Gépeltérítés 1956-ban
2007. április 20. 14:48
Valóságos történelmi krimi látható ma este a Múlt-korban: 1956 nyarán, három hónappal a forradalom kitörése előtt hét, mindenre elszánt magyar a disszidálás kissé szokatlan módját választotta: eltérítették a Budapest-Szombathely légijáratot. Akik aznap, július 13-án, pénteken Szombathelyre készültek, délutánra már az ingolstadti NATO repülőtéren találták magukat.
A vasfüggöny 1948-as leeresztése után pilóták, illetve repülőgép szerelők már sikeresen elkötöttek fél tucat katonai vagy vitorlázó repülőgépet, mégis 1956. július 13-án fordult elő először az, hogy egy erőszakkal megszerzett Malév-géppel külföldre jussanak a géprablók. Nyugatnémet földre érve a hét gépeltérítő - s hozzájuk csatlakozva két utas - azon nyomban politikai menedékjogot kért és kapott.
A lábatlani cementgyár bokszklubjában két huszonéves segédmunkás elhatározta, hogy bármi áron is, de elhagyja Magyarországot. Az egyikük Iszák Ferenc, aki korábban újságíróskodása során `végképp csalódott a szocializmusban`, a másik, Polyák György, aki korábban a Magyar Néphadsereg berepülőpilótája volt, de kulák származása miatt, mint megbízhatatlant leszerelték.
Az akcióhoz Iszák két bunyós tanítványát, a nehéz súlyú Balla Józsefet és Kis Gábort, Polyák pedig két amatőr vitorlázórepülőt, Pintér Károlyt és Jakabfy Józsefet szervezte be, és velük tartott Iszák felesége, Enese is. A társaság 1956. július 13-án reggel a Vörösmarty cukrászdában találkozott először, csak ott ismerték meg egymást, és innét már együtt indultak a repülőtérre.
Az előre megbeszélt jelre: Jé, ott van Győr! a csapat tagjai elkezdték ütlegelni az utasokat, azt remélve, hogy köztük van a repülőgépeken - tudtukkal álruhában - utazó `ávós kísérő`. Hamarosan kiderült azonban, hogy Doktor Elek alhadnagy a pilótafülkében tartózkodott. Arra a később lefolytatott vizsgálatok sem adtak választ, hogy a gépkísérő miért nem használta fegyverét a 8-10 percig tartó gépelfoglalás közben.
Vallomásában Doktor úgy fogalmazott, hogy `a várható tűzharcra tartogatta a töltényeket`, a fegyverszakértői vizsgálat szerint azonban pisztolya feltehetően csütörtököt mondott. Akárhogy is, a pilótafülkéért folytatott közelharcot is a bokszolókkal megerősített disszidenscsapat nyerte. Miközben a gépeltérítők áldozataik és saját sérüléseik bekötözésével foglalatoskodtak, Polyák 300-400 méteres magasságban a radarfigyelő rendszert kikerülve navigálta át a határon a LI-2-t.
A gép - az üzemanyag fogytával - a Münchenhez közeli ingolstadti NATO-támaszpont épülő, véletlenül meglátott leszállópályáján landolt. Nyugaton szabadsághősként ünnepelték a csoportot, akik rögtön a világsajtó érdeklődésének középpontjába kerültek, talán ennek tudható be, hogy az amerikai kémelhárító ügynökség is azonnal felfedezte őket és megkezdte a kihallgatásukat. A gépeltérítés két huszonéves vezéralakja az amerikai hírszerzéstől kapott visszautasíthatatlan ajánlatot: egyikük rövidesen a CIC ügynöke lett, míg a másik az USA légierejének pilótájájaként végzett titkos küldetéseket.
A menekülés kitervelői, Iszák Ferenc és Polyák György 48 év után a Múlt-kor kamerája előtt, San Diegoban találkoztak újra, hogy elmeséljék az azóta legendássá vált gépeltérítés igaz történetét.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![II. Népesség, település, életmód / 6. A trianoni békediktátum és következményei](/ih0Ax/label/.cut-640x400/797.jpg)
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)