Új ismeretterjesztő film az Árpád-ház felemelkedéséről
2023. augusztus 20. 08:35 Múlt-kor
Augusztus 20-án, délután 15 órakor a Duna televízió ünnepi műsorkínálatában debütál az Árpádok felemelkedése című történelmi ismeretterjesztő film.

Jelenet a filmből
Korábban
Minden nép számára felemelő érzés megismerni saját eredettörténetét, nem csoda, hogy már középkori krónikásaink is fontosnak tartották a magyarság első történeteinek lejegyzését. Közös emlékezetünkben élénken élnek a mondáink, a turulmadár, a csodaszarvas mítoszai, Álmos és Árpád vezér pedig a korai magyar történelem első ismert államférfiai.
A 9-10. század történetét átfogóan bemutató ismeretterjesztő film mindezidáig mégsem készült. Ezt a több évtizedes hiányt pótolja az Árpádok felemelkedése, amely illusztrált jelenetekkel, ismeretterjesztő módon ered Álmos, Árpád, és a magyarság nyomába.
A filmben a jól ismert regéinken túl, a korabeli források feldolgozásával, jeles szakemberek közreműködésével kerül bemutatásra a magyarok korai történelme, és a következő évszázadokat meghatározó Árpád nemzetség egyedülálló felemelkedéstörténete is.
„Büszkék vagyunk rá, hogy neves szakemberek, hagyományőrzők és szakmai intézmények álltak a filmünk mögé. Olyan, korábban filmben még nem látott nemzeti kincsekkel forgathattunk, mint Anonymus Gesta Hungaroruma, vagy Kálti Márk Képes krónikája. A kameráink előtt a szó szoros értelmében megelevenedett a magyar történelem: első stábként készíthettünk szuperközeli felvételeket ezekről a hét-nyolcszáz éves krónikákról. Bízunk benne, hogy korábbi munkáinkhoz hasonlóan ez a filmünk is integrálódhat a magyar oktatásba.” – mondta Takó Sándor, a film ötletgazdája, producere.

A film példaértékű összefogás eredménye. Az alkotók Sudár Balázs történész szakmai irányításával azon dolgoztak, hogy átfogóan, továbbá illusztrációs jelenetekkel mutassák be ezt a nemzetünk számára jelentős témát. Korábbi filmjeikkel számos előadást tarthattak iskolákban, így megtapasztalták, hogy a diákok beleélését egy adott korszakba nagy mértékben segíti egy-egy rövid illusztráció.
A korhű ábrázoláshoz hozzájárultak Tompa Balázs, Mestellér János és Kiss Attila vezetésével a korszak kiváló hagyományőrzői. Így tudták megjeleníteni Árpád vezért is, akit Csórics Balázs színész alakít.
A film kiemelt szakmai partnerei voltak: a Magyar Nemzeti Múzeum, az Országos Széchényi Könyvtár, az Anda Lovas Sport Egyesület, a Foedus Orientalis Kulturális Egyesület, a Károly Róbert Hagyományőrző Egyesület, valamint a Zengő Nyíl Íjászegyesület, továbbá Apátistvánfalva Önkormányzata.
A filmben megszólaló szakértők: Sudár Balázs, Zsoldos Attila, Bácsatyai Dániel a Bölcsészettudományi Kutatóközpont történész munkatársai, B. Szabó János a Budapesti Történeti Múzeum történésze, Csáji László Koppány kulturális antropológus, Révész László a Szegedi Tudományegyetem régészprofesszora, Szenthe Gergely és Soós Bence a Magyar Nemzeti Múzeum régészei, továbbá Cs. Andrási Réka a Türr István Múzeum régésze és Szilágyi Krisztián Antal régész.
A dokumentumfilm a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült. Gyártója a Csillagos Ötös Film, producere Takó Sándor, szakértője Sudár Balázs, narrátora Csernák János, zeneszerzője Cseh István.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


9. Demográfiai változások Magyarországon 1945-től
II. Népesség, település, életmód
- Propagandakampánnyal sem tudtak sok magyarországi szlovákot rávenni a Csehszlovákiába költözésre 1946-ban
- Hiába tiltakoztak sokan, több tízezer magyarországi németet telepítettek ki a kollektív bűnösség elve alapján
- Szinte bárki felkerülhetett a kitelepítendők listájára Rákosi alatt
- Magyarok is települtek át „szlovákként” Csehszlovákiába a lakosságcsere keretében
- Megérdemelték a kitelepítést a németek?
- Kétszer lőtték le egy nap alatt a Luftwaffe ászpilótáját, Adolf Gallandot tegnap
- Veretlenül vonult vissza a magyar atlétika első női olimpiai bajnoka Csák Ibolya tegnap
- „…nehezebb teher, mint amilyet képes elviselni!” – Így küzdöttek meg a gyásszal a koraújkori szülők tegnap
- „Rólunk, de nélkülünk” - Két évszázad háborúskodását zárta le a karlócai béke tegnap
- Mozart utolsó útja tegnap
- Hét híres eb a történelemből tegnap
- Teljesen irreális vádak alapján üldözték el Dohnányi Ernőt tegnap
- Könyveiben több, mint száz elképesztő találmányról írt Julne Verne 2025.02.08.