el másodszorra Madagaszkárra. Itt nyomban erődvároskát alapított, amit a francia királyról Louisbourgra keresztelt. Az európaiak addig csak a partvidéket ismerték, így a gróf felfedezőket küldött a sziget belsejének megismerésére, a bennszülöttekkel való kapcsolat kialakítására. Ezzel Benyovszky a világtérkép fehér foltjainak eltüntetéséhez is hozzájárult.
Ezalatt összehívta a malgas törzsek főnökeit és meggyőzte őket békés szándékáról, egy kölcsönösen hasznos kereskedemi kapcsolat előnyeiről. Ekkorra a keleti partvidéken már több kikötőt és raktárat építettek, de Benyovszky Versaillesbe küldött jelentései igencsak túlzóak voltak. Louisbourg nem vált virágzó várossá és a mauritiusi francia parancsnokok is áskálódtak riválisuk ellen, akit közben 1776 augusztusában a malgas törzsfők fejedelmükké választottak. Ehhez az kellett, hogy Benyovszkyban őseik szellemének reinkarnálódását lássák viszont; amit Benyovszky ír emlékirataiban, miszerint alkotmányos monarchiát hozott létre a szigeten a király és a nép hatalommegosztásával, minden bizonnyal fikció.
A párizsi Tengerészeti Minisztérium bizalmát elvesztő Benyovszky közben 1777-ben Franciaországba ment, hogy tisztázza magát, de további támogatást már nem kapott. Ekkor került újra hazájába: beállt katonának Mária Terézia seregébe a bajor örökösödési háborúban. A közhiedelemmel ellentétben csak ekkor, 1778. április 3-án kapta meg szolgálataiért a grófi címet. A királynőnek államvezetési tanácsokat is adott: Fiume korszerűsítését és a tengeri kereskedelem Dunába vezetését javasolta egy horvátországi csatornával, valamint kijelentette, hogy ha már a franciáknak nem kell Madagaszkár, gyarmatosítsa azt a Habsburg Birodalom. Bécs azonban nem vette komolyan a terveket.
A gróf Amerikában
Benyovszky ezután a harmadik születésnapját ünneplő Amerikai Egyesült Államok (akkori) fővárosába, Philadelphiába hajózott, ahol lengyel barátjával, Casimir Pulaski gróffal a függetlenségi háborút támogatta. Míg Pulaski az életét adta az amerikai függetlenségért a harcmezőn, addig Benyovszky amerikai támogatókat keresett madagaszkári visszatéréséhez. Megnehezítette dolgát a becsületén esett csorba, amiért Pulaski testvérének adta ki magát és azt állította, hogy már harcolt az angolok ellen - amit persze azonnali lebukás követett.
A gróf követte Párizsba Benjamin Franklint, akivel barátságot kötött, majd az USA párizsi nagykövetének ajánlólevelével ment vissza a tengerentúlra. Itt George Washington tábornokot kereste meg újabb tervével: légiót szervez Európában az angolok elleni függetlenségi háborúhoz. Távlati célja az volt, hogy vezetésével Madagaszkáron alapítson kolóniát a fiatal állam, miután megnyerték a háborút. 1782 májusában nem más, mint Washington ismertette Benyovszky merész terveit a Kongresszussal, de a háborúból éppen kilábaló USA pénzügyi lehetőségeit a merész terv túlszárnyalta.
Benyovszky még utoljára megpróbálkozott Angliában, hogy védnökséget szervezzen madagaszkári „királysága" fölé, de ismét elutasításban volt része. A malgasok fejedelme immáron negyedjére látogatta meg az Újvilágot, ahol végül rámosolygott a szerencse. Egy baltimore-i kereskedőtársaság üzleti lehetőséget látott Benyovszkyban, s egy felfegyverzett hajót bocsátott rendelkezésére, hogy kereskedelmi telepet létesítsen a cégnek Madagaszkáron.
A király utolsó útja
Benyovszky 1784. október 25-én indult útnak a The Interpid („A Rettenthetetlen") tengerjáróval családját hátrahagyva. A Madagaszkár felé vezető úton a világjáró gróf felkereste Dél-Amerikát is: decemberben elvétették az irányt és Brazília partján találták magukat, ahol hajójuk is megsérült. Benyovszky a Roque-fokról, Brazília keleti csücskéről küldte el utolsó levelét, így a továbbiakkal kapcsolatban csak útitársai visszaemlékezéseire támaszkodhatunk.
1785 áprilisában befejezték a zátonyon megrongálódott hajó tatarozását és egy hónapnyi út után kikötöttek Mozambikban, majd megérkeztek Madagaszkár északnyugati partjára. Innen elküldte A Rettenthetetlent az Antongil-öbölbe, míg a gróf néhány emberével a szárazföldön keresztül vágott neki az útnak. A bennszülöttek lelkesen üdvözölték visszatért királyukat, ám az amerikai hajó - attól tartva, hogy a partraszállókat megtámadták - visszafordult, cserben hagyva Benyovszkyékat.
A gróf jókora bennszülött csapat élén Angoutciba ment, ahol elfoglalta a francia raktárokat és megszilárdította uralmát a szigeten. Újabb erődalapításba fogott Foul Pointnál, mikor a franciák megtámadták - de Benyovszky ekkor még visszaverte őket. A franciák azonban segítséget kaptak Mauritiusról és sikerült meglepniük a Louisbourgban állomásozó fejedelmet és kisszámű kíséretét.
Benyovszkynak két elsáncolt ágyúja volt, parányi csapata pedig három fehérből és száznál is kevesebb bennszülöttből állt. A beszámolók szerint a feketék az első néhány lövésre kereket oldottak, így Benyovszkyék is futásnak eredtek. A gróf ekkor kapott halálos lövést a partraszálló franciáktól, összerogyott és már a francia katonák előtt lehelte ki lelkét.
Ez is érdekelhet
1786. május 24-én Benyovszky Móricz, oly sok kaland után Madagaszkáron lelt végső nyugalomra. Halálának dátuma az ellentmondó források miatt nem egyöntetűen megállapítható, a magyar szakirodalom 23-át és 26-át is említ. A grófot a róla elnevezett Mauritania erőd mellett temették el. Sírját azóta többen is keresték - mindeddig sikertelenül.
