Sokrétű volt a kora újkori udvari kultúra

Szabó Péter, az ELTE Középkori és Kora Újkori Magyar Történeti Tanszékének oktatója régóta kutatja a reprezentáció és a politikai tekintély kialakulását, az ezekkel foglalkozó írásait most egy kötetben gyűjtötte össze.

Vadászatok és jelképek

A tanulmánykötet 24 írást tartalmaz öt nagyobb témakörben. Az első a környezettel és szimbólumaival foglalkozik, a második a jelvény, stigma, jelkép, embléma, gesztus címszavakat viseli. A harmadik, „legvaskosabb” részben a kultuszokat és kultuszhelyeket elemző tanulmányok kerültek összefoglalásra. A negyedik fejezet az Erdélyi fejedelem és Nyugat-Európa kapcsolataihoz szolgálnak adalékokkal. Az utolsó pedig az udvari szokásokat eleveníti fel. A tanulmányok jelentős része már korábban is megjelent napvilágot, néhány pedig a közeljövőben, különböző kötetekben lát majd napvilágot.

A környezet és szimbólumai című fejezet három tanulmányából kettő a vadászatokkal foglalkozik. „Pannonis ursa”. Nagy Lajos király medvevadászata ürügyén címet viselő írás a medve szimbolikájának változásait mutatja be. Korábban úgy látták, hogy az állat főként a bujaság jelképe volt, míg az újabb kutatások szerint a mindenkivel dacoló fizikum megtestesítőjeként jelent meg. Ugyanakkor az egyháziak fejében tovább élt ez a kéjsóvár kép, Janus Pannonius egyik epigrammájában Ursus névvel egyik gyakran paráználkodó iskolatársát illette. Lajos király kis híján tragikus végű medvevadászatát a Dubnici Krónika örökítette meg. Szabó felhívta a figyelmet, hogy Kristó Gyula fordítása sokkal jobban adja vissza a szöveg mögöttes tartalmát.

„A vad elejtése”. A vadászat szimbolikus felfogása a 17. századi Magyarországon című tanulmány azokra a vadászjelenetekre hívja fel a figyelmet, amelyek a férfi nő kapcsolatra, illetve a nemiségre utalnak. Kiindulópontként a kora újkori erdélyi lőportartók szolgálnak, ezek figurális ábrázolásai számos kutató fantáziáját megmozgatták. Erdély nagy hatású politikusának, Fráter Györgynek utolsó óráit vizsgálja az Államférfiból szerzetes című írás. Az államférfi az alvinci domonkos kolostorban alakította ki rezidenciáját, amely a kortársak szemében inkább várnak tűnhetett, mint kastélynak. Szabó számos forrást vonultat fel annak bizonyítására, hogy a lakhely kialakításában a pálos szerzetes szemlélete érhető tetten.

A következő hat tanulmány az uralmi és egyéb jelképek világába vezeti be az olvasót. A meztelen kard a vegyes-házi királyok hatalmi szimbolikájában című főként II. Ulászló koronázásának hátterére világít rá. Kinizsi Pál egy kivont kardot vitt a koronázási menetben, amely a király katonai szerepét emelte ki. A fegyverzet szerepe a főúri szertartásokon című írásában Szabó a temetési rendek forrásértékével foglalkozik. Nagyon gyakran a szokás ereje legyűrte az egyéni kezdeményezéseket. Négy tárgy – a pallos, a sarkantyú, a buzogány és a sisak – meghordozása mindenképpen megfigyelhető. Ezek nem az elhunyt főúré voltak, mivel azokról már korábban végrendelkezett. Sajnos a régészeti leletek közül egyedül a gyulafehérvári székesegyházban feltárta temetkezés visz közelebb a probléma megoldásához.

A „Virtus vulnere viret”. Sebtől díszlik a vitézség című tanulmányban a szerző nagyon izgalmas, és szinte sokkoló kérdést vizsgál: a sebek hogyan szimbolizálták a vitézséget. Egyes brutális sebesülések a köztudatban maradtak. Baksa Márk koponyáját egy török katona szúrta át, a lándzsa a jobb szemet szétroncsolva hatolt a fejbe, s hegye a bal fül alatti nyakrészt átdöfve távozott. Baksa mindezek ellenére még tovább élt.

A kora újkori embert komolyan érdekelte az emberi élet folyamata, amint ezt Az emberi élet idejének jelképes felosztása a reformáció irodalmában és képzőművészetében című írás bizonyítja. A Biblia két helye a 70, illetve a 100 évet jelölte meg az emberi élet végső határának. Foktövi János református lelkész az előbbi mellett foglalt állást, ennek megfelelően az ember életének korszakait hét részben határozta meg. 1. Polabeli giermöksegh. 2. Gyermöksegh. 3. Inassagh. 4. Iffiusgah. 5. Embörsegh. 6. Wensegh. 7. Görbesegh, Haromlabu ketszorgiermök. (mankó használatára szoruló).

Irodalomtörténeti kitekintést nyújt A romlott hazának mételye: Budai Péter. Emblematikus alakformálás a Kemény-eposzban című írás. Gyöngyösi István úgy állította be, mintha Kemény János fejedelem Budai Péter portai ármánykodása miatt kényszerült a török elleni harcra. Ezt az álláspontot azonban könnyű cáfolni, mivel Kemény pár nappal a megválasztása után komoly törökellenes hangot ütött meg. Budai mételyként való megjelenítése Bethlen Elek tudósítására vezethető vissza.

A fejezetet záró utolsó tanulmány Szapolyai János kézcsókjának különböző szegmenseit vizsgálja. A csók az emberi érintkezés egyik alapvető formája, rituáléjának kutatása szerte Európában kimutatható. Szabó számos példát hoz fel illusztrálás végett. Szapolyai 1529. március 18-án Mohács mezején köszöntötte kézcsókkal I. Szulejmán szultánt. A magyar uralkodó még reménykedett abban, hogy a törökök segítségével sikerülhet felszabadítani a Ferdinánd-párti Budát. A korabeli források sajnos megbízhatatlanok, a Szapolyai-ellenes Heltai például úgy mutatja be az eseményt, mintha a magyar király ezzel a gesztusával ebláncra fűzte volna magát.

Kultuszhelyek és udvarok

A tanulmánykötet törzsét a harmadik, a kultuszok és kultuszhelyek kérdését vizsgáló fejezet adja, a maga nyolc írásával. A Hunyadi János alakja köré épült mítoszképzéssel foglalkozik a Szent-attidüdök, lovagiánus vonások a Hunyadi-kultuszban című tanulmány. A topikus elemek megteremtésében nagy szerep jutott a magyarországi ügyekben járatos pápai udvar és a magyar királyi központ humanistái számára. Nagy hangsúlyt fektettek a Hunyadi-Kapisztrán viszony árnyalt bemutatására. Ehhez jó táptalajt biztosított a Kapisztrán János szentté avatására irányuló törekvés, mivel így nem lehetett megfeledkezni a törökverő hősről sem. Hunyadi lovagságát vizsgálva egyértelműen kimutatható, hogy az előképet Szent László jelentette.

Rövid, de lényegre törő az a tanulmány, amely Bocskai István és János Zsigmond kapcsolatát elemzi (Kultikus összefonódás, politikai emlékezet Bocskai István János Zsigmondhoz való viszonyában). Bocskai politikai gondolkodásában mindvégig tetten érhető, hogy számára János Zsigmond országa afféle viszonyítási pontot jelentett. A vitézi kultusz ápolása fontos volt a kora újkorban, amelyet Szabó két férfiú (Nádasdy Ferenc és Pálffy Miklós vitézi kultusza) példáin keresztül mutat be. A szakirodalom Pálffyban valamiféle idolt lát, míg Nádasdy mellette háttérbe szorult. A kortársak azonban ez utóbbit is félelmet nem ismerő hősként mutatták be, Magyar István udvari prédikátor emlékbeszéde mindezt fényesen bizonyítja, ugyanakkor Nádasdy vallása és habitusa miatt nem volt kedvelt a császári udvar számára.

A Temetkezési kultúránk újabban felfedezett tanulmányai elé című tanulmányban Szabó a központi hatalomhoz kapcsolódó végtisztesség hagyományait tette elemzése tárgyává. Ebből megtuddhatjuk, hogy Angliában figyelhető meg először az a gyakorlat, miszerint az uralkodó romlandó holttestét képmással (effigie-vel) vagy alteregóval helyettesítették. Az alteregók felvonultatása főként Magyarországon és az Erdélyi Fejedelemségben mutatható ki. A végső rítusok az elmúlás feletti fájdalmat érzékeltették: például Pongrácz János erdélyi vajda felravatalozásakor szétszaggatták a temetési zászlót.

A térszimbolika kutatása az újabb diszciplínák közé tartozik, a vizsgálat során számos eszmetörténeti kérdésre kaphatunk választ. A gyulafehérvári székesegyház kora újkori állapotáról kevés információ maradt meg (Térszimbolika a gyulafehérvári főtemplomban. Rekonstrukciós kísérlet a fejedelmi sírok eredeti helyének meghatározására), a történelem viharai ezt az épületet sem kímélték. Az itt felállított síremlékek rendkívül fontos politikai mondanivalót hordoztak.

Szent Bernát szenvedéstörténetén keresztül Szabó Péter bemutatja a fizikai fájdalom egyik érdekes példáját (Adalék a fizikai fájdalom történetéhez a 17. századi Magyarországon. Szent Bernát szenvedéskultusza és a hazai recepció) Szent Bernáttal kapcsolatban azt érdemes kiemelni, hogy rendkívüli módon elmélyedt Krisztus szenvedéstörténetében. Ő volt az, aki előtérbe helyezte Szent Pál azon gondolatait, amelyek az egész életen át történő szenvedésre hívták fel a figyelmet. Ezt az üzenetet közvetítette a 17. század katolikus irodalma.

Az elhallgatott Rákóczi-kultusz Forgács János 1735. évi szécsényi temetésén című elemzés a ferencesek és a fejedelem közötti kapcsolat egy kevésbé ismert aspektusára világít rá. Ez a bensőséges viszony a barátok és a Forgács család között is kimutatható. Forgács Jánost 1735. június 2-án helyezték végső nyugalomra, tehát nem sokkal II. Rákóczi Ferenc halálának bekövetkezte után. Novák István ferences provinciális búcsúztató szavai így meglehetősen érzékeny politikai környezetben hangzottak el. II. Rákóczi Ferenccel, pontosabban 1906. évi újratemetésével foglalkozik a kultusz-blokk utolsó tanulmánya („Mi itt kívántuk örök álmukat nyugodni.” II. Rákóczi Ferenc és társai 1906. évi újratemetésének, rituális és szimbolikus jelentősége). Wekerle Sándor miniszterelnök öt főből – Forster Gyula, Fraknói Vilmos, Thaly Kálmán, Thallóczy Lajos és Török Aurél – álló bizottságot nevezett az események koordinálása érdekében. Sajnos az újratemetésről készült fim- és fényképfelvételek kizárólag a felvonuló potentátokra koncentrálódtak.

A negyedik rész három tanulmánya az Erdélyi Fejedelemség nyugati kapcsolatait veszi górcső alá. V. Károly és az erdélyi szászok címűben azt emelte ki, hogy a szászok komoly pártfogójukként tekintettek a német-római császárra, ezt a kegyet azonban nem igazán érzékelhették. Bonyolította a helyzetet, hogy reformált hitük miatt szembekerültek Szapolyai Jánossal. Az uralkodó durva eszközhöz nyúlt, a vele szövetséges Péter moldvai vajda betört Szászföldre, a szászok 10 ezer embert veszítettek. A nemzetközi kapcsolatok és a Bethlenek 1636. évi restaurációs kísérlete Erdélyben című tanulmány Szabó nemzetközi viszonyok mellett a Bethlen család pozícióit, politikai támogatottságát vizsgálta. Bethlen István és Péter mozgalmára I. Rákóczi György a nagyszalontai síkon tett pontot. A fejedelem fia, II. Rákóczi György nevéhez fűződik az a saját kezű aláírásával ellátott levele, amelyet Bécsben őriznek.

Fontossága miatt Szabó külön tanulmányt (II. Rákóczi György „discursusa az magyarországi dolgok felől 1653. december 30.) szentelt neki. A kútfő a vitatott hitelű nádori emlékirattal együtt értékes információt szolgáltat a fejedelem politikájához. A fejedelem a nádorsággal kapcsolatos nézetei megformálásakor apja politikai tapasztalatait és írásos hagyatékát is felhasználta. A levélből a hatalma csúcsán álló, okosan politizáló fejedelem képe ismerhető meg.

A tanulmányok utolsó csokra az udvari szokások izgalmas világának bizonyos részeivel ismerteti meg az olvasót. „Bethlen Gábor lakadalmara czinalt ekessegek” címe önmagáért beszél. 1626 márciusában fényes ünnepség zajlott Kassa városában: ekkor és itt történt Bethlen Gábor kézfogója Brandenburgi Katalinnal. A lakodalom időpontjával egykorú feljegyzés két szakács, Ferenc és László mester asztali díszeit írta le. A magyar és a német szakácsok között minden bizonnyal valóságos versengés indult meg, hogy melyikük tud szebb remekművet készíteni.

A kihelyezett udvarok szerepe az Erdélyi Fejedelemség hatalmi harcaiban (1613 1646) című írás Szabó a reprezentáció eme fontos színterét helyezte vizsgálódásának középpontjába. A kutatás régóta foglalkozik az udvar és a központi hatalom szerepével. Az udvari személyzet kifejlődése hosszú idő alatt ment végbe, feladataikat gyakran elnevezésük rögzítette. A művészettörténész végzettséggel is rendelkező Szabó figyelmét nem kerülte el a késmárki várkastély egyik falfestménye, amely a Thököly-udvarral kapcsolatban nyújt értékes információkat (A késmárki Thököly-udvar reprezentációja Thököly István idején. A késmárki várkastély egyik falfestményének tanulságai) Az utolsó cikk pedig a száműzött fejedelem udvarának szerkezetét mutatja be (Keresztény szokás – udvari szokás. II. Rákóczi Ferenc rodostói udvara). A Márvány-tenger partján fekvő településen nem volt szükség a hajdani udvartartás alapvető összetevőire. Az udvar kialakításában nagy hangsúly jutott a keresztény értékek kiemelésére, a lelki motivációkra. Rákóczi meghonosította a kamalduliak néhány rendszabályát is, az egész udvar historizáló jelleget öltött.

Szabó Péter: Jelkép, rítus, udvari kultúra. Reprezentáció és politikai tekintély a kora újkori Magyarországon. Budapest, 2008. L’Harmattan – ELTE Történelemtudományok Doktori Iskola, 338 oldal (TDI Könyvek) 3500 Ft.