A vörösterror 133 napja

Már az interneten mesél a skót Grimm

2011. június 24. 08:28 BBC News

Az interneten is elérhetővé tették a nagy skót folklorista, Alexander Carmichael műveit.


Ez az első alkalom, hogy Carmichael munkái teljesen egészében elérhetővé válnak a nagyközönség számára. A folklorista fél évszázadon át gyűjtötte a legendákat, az énekeket és a babonákat, s jegyezte le a kelta "ajkúak" között szájról szájra terjedő hagyományokat.

Az Edinburghi Egyetem kutatói két éven át készültek arra, hogy végre megjelentessék a Grimm-testvérekhez hasonlított skót író munkáit. Az 1900-ben publikált Carmina Gadelica a becslések szerint Carmichael eredeti kutatási anyagának mindössze a tizedét tartalmazza.

„Alexander Carmichael fáradhatatlanul, mi több, megszállottan kutatta a skót felföld kulturális viszonyait, a mondákat és a hiedelmeket” – nyilatkozta Donald William Stewart, a projekt egyik vezetője. „1912 végére igazi kelta guruvá és egy valóságos zenedobozzá lett, a skóciai kelta énekek és történetek kutatásában végzett munkásságáért nemzetközileg is elismerték – tette hozzá.

Carmichael adószedőként járta Lewis, Argyll és Uist vidékét, valamint a nyugati felföldeket, így nyílhatott alkalma a kulturális misszió elvégzésére. A kutatók elmondták: munkájukat nagyban megnehezítette az író közmondásosan „ronda kézírása”.

A skót folklorista művei a Carmichael Watson project internetes honlapján érhetőek el.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!