Méltósággal ment a nyaktiló alá XVI. Lajos

220 éve, 1793. január 21-én végezték ki XVI. Lajos francia királyt. A jakobinusok által felhergelt francia nép vezetői a Konventben 366:319 arányban szavaztak felszentelt uralkodójuk halálára, aki fejét állítólag olyan hidegvérrel helyezte a guillotine alá, hogy ezzel még a körülötte álló hóhérokat is meglepte.

Az ancien régime ellentmondásai

Az újkori történelem talán legmeghatározóbb eseménye a 18. század végén zajló francia forradalom volt. A történészek két évszázad óta vitatják, vajon mi volt a legfőbb oka a franciák később egész Európát megmozgató felkelésének. A legtöbb szakértő amellett tört lándzsát, hogy az 1789-ben kezdődő események okait az ancien régime ellentmondásaiban kell keresnünk, vagyis a francia forradalomnak gazdasági, társadalmi, politikai és vallási okai egyaránt voltak.

Bár a 27 milliós lakosú Franciaország fokozatosan iparosodott, s gazdasága általában prosperált, leginkább agrárországnak tekintették, társadalma pedig még mindig rendi tagozódású volt, ami nagy feszültségekkel járt, hiszen a harmadik rend gazdasági súlyához mérten nem képviselte magát megfelelő arányban a politikában. Mindemellett az utóbbi két évszázadot majdnem folyamatos háborúzással töltő ország a 18. század végére súlyos pénzügyi válságba került, s hatalmas államadóssággal küzdött.

Az osztrák örökösödési háború (1740-1748), a jelentős gyarmati veszteségekkel záruló hétéves háború (1756-1763), majd az észak-amerikai brit gyarmatok függetlenségi törekvéseinek (1775-1783) támogatása – amelynek az volt a célja, hogy Párizs a nagy ellenlábasnak, Nagy-Britanniának keresztbe tegyen – hatalmas összegeket emésztett fel, csak az utóbbi 1 milliárd livre-vel növelte az államadósságot. Bár a pénzügyi főellenőrök (Turgot, Necker, Calonne, majd Brienne) próbáltak liberális reformokkal rendet tenni, ezek rendre megbuktak egyes társadalmi csoportok ellenállásán.

A Bastille ostroma

Az éhínségekkel és társadalmi feszültségekkel párosuló válság arra késztette az erélytelen XVI. Lajost – aki a sikertelen reformkísérleteket minden alkalommal felfüggesztette, és az azokat fémjelző minisztereinek megbuktatásával kívánta helyreállítani megcsappant presztízsét –, hogy 175 évnyi szünet után újból összehívja a rendi gyűlést, amely végül 1789. május 5-én nyílt meg. A társadalmi feszültségeket azonban itt sem sikerült megoldani, mire a nép július 14-én elfoglalta a Bastille-t, ami tulajdonképpen csupán egy szimbolikus lépés volt, hiszen a zsarnokság börtönének tartott erődben mindössze hét köztörvényes rabot (négy váltóhamisítót, két őrültet és egy perverz nemesembert) találtak, mégis innentől számítjuk a forradalom kezdetét.

1789 és 1792 között (alkotmányos monarchia) a forradalom demokratikus vívmányai végre megvalósultak. Az 1789. június 17-én alkotmányozó nemzetgyűléssé átkeresztelt rendi gyűlés megalkotta az Emberi és Polgári Jogok nyilatkozatát, amelyre az ENSZ 1948 decemberében létrehozott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata is épül.

1789. okt. 5-én egy zömében külvárosi asszonyokból álló tömeg vonult a királyi csapatok által megerődített Versailles-ba, hogy kenyeret követeljen magának, azonban miután ezt megkapták, nem oszlottak fel, hanem betörtek a palotába, s végül a királyi családot Párizsba kísérték. Lajosnak meglehetősen rossz volt a viszonya a nemzetgyűléssel, s egyre inkább egy külső intervenciós beavatkozásban bízott. 1791. június 20-án szökést kísérelt meg a belga határ felé, de ez szervezetlensége miatt meghiúsult. A nép felismerte az uralkodói családot, s megalázó körülmények között visszakísérte Párizsba.

Visszatérés Párizsba

Elrendeltetett

A politikai erőviszonyok is átalakultak, továbbra is jelentős erőt képviseltek az alkotmányos monarchisták, de velük szemben kialakult a girondiak csoportja. Kevesen tudják, hogy a kortársak brissotisáknak hívták őket, a gironde csak a 19. századtól vált utólag a nevükké, bár a közel 150 főből csupán kilencen származtak Gironde megyéből. Az országban fokozódott a külföldi beavatkozástól való félelem, Lajos azonban taktikai megfontolásból támogatta egy esetleges háború kirobbanását, mivel a forradalmi erők vereségétől a királyi hatalom helyreállítását remélte. E megfontolásból girondiakból álló kormányt nevezett ki, amely 1792. április 20-án hadat üzent a Habsburg Birodalomnak, helyesebben mondva „Magyarország és Csehország királyának”.

Lajos továbbra sem tudott együttműködni a nemzetgyűléssel, így a párizsi községtanács irányítása alatt álló tömeg a girondiak támogatásával 1792. augusztus 10-én megostromolta a Tuileriákat, a királyi palotát. A Temple börtönébe zárt király életének sorsa a politika kénye-kedvétől függött: a párizsiak a halálát kívánták, ahogyan Robespierre-ék is, akik felülkerekedtek a girondiakon, s rájuk kényszerítették radikális akaratukat. Szeptember 21-én a nemzetgyűlés kikiáltotta a köztársaságot, eltörölte a monarchiát, ezzel egy időben Lajost megfosztották címeitől, kiváltságaitól, s ezentúl egyszerű polgárként (Capet Lajos) bántak vele.

A Tuileriák ostroma

1792 ősze vitával telt, amely diskurzus arról szólt, milyen vádak alapján idézhetnék be a Konvent tagjai volt királyukat. Tulajdonképpen nem volt kérdés a bukott uralkodó leendő tárgyalásának kimenetele, hiszen a radikális hangok ellepték a bíróságként funkcionáló politikai szerv padsorait. Sokan úgy vélték, hogy Lajost tettei miatt már nem illetik meg az emberi jogok. Azonban a december 11-én kezdődő per kezdetén a nemzetgyűlés tekintélyes része mégis felszentelt királyuk felmentése mellett tette le a voksát. Természetesen a jakobinusok tettek róla, hogy Párizs népének a forradalom hevében igen könnyen befolyásolható hangulata Lajos ellen forduljon.

A hazaárulásért, a nemzetgyűlés akadályozásáért, az elmúlt évek vérontásaiért vádolt király ügyvédjei azzal próbáltak érvelni, hogy jogilag nem dönthetne az uralkodó élete felett a Konvent, s Lajos az elkövetett tetteiért nem vonható felelősségre. A többszöri szavazásokra 1793. január 15. és 20. között került sor; eleinte mindenki a király bűnösségére voksolt, majd a Gironde visszakozott, azonban a jakobinusok a népre hivatkozva keresztülvitték akaratukat, s végül 387 igen és 334 nem, majd 366:319 arányban a király halálára szavaztak. Lajos kivégzésére szavazott saját unokafivére, Louis Philippe Joseph d’Orléans herceg is.

A király kivégzése

XVI. Lajos kivégzésére végül 1793. január 21-én került sor. Utolsó napjának alakulását gyóntatójától ismerjük: aznap hajnali 5-kor kelt, egy misén vett részt, majd 7 órakor elbúcsúzott családjától. 9-kor egy zöld hintóba szállt be a Temple előtt, utazótársai egy pap és két katona volt. 10 órakor a kocsi megérkezett a párizsi Forradalom terére (Place de la Révolution, a mai a mai Concorde-tér), ahol fegyveresek sorfala mellett haladt a vesztőhelyre. Kivégzői felszólították ruhái levételére, s megkötözték. A fejét állítólag olyan hidegvérrel helyezte a guillotine alá, hogy ezzel még a körülötte álló hóhérokat is meglepte. A következő pillanatban a porba hullott a felszentelt francia király feje, ami már az elkövetkező terrort vetítette előre.