Új gyanúsítottja van a negyven évvel ezelőtti amerikai gépeltérítésnek

2011. augusztus 4.-The New York Times
A cikk ebben a lapszámban jelent meg

Álmainkban Amerika

9 2.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) most egy tíz éve elhunyt embert gyanúsít azzal, hogy az ő nevéhez fűződik az Egyesült Államokban 40 évvel ezelőtt lezajlott rejtélyes gépeltérítés.

Az FBI seattle-i irodájának munkatársa, Fred Gutt különleges ügynök a New York Times érdeklődésére elmondta, hogy a férfi – aki negyven éve, egy sikeres gépeltérítési akció után ugrott ki a repülőgépből, s vált nemzeti hőssé – tíz évvel ezelőtt halt meg. Hozzátette: információi egy már visszavonult rendőrtiszttől származik, aki mindezt egy a férfit közelről ismerő tanútól hallotta. „Miután a gyanúsított meghalt, a tanú már meg merte osztani bizalmasával a titkokat” – mondta el Gutt.

Az először a brit Telegraph című újságban megjelent hír összeesküvés-elméletek újabb áradatát indította el az internetes fórumokon. Az újságírók újra elárasztották a Washington állambeli Ariel városkáját, azt a helyet, ahol állítólag Cooper földet ért. Cooper Country igazi szentély, a helyiek évente megemlékeznek a nemzeti hősnek tartott férfi tettéről. „Még mindig ünnepelnek, mivel a férfinak úgy sikerült borsot törnie a kormány orra alá, hogy közben senki sem sérült meg” – nyilatkozta Jack Elliott, a hely tulajdonosa.

Cooper (aki valószínűleg álnéven utazott, bár még ez sem tisztázott) 1971 novemberében a Northwest Orient Portlandból Seattle-be tartó járatát térítette el. Egy bombával a kezében arra szólította fel a pilótákat, hogy Seattle-ben tegyék le épségben a gépet, majd 200 ezer dollár és négy ejtőernyő fejében szabadon engedte az utasokat. Ezt követően a repülő újra felemelkedett, fedélzetén Cooperral és a személyzettel; a férfi utasításának megfelelően a gépnek déli irányba kellett vennie az irányt, Cooper végül Oregon állam északi részén ugrott ki a repülőből.

Az FBI azóta legalább ezer gyanúsítottat hallgatott ki, az ügy aktája pedig több mint egy kilométert tesz ki. Voltak olyanok is, akiket látók ajánlottak a hatóságok figyelmébe, míg másokat a családtagjaikra gyanakvók mószeroltak be, de halálos betegek is bővítették az ügy aktáit. Az FBI-nak ugyan komoly nehézséget okozott ujjlenyomatokat szerezni a halottól, ám végül sikerült; a szakértők szerint azonban még ez sem eredményezhet pontos eredményt. Az egyik legnagyobb, máig megválaszolatlan kérdés, hogy vajon Cooper túlélte-e az ugrást. Az FBI seattle-i irodájának szóvivője, Ayn Sandolo Dietrich szerint annyit lehet tudni, hogy az általuk megvizsgált személyek közül szinte már senki sincs életben.

Miért fizessen elő?

Kedvezmény Pénzt takarít meg
Házhozszállítás Házhoz visszük
Mobiltelefon Hozzáférés a teljes digitális archívumhoz