A világhálón is kereshető lesz az Akadémiai Könyvtár
2010. december 7. 17:27 MTI
Az Athenaeum az interneten projekt keretében a világhálón is kereshetők lesznek a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának (MTAK) és öt akadémiai kutatóintézet könyvtárának jelentős része; a program nyitórendezvényét december 15-én tartják.
Korábban
Az Akadémiai Könyvtár, valamint a Kémiai Kutatóközpont, az Ökológiai és Botanikai Kutatóintézet, a Pszichológiai Kutatóintézet, a Talajtani és Agrokémiai Kutatóintézet és az MTA Világgazdasági Kutatóintézet által létrehozott konzorcium 70 millió forint támogatást nyert az Új Magyarország Fejlesztési Terv Társadalmi Megújulás Operatív Program (TÁMOP) keretében. Az elnyert támogatás egyebek közt lehetővé teszi, hogy a MTAK és az öt kutatóintézet könyvtári gyűjteményeinek jelentős része az interneten keresztül is kereshető lesz 2011 őszétől.
A jövő szerdai nyitórendezvényen Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, valamint Náray-Szabó Gábor akadémikus, a MTAK főigazgatója mond köszöntőt, majd előadások hangzanak el a könyvtárak mai szerepéről. Csépe Valéria akadémikus, az MTA főtitkárhelyettese, valamint Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára közreműködésével könyv-örökbefogadási ünnepséget tartanak. Az eseményt Hegedűs Endre zongoraművész játéka színesíti, s megrendezik a Pannónia Női Borrend borkóstolóját is.
A rendezvénynek december 15-én 15.00 órai kezdettel a MTAK ad otthont (1051 Budapest, Arany János u. 1.). További információk a www.mtak.hu címen olvashatóak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2017
- Nők a fronton – megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Hét híres ember, aki nyomtalanul eltűnt
- Szinyei Merse Pál: Majális
- Szacsal, Nopcsa-kastély
- Önkéntes munkaszolgálat Magyarországon 1935–1944
- A Közel-Kelet amazonjai
- Cornelia, a Gracchusok anyja
- Az első magyar értelmi fogyatékosokat nevelő intézet története
- Trujillo, a Dominikai Köztársaság diktátora
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen 2024.10.04.
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát 2024.10.04.
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai 2024.10.04.