Történeti vita bontakozott ki Franciaországban a kathar várak világörökségi jelölése miatt

Komoly történelmi és emlékezetpolitikai vitát váltott ki Franciaországban a közismert dél-franciaországi „kathar várak” (châteaux Cathares) tervezett, 2026-os UNESCO világörökségi jelölése. A legújabb történettudományi kutatások szerint ugyanis a híres, sziklaszirtekre épült erődítményeknek a valóságban szinte semmi közük sincs a 13. századi eretnek kathar mozgalomhoz – derül ki a The Telegraph brit napilap elemzéséből.

A dél-franciaországi Languedoc és Occitanie régiók turisztikai és kulturális arculatát évtizedek óta a katharok, egy 13. századi gnosztikus, dualista hitelveket valló szekta öröksége határozza meg. A hagyományos történetírás szerint a katharok – akik elvetették a katolikus egyház gazdagságát, a materiális világot a gonosz művének tartották, és aszketikus, nemek közötti egyenlőségen alapuló életmódot hirdettek – a helyi nemesség támogatásával menedéket találtak a Pireneusok előhegyeiben épült erődített falvakban.

A III. Ince pápa által 1209-ben meghirdetett albigens keresztes hadjárat – amelyet a francia korona a déli területek feletti hatalomátvételre használt fel – azonban kegyetlenül letörte a mozgalmat. A legismertebb ostrom 1244-ben, a több mint 1200 méter magasan fekvő Montségur erődjében ért véget, ahol több mint 200 kathart égettek el máglyán, amiért nem voltak hajlandók megtagadni hitüket.

Az UNESCO világörökségi jelölés kapcsán felerősödött tudományos viták azonban alapjaiban kérdőjelezik meg ezt a romantikus narratívát. Egyes kortárs történészek arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a „kathar” mint egységes, szervezett alternatív egyház valószínűleg sosem létezett.

A kutatók rámutatnak: a korabeli középkori források nem tesznek említést "katharokról". Bár a katolikus egyház túlkapásai elleni tiltakozások valósak voltak, a történészek egy csoportja szerint a pápaság és az észak-franciaországi bárók mesterségesen nagyították fel és rendszerezték ezeket az elszigetelt vallási elégedetlenségeket egy koherens, duális "eretnek" hitrendszerré. Erre az ideológiai konstrukcióra azért volt szükségük, hogy legitimálják a keresztes hadjáratot, a földfoglalásokat és Languedoc régiónak a francia királysághoz való brutális csatolását. Maga a „katharizmus” fogalma és történelmi mítosza nagyrészt a 19. században, egy elzászi történész, Charles Schmidt munkássága nyomán alakult ki, és az 1960-as években vált a dél-francia regionális függetlenségtudat és a turizmus (a "lázadó Dél") alappillérévé.

A The Telegraph elemzése kitér a világörökségi címre pályázó fizikai épületegyüttesek (többek között Quéribus, Puilaurens, Lastours, Montségur és Peyrepertuse) valós történelmi hátterére is. A kutatások egyértelműen bizonyítják, hogy a ma látható, szédítő magasságokban emelkedő monumentális kővárak nem a katharok építményei.

Amikor a francia királyok a 13. században elfoglalták ezeket a hegyvidéki területeket, a korábbi erődített falvakat, ahol az "eretnekek" és a helyi nemesség meghúzta magát, földig rombolták. A ma látogatható várakat a francia központi hatalom építtette a 13. század végén. Ezek a korszak legfejlettebb katonai technológiáját felvonultató végvárak voltak, amelyeknek egyetlen funkciójuk volt: a déli, aragóniai (spanyol) betörések megakadályozása a formálódó új országhatáron.

A 2026-os UNESCO világörökségi pályázat (amelyet a francia állam kiemelten kezel) hivatalosan is ezen a pontosított történelmi tényen alapul. A beadvány a várakat nem mint "kathar" menedékhelyeket, hanem mint a 13. század végi francia katonai építészet és határvédelem csúcsteljesítményeit, az egykori Aragóniai Koronával szembeni védvonal kiemelkedő emlékeit kívánja elismertetni a nemzetközi közösséggel.