Tömegsírban a lefejezett gyerekek

2007. április 20.-Múlt-kor

Gyermekeket is áldoztak isteneiknek a több mint ezer ével ezelőtti tolték kultúrában, ennek első bizonyítékát találta meg egy régész a mexikói Tula városában.

A 24 gyermeket, akik a becslések szerint 950-1150 körül élhettek, a toltékok egykori fővárosában, Tulában temették a közös sírba. A csontmaradványokat feltáró Luis Gamboa régész szerint a mód, ahogy az 5-től 15 éves gyerekek testét a sírba helyezték, valamint a gödörben talált esőisten-szobor szintén a csoportos áldozat elméletét támasztja alá. `Láthatóak a vágás nyomai, amiből arra következtethetünk, hogy éles pengéjű eszközöket használtak a lefejezéshez` - nyilatkozta a mexikói tudós.

Az aztékok megjelenése előtt, egészen a 12. század végéig virágzó tolték civilizáció harcias kultúra volt, amely emberáldozatokat is bemutatott isteneinek, ám az eddigi kutatások szerint a rituális gyilkosságok áldozatai felnőttek, főleg hadifoglyok voltak.

A tömegsírt egy építkezés során fedezték fel véletlenül márciusban a Mexikóvárostól 80 kilométere északra fekvő Tula archeológiai zónáján kívül eső területen. "A tolték kultúrában ez az első gyerekekkel kapcsolatos lelet" - hangsúlyozta Gamboa, aki szerint a zsenge korú áldozatokat  - a Hold piramisához hasonlóan - Mexikó más vidékeiről hurcolták a helyszínre.

(Múlt-kor/MTI-Panoráma)